A Pest Megyei Levéltár tanácsköztársasági iratai - Pest Megyei Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1969)

III. VÁROSI ÉS KÖZSÉGI DIREKTÓRIUMOK IRATAI - 6. Endrényi Ferenc: Pest megyei községek tanácsköztársasági iratai - a/ Kriszán László: Erzsébetfalva – Leninváros - Direktóriumának iratai

Leninváros-ra változtatta, melyet a belügyi népbiztos május 9-én a 4408/1919. ein. számú leiratával jóváhagyóan tudomásul vett. ' A már nevében is városi jogállást kifejező helység Munkástanácsa feletti fel­ügyeletet ezután kizárólag a Vármegyei Direktórium látta el. A Direktórium a proletárdiktatúra első napjaiban az alábbi osz­tályokon és hivatalokon keresztül látta el közigazgatási feladatát: anya­könyvi osztály, közigazgatási osztály, lakásbejelentő hivatal, rekvirá­lási osztály, segély és katonai osztály, adóügyi osztály, gazdasági osztály, pénzügyi osztály, számvevőségi osztály és vörös népőrség. • A Direktórium hivatalszervezete a kezdeti szakaszban azonos volt az elöljáróság szervezeti felépítésével, csupán a közrend és köz­biztonság ellátásával, a Vörös Őrség feletti felügyelettel bővült. E szervezet később, a vonatkozó rendeletek végrehajtása nyomán, oly­módon változott, hogy a pénzügyi és gazdasági osztályokat összevonták, a rekvirálási osztály megszűnt, viszont egészségügyi és művelődési osztály létesült. 3. Erzsébetfalva - Leninváros - Direktóriumának hatásköre. A Direktórium hatásköre a régi elöljáróság hatásköréhez viszonyítva egyrészről a forradalmi helyzetből adódó uj feladatokkal, másrészről a városi jogállásból eredő ügykörökkel bővült. Az általános közigazga­tás feladatai mellett a Direktórium ellátta az elsőfokú anyakönyvi - és ipari -, valamint rendészeti hatóság hatáskörét is. A gazdasági irányí­tásban a társadalmi tulajdonba vett ipari és mezőgazdasági üzemek ad­minisztrációja növelte a Direktórium hatáskörét. 4. Erzsébetfalva - Leninváros - Direktóriumának illetékessége. Kiterjedt a közigazgatásilag Erzsébetfalvához csatolt Kossuth-falvára és Szabótelepre, valamint Gubacs-puszta szocializált birtokra. 5. Erzsébetfalva - Leninváros - Direktóriumának iratai. A Di­rektórium fennmaradt iratai Erzsébetfalva - Leninváros - direktóriu­mi iratainak egy töredékét képezik, melyeket a Párttörténeti Intézet •adott át Levéltárunknak, s amelyek - feltehetően - noha erre külön irattári megjelölés nem utal, az elnöki ügyvitel során keletkeztek. Az iratok 1919. március 23-tól 1919. július 31-ig az alábbi tago­lás szerint rendezve nyertek elhelyezést. a/ iktatott iratok: 1919. március 24 - 1919. július 8. 1 - 626. sz. (hiányos), b/ iktatlan iratok: 1919. március 23 - 1919. július 31.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom