Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

508 SZAKÁLY FERENC A felsorolt helységek közül két olyat vizsgáltunk meg, amelynek 1671. évi összeírása is hozzáférhető nyomtatásban: magát Vácot, a falvak közül pedig Veresegyházat. Ha, az 1653. évi urbárium besorolását alapul véve, a minimálisan négyökrös egész igaerőt vesszük alapul, úgy a váci társadalom csúcsán három gazda helyezkedett el. Mészáros János 12 ökörrel és ismeretlen számú ménesbeh lóval, az 1665-ben bíróként és egyben tizedárendátorként szereplő Decsy István 10 ökörrel és 6 tehénnel, valamint Pécsi János 10 ökörrel és 4 tehénnel. (Közülük csupán Pécsinek volt szőleje.) Őket egy ugyancsak három gazdából álló csoport követte 8-8 ökörrel; szőleje egyiküknek sem volt, egynek fejősállata sem, a másik kettő 2, illetve 4 tehénnel bírt. Az alábbiakban az ökörszámhoz igazodó táblázatba foglaltuk a teljes igájú gazdákat, tekintettel arra, hogy igásökrök mellett még mivel rendelkeztek (egy-egy csoporton belül elkülönítettük azokat, akiknek volt, illetve nem volt más állata, különösen pedig szőleje): hatökrös gazda (más állat és szőlő nélkül) 3 hatökrös gazda 3 tehénnel 1 hatökrös gazda 2 tehénnel 1 hatökrös gazda 4 tehénnel és szőlővel 1 hatökrös gazda 3 tehénnel és szőlővel 1 hatökrös gazda 2 tehénnel és szőlővel 1 hatökrös gazdák összesen 8 ebből szőlősgazda 3 = 37,5% ötökrös gazda 1 négyökrös gazda 3 négyökrös gazda 2 lóval 1 négyökrös gazda 3 tehénnel 1 négyökrös gazda 2 tehénnel és szőlővel 3 négyökrös gazda szőlővel 2 öt- és négyökrös gazdák összesen 11 ebből szőlősgazda 5 = 45,4% Ezután azok következnek, akik — bár mindössze 2 ökörrel (vagyis: fél igával) rendel­keztek — az 1653. évi urbárium úgyszintén egész telkes jobbágyoknak minősít (subditi integrae sessionis, sed solum duos boves habentes): kétlovas gazda (más állat és szőlő nélkül) 6 kétökrös gazda (más állat és szőlő nélkül) 6 kétökrös gazda 1 tehénnel 1 kétökrös gazda 2 tehénnel és szőlővel 1 kétökrös gazda 1 tehénnel és szőlővel 1 kétökrös gazda szőlővel 3 kétlovas és -ökrös gazdák összesen 18 ebből szőlősgazda 5 = 27,8% Mivel az 1653. évi urbáriumban már az ennél kevesebb igásállattal rendelkezők, a zsel­lérek névsora következik, nyilván idesorolták azokat is, akiknek egy-egy lova vagy tehene volt (tehát ha nagy szükség volt rá, elboldogultak a szántással): egylovas gazda (más állat és szőlő nélkül) 1 egylovas gazda szőlővel 2 egy tehenes gazda szőlővel 1 egylovas és -tehenes gazdák összesen 4 ebből szőlősgazda 3 = 75,0% Eszerint a 1671-ben összeírt váci gazdaságoknak alig több mint egyharmada állott (leg­alább) két lábon; a többség a szántóföldi művelésre — s mellette alkalmasint iparűzésre — alapozta megélhetését. (Egy gazdát igásállatok nélkül, de szántótulajdonosként írtak össze, s nyilván főként szántófoldműveléssel foglalkozott az adózás alól mentesített ez évi bíró is.) A

Next

/
Oldalképek
Tartalom