Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
514 SZAKÁLY FERENC mezték — sikertelenül.) Az 1622. április 16-án érkezett váci esküdtek biztosították Dallos Miklós püspököt, „hogy kezeskednek a szolgáltatás elvégzéséről, meg hogy egynéhányan egyszer s másszor kocsit adtak a püspök uraknak és elődömnek, Almássi úrnak.”1082 Látnunk kell azonban a Hódoltságban folytatott adóztatás korlátáit is: nyilvánvalóan elsősorban a távolság, másodsorban a török jelenlét és az úgyszintén növekvő török adóteher erősen behatárolta a növelés lehetőségeit. Ráadásul az 1660-1664. évi újabb török háború pontosan akkor tört ki, amikor a megye újjátelepítettsége elérte a legmagasabb 17. századi telítettségi fokot, ami nyilvánvalóan hozzásegíthette volna a földesurakat, hogy részben az adóterheket, részben a helyváltoztatási lehetőségeket megszigorítsák. Mivel e háborúban — mint láthattuk — több helység elpusztult, s ezek újjátelepítését elölről kellett kezdeni, ami — ha nem is olyan mértékben, mint annak idején a „tizenötéves háború” — visszavetette a magyar földesúri hatalom erősödését. Lehettek olyan szegényebb köznemesi családok, amelyeknek megélhetéséhez jelentősen hozzájárult a Hódoltságból befolyt pénzt és adóba kapott használati cikk, meggazdagodni azonban nagyobb itteni fekvőségből sem lehetett. Jól megmutatkozik ez ott, ahol módunk van ugyanazon földesúr Hódoltságon kívüli és belüli birtokai jövedelem-nagyságának összevetésére.1083 Ugyanakkor viszont — a fentiek mellett — az is egyértelműen bizonyítja a magyar földesúri hatalom növekvő erejét, hogy Pest-Pilis-Soltban — beleérve a század második felében már Buda előterében is megjelent szerb telepeket is — egyetlen olyan lakott településről sem tudunk, amelynek a 17. században sikerült volna megmenekednie a magyar részre való adózástól, miközben a Hódoltság belsőbb részein (például Baranyában és a Tolnában) a földesúri megbízottak lépten-nyomon olyan falura, néhol egész falu-csoportra bukkantak, amelynek nem volt magyar ura. A magánföldesurakat nagyban hozzásegíthette ehhez egyfelől a nemesi vármegye helyreállása és egyre intenzívebb működése, hiszen a testület — szolgabírái és (még inkább) hódolt esküdtjei közvetítésével — állandó kapcsolatban állott a megye egész területével, s így észrevétlenül nem létesülhetett ott új település. Másfelől pedig — mint láthattuk — a visszatelepülés gyakorta a jobbágyok és a földesúr megegyezésével kezdődött, ami az előbbieknek többévi adómentességet és egyéb kedvezményeket s — nem utolsó sorban — némi védelmet biztosított. Oktondi lett volna az a jobbágy, aki nem él ezzel a lehetőséggel, hanem kiteszi magát a földesúri megbízottak vagy más jogkövetelők zaklatásának. Beszédesen tanúskodik a magyar magánföldesúri befolyás kiteljedéséről a lakott települések közt terpeszkedő puszták fokozódó hasznosítása is. Ezt részben a pusztákért a vármegye előtt kezdeményezett perek rendkívül nagy száma, részben a puszták szembetűnő „osztódás”-a tanúsítja. Ez utóbbin azt a jelenséget értjük, hogy a kinti földesurak és a szomszédos falvak közti viták egyre gyakrabban már nem egy egész, egykor önálló település területét magába foglaló pusztáért, hanem annak egyes — joggal vagy erőszakoltan — elkülönített részéért folyt.1084 Ahelyett, hogy a részletekbe merülnénk, itt a kiadott tizedjegyzékekre utalunk, amelyekben szinte évről évre több pusztát vettek számba; többeket még akkor is, ha valaminő kiváltságuk folytán nem tartoztak tizeddel.1085 Ha a tizedszedő megtehette, úgy nyilván a magánföldesuraknak is módjában állott „felfedezni” és számba venni azokat a pusztákat, amelyekre igényt emelhettek. A 17. században — alighanem úgyszintén a nemesi vármegye helyreállításának következményeként — maga a tizedszedés módja is továbbfejlődött. Mivel a természetbeni tizedelés megyénkben már az előző században is kivételszámba ment, gyakorlatilag az összes tizedfi- zetésre kötelezhető helyet — legyen az bár lakott vagy lakatlan — szabott összegért (árendáért) bocsátották áruba. A vármegyei élet rendszeressé válásával megteremtődött az a fórum, amelyen az áruba bocsátás viszonylag nagy nyilvánosság — ne feledjük: a közgyűléseken elvben valamennyi nemesnek képviseltetnie kellett magát, így valamennyi érdekelt — előtt előre megjelölt napon1086 mehetett végbe előbb Szécsényben, utóbb Füleken. Az áruba bocsátást 1082 RUSVAY-VARGA 1992, 14., vö. VTT I. 77. 1083 Erre számos nagybirtokos család levéltárán túl például Fáy László bene possessionátus köznemes számadáskönyve is lehetőséget nyújt. Sajnos, a Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai című kiadvány a mátraalji uradalmat egyetlen rövid — s nem is a legjobban kiválasztott — kivonattal (RGyGI 167-168.) intézi el, így az összevetés lehetőségétől itt elesünk. 1084 Kísérletek a halasi határrészek különálló pusztává nyilvánítására: NAGY SZEDER 1920-1926, I. 30-34. (26-27. sz-ok), vö. KISKUNHALAS s. a. 1085 SZAKÁLY 1995a, 133-204. (7-24. sz-ok) passim. 1086 L. például BOROSY 1983-1986, III. mutatója („tizedbérlet” címszó alatt), ugyanez Nógrádban: például TÓTH s. а. П. 20. (1652).
