Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 505 nem díjmentesen — hajlandó volt s megbízottja komolyan vette a rábízott ügyet.) Az igazi haszon azonban mégsem ebben, hanem a megtakarítható — vagy, mint látni fogjuk, sokszor csak megtakaríthatónak vélt — harmincad vagy vám formájában jelentkezett. Középkori előzmények után az 1574. évi országgyűlés 25. törvénycikke1045 úgy rendelkezett, hogy a nemesek a saját allódiumukon előállított árucikkek után nem tartoznak kiviteli vámot fizetni. Mivel maga az allódium-fogalom is sokféle értelmezésre adott módot, felettébb nehezen lehetett bebizonyítani, hogy az éppen kihajtott szarvasmarha, ló, birka, mindezek lenyúzott bőre stb. nem ott, hanem a közös legelőn vagy bérelt pusztán hízott, ott tenyésztett állatokról került le. Ez a kiváltság a hódoltsági nemesekre is kiterjedt, ám még a kinti uraknak sem mindig sikerült érvényt szerezni neki a kamarával és harmincadosaival szemben,1046 akik érthetőképp gyanakodva szemlélték a rengeteg „allodiális” termék kiáramlását, s ha arra mód kínálkozott, az ilyennek mondott tételeken is megvették a vámot. A dolog lényegében attól függött, hogy az uralkodónak éppen a nemesség támogatására vagy a kincstári bevételek növelésére volt-e nagyobb szüksége. A lévai vámos — mint láthattuk — 1669-ben minden további nélkül elfogadta Kamarás Ambrus igazolását és ezzel mentességét is, tíz esztendő múlva Oláh János, Beretvás István, Szívós János, Szőrös András és az Erdősök — valamennyien körösi nemesek — viszont azért emeltek panaszt a Pozsonyi Kamaránál, mert mind a győri, mind a tatai harmincados megvámolta marháikat. Eme alkalmi zökkenők ellenére a nemességvásárlás, úgy tűnik, beváltotta a hozzáfűzött reményeket: a legtehetősebbek sorra szerezték be ármálisaikat, s hovatovább a mezővárosi nemesek névsora egybeesett a leggazdagabb, a kereskedelemben legaktívabb cívisekével. Jól mutatja ezt Kecskemét és Nagykőrös 1682. évi vadszámfizetőinek élcsoportja (a nevek után zárójelben közöljük, mikor szerzett ármálist vagy mikor bukkan fel először nemesként):1047 Kecskemét Deák Pál (árm.: 1665) 800 Kalocsa János (árm.: 1668) 800 Kamarás Ambrus (igazolás nemességéről: 1661) 800 Pathai András (árm.: 1672) 800 Varga István 510 Hegedűs István 400 Vadszám összesen: 4 110 Az első hatból a nemesek %-os aránya 77,5 A nemesek %-os részesedése az első húsz vadszámfizető között 57,2 Nagykőrös Jó Máté Gergely (Jó Mihály árm.: 1673) 330 Beretvás (Borotvás) István (hódolt esküdt 1666-ben) 300 Szívós János (kihirdetés: 1667) 290 Úrházi Péter (árm.: 1673) 280 Erdős Mihály árvái (apjuk árm.: 1668) 266 Oláh János (Oláh István hódolt esküdt: 1659) 230 Vadszám összesen: 1 695 Az első hatból a nemesek %-os aránya 100,0 A nemesek %-os részesedése az első húsz vadszámfizető között 68,8 Egyetlen, többféleképpen értelmezhető esetet leszámítva nem tudunk arról, hogy az uralkodó hódoltsági alattvalót birtokadományban részesített volna,1048 ám ott a birtokos nemesek száma mégis egyenes arányban nőtt a nemesek számának növekedésével. A fenti 1045 CIH II. 644-645. 1046 A vitában rendszerint a kamara maradt alul; a 17. század utolsó harmadába a dunántúli nagybirtokosok még a védelmük alá vett zsidókra is ki tudták terjesztetni ezen előjogot, rendkívüli előnyökhöz juttatva őket ezzel a magyar kereskedőkkel szemben is, 1. GECSÉNYI 1995. 1047 A nemességszerzés vagy nemesként említés időpontjára 1. BOROSY 1983-1986, I—II. (vö. a névmutatóval.). 1048 JAKUS 1991, 45. - Azért mondjuk kétesnek, mert a Váradon Thurzó György nádor által adományozott két telket Marosi Szabó János „katonai érdemei”-ért kapta, amiket hódoltsági lakosként aligha szerezhetett, s egyáltalán nem bizonyos az sem, hogy nagymarosi lakos volt.
