Lakatos Ernő (szerk.): A modern krónikaírás Pest megyében - Pest Megyei Levéltári Füzetek 1. (Budapest, 1967)
3. Dr. Jánosi Ferenc: A modern krónikaírás elvi-módszertani kérdései
ség, város, község múltjának, avagy valamely intézmény, olykor pedig személy (esetleg éppen a krónikaíró) életének s a vele kapcsolatos országos eseményeknek a megörökítése. Ahogy az egyre szélesedő és egyre komplikáltabb fejlődés, úgy ennek tükröződéseként a történetírás szektorainak: a világtörténetírásnak. a nemzeti történetírásnak, újabban pedig a helytörténetírásnak a kibontakozása is abban az irányban hat, hogy a modern krónika a helytörténetíráshoz kapcsolódó, önálló műfajként, történeti kútfőként keresse és találja meg feladatkörét. De nemcsak a krónika fogalmának történeti fejlődése, ,^kiszállása”, tág és oldott világtörténetírásból zárt és tömör helytörténeti forrássá való koncentrálódása adhat számunkra hasznos eligazítást. Érdemes elemezni a modern krónika történeti elődeit is, a „névrokonokat” csakúgy, mint a „vérrokonokat”. A terebélyes családfán található „névrokonok”, azaz nem helyi jellegű, vagy csak nyomokban helyi vonatkozású krónikaelődök közül főleg az annales-eket (évkönyveket), a (világ)krónikákat, a krónikáknak nevezett hazai gesta-kat, egyes püspöki városaink krónikáit, valamint az „oldalági rokonok” sorából a különböző családi-személyi krónikákat, diáriumokat-naplókat, stb. vizsgálva, — több, mai krónikáinkhoz kapcsolódó szálra bukkanunk. Ilyen az eseményeknek éves keretben, következetes időrendi sorrendben való előadása, a korabeli társadalmi-politikai viszonyok lényeges kérdéseinek, a néphagyományoknak a tükrözése, a friss, érzékletes előadásmód, az egyénítés jelentkezése, valamint a hajdani és korabeli események közlésében egyaránt a „krónikaszerűség”, az egységes műfaj-jelleg következetes érvényesülése, ami a vizsgált rokonok esetében természetes adottság, modem krónikáink esetében azonban (gondolva a közelmúlt, avagy régmúlt megörökítésének módjára) — megoldandó feladat. Modem krónikáink „vérrokonságából”, tehát a kimondottan helyi jellegű krónika-elődök közül különösen 3 csoporttal érdemes foglalkoznunk: a) az első csoportba a regisztraturális, vagy pontosabban a hivatali irattermelésbe még beletartozó, több-kevesebb részben krónikaszerű anyagok sorolhatók, mint amilyenek a szabad királyi városok városkönyvei (eredeti névvel és helyesírással: ,,Statpuch”-jai), diáriumai; mezővárosokban a bírókönyvek, nótáriusi eseménynaplók, később a jegyzők által vezetett „emlékkönyvek”; bizonyos vonat-18
