Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
486 SZAKÁLY FERENC reménykedhettünk abban, hogy könnyűszerrel felbecsülhetjük a vidék nagyállat-állományát. Miután azonban kiderült — ami egyébként már Hornjuk Kecskemét-monográfiájából is kiolvasható —, hogy ebben a mezővárosban 1672-ben egy malom 10 marhaszámot, 5-5 kos, illetve meddő juh éppúgy 1 marhaszámot tett ki, mint 5 tallér, nyilvánvaló, hogy a marhaszám ilyen becslés elkészítésére nem használható. Meglehet, hogy az ún. „göbölyszám” megjelölés alatt valóban az egy-egy gazda által eladásra kínált hízómarhák mennyiségét kívánta adó alá vonni a magisztrátus,915 az így Nagykőrösön 1626-ban és 1632-ben kikalkulálható 1600-2000 szarvasmarha felettébb alacsonynak tűnik. Kecskemét azon 1662. évi panasza viszont, miszerint a kemény télben 40 000 marhájuk veszett oda,916 még akkor is sokszorosan eltúlzottnak ítélhető, ha tudjuk, hogy Kecskemét marhaszámai jóval magasabbak voltak Nagykőrösénél.917 Ha ennek a veszteségnek csak a negyede igaz, úgy is több tízezres, ha netán csak a tizede, még akkor is 10 000 körüli marhaállományt sejtet. Elsősorban a szép számmal ránk maradt tanúvallatási jegyzőkönyvek segítségével egészen mélyre áshatnánk a mezőgazdasági technikák részleteit illetően, mint ahogy meglehetősen plasztikus kép rajzolódik ki ezekből a pusztahasználat módozatairól is. Egyebek közt ezekből tudjuk, hogy a szomszédos helységek nemcsak összekaptak a köztük fekvő puszták birtoklása miatt, hanem bonyolult kölcsönös csereegyezmények alapján, gyakran közösen hasznosították azokat. Ezekbe a részletekbe azonban csak egy terjedelmes mezőgazdaság-történeti áttekintés mehetne bele, e keretek között nem tárgyalhatok megfelelő színvonalon. Ehelyett a gazdag nagymarosi adatokat felhasználva a halászatról ejtenénk még néhány szót. Továbbra is az 500-600 kilós viza számított a legértékesebb és legkeresettebb halnak, amit részben frissen, részben sózva szállítottak fel Pozsonyba, a Magyar Kamara tanácsosainak. (Az előbbi módon történő szállítás azzal a veszéllyel járt, hogy a hús — miként 1615-ben egy 4,1 mázsás vizáé — élvezhetetlen állapotban érkezik a célállomásra.) Nagymaroson a halászok külön testületbe tömörültek, s természetesen nemcsak a speciális berendezéseket igénylő vizahalászatot úzték. A Magyar Kamara más halak után is részesedést követelt magának a város 1354. évi kiváltságlevelében foglaltak alapján: „Ti vizából negyedet [adtok], holott a közönséges tanya néven nemcsak viza, hanem mindenféle hal értetik; épp ezek szerint a privilégium titeket nem ment, sőt kötelez, [hogy] jóféle öreg halból negyedet adjatok. Ennek után sőre, tok, mester, kecsege halbúi negyed, a csuka-pontybúl tisztességes ajándékot adjatok és a vizával együtt Pozsonyba szolgáltassátok” — utasította a nagymarosiakat 1615-ben.918 2. Kézművesség A körülmények ismeretében919 a 17. századi Pest-Pilis-Solt megye kézműiparában nem vártunk különösebb fejleményeket, s — ha szabad ezt a kifejezést használni — e negatív várakozásunkban nem is kellett csalódnunk. Sőt, ehhez is rögösebb úton juthatunk el, mint az előző században, hiszen nem rendelkezünk a 16. századi török defterekhez foghatóan teljességre törekvő névjegyzékekkel, illetve ahol a városi számadáskönyvek alapján — mint Kecskeméten és Nagykőrösön — ilyet össze lehetne állítani, a jegyzék még nem készült el. Ráadásul joggal feltételezhető, hogy a vezetéknevek megszilárdulásával egyre kevesebben viseltek „beszélő”, vagjds: a foglalkozásukra és mesterségükre utaló családnevet. A 17. századi kecskeméti céhiratokból920 kihüvelyezhető 66 iparosnév közül 43 (65,1%) adekvát a foglalkozással, 23-uk neve (34,8%) semmiféle utalást viszont nem tartalmaz viselője foglalkozására. (Az olyasféle megoldásokat, mint a Lévai Gyenis János kovács, Csuka Jakab kovács [1653], György István deák alias Szappanos, Kövér István alias Szappanos, Molnár Miklós alias Szappanos [1642] természetesen az utóbbi kategóriába soroltuk, mint ahogy Korsós Pétert is [1676], aki a szappanosok közt található.) Módszertani oldaláról nézve azonban az adekvát nevek arányszáma csak akkor mutat ilyen impozáns különbséget, ha azt a 15 olyan mesternevet (22,7%) is ideszámítjuk, amelyek — amiatt, hogy az azonos nevű mestereket megkülönböztessék egymástól — hármas (származási helyét vagy valamely tulajdonságát és mesterségét rögzítő) nevet kaptak (Makay Szőch István, Tóth Szőch István, Gódor Szőch István [1659]). 915 HORNYIK 1860-1866, II. 190., vő. BÚZA 1984, 3-7. 916 BÚZA 1984, 30. 917 BÚZA 1984, 57-58. 918 JAKUS 1991, 6-8. és 19-21. 919 MT Ш. 974-981. és 1386-1391. 920 HORNYIK 1860-1866, II. 79-340. passim.
