Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Tringli István: Pest megye a késő középkorban

PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN

97

nem volt az övék. Túránál derékszögben a dombság felé folytatódott a birtoktest, 1425-ben a legutolsó falu, Oszlár már újra önmagában állott, egykoron egy sápi birtokrészen keresztül kapcsolódhatott a többi birtokhoz. E részen 1312-ben az Ákosok komoly birtokgyarapításba fogtak. Kihasználva a nyúlszigeti apácák szorult helyzetét, megvették tőlük Sülyt és Oszlárt 70 márkáért, Szörényi Lászlótól pedig 60 márkáért Szörényi.131 1363-ban Sápnak egy része is a kezükön volt.132 Birtokaik ekkor voltak a legnagyobbak, a sülyi és sápi részek a század végén már nem voltak a kezükön. A pusztásodás súlyosan érintette ugyan e vidéket, de az Anjou-korban még lakott Ákosudvara és Diód vagy Diós (a mai Gyú puszta), ennek következtében nem veszett el, csak beolvadt valamelyik közeli falu határába. Az Ákosoknak Pilis megyében is volt egy birtokuk, az Esztergom közeli, néha Esztergom megyébe is sorolt Ákos- palotája, melynek eredeti neve Balya vagy Baranya volt. E birtokot a rajta álló és addigra

131 DL 40 341., 40 342.

132 DL 75 374.