Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 483 S bármennyire gazdag anyagot tartalmazzanak is a mezőgazdálkodás részleteiről, tárgyalásuktól ehelyütt, teijedelmi okokból, el kell tekintenünk. Helyettük, utalva a Nagykőrös és Cegléd között hosszan folyó csemőhomoki perre895 most a Kecskemét, Lajos és Nagykörös közt 1680. évi villongásra koncentrálunk. Az ez ügyben felvett hosszú tanúvallatási jegyzőkönyv jó eligazítást ad a pusztahasznosítás módozatairól, az ott folytatott földművelésről és állattenyésztésről, sőt — szerencsés kivételként — az ottani termelő- és tenyésztőhelyekről is. (Zárójelben a róluk valló tanú sorszáma): A hármas határban kialakult beszögellésben legtöbbször szántóföldeket emlegetnek (8., 9., 14., 15., 18.: 2 holdas, 21. stb.), amelyeken a jelek szerint gabonát (búzataposás: 5., 6.; gabonavetés: 6) és kölest termeltek, s a termés elhelyezésére vermeket (16.) ástak. Utánuk legtöbbször kaszálóról és rétről esik szó (7., 9., 18., 38. stb.), amelyek mellett azonban megfért a birkalegelő (2.) is. A kiterjedt nagyállattartásra a baromállás (9.), a marhajárás (3., 9., 20. stb.) és kút utal. Sok vitára adott alkalmat a komplex pusztai üzemhelyek mezei kertek (5., 6., 14. stb.) és nyaralók (1., 7.) amelyekhez szekérút vezetett. íme néhány erre vonatkozó megnyilvánulás (a tanúk valamennyien körösiek): 1. Nemes Urházi János: „Ezen fatens tudja bizonyosan, hogy Kecskeméten lakozó néhai Godán Demeter, Aracsi János, Fekete Tóth György azon nyaralókat Kőrösön lakozó lajosi gazdák engedelmébül bírták, Kőrösre is adóztak tűle, és végtére körösiek is vágták ki azon nyaralót azért, hogy tovább nem akarták engedni a kecskemétieknek, mivel ezen fatens két testvér atyjafiaival, úgymint hárman, kérték meg azon nyaraló helyet néhai nemes Síros János akkori körösi bírótul, mint hogy nyaralójok nem volt, inkább engedték körösi embernek árendában bírni, mint hogy kecskeméti embernek; ezelőtt circiter 28 avagy 30 esztendeje, miulta kivágták.” 5. Sándor István: „Boros János is nem régen építette az kertet, mintegy nyolc avagy kilenc esztendővel ezelőtt, ott morhajáró mező volt, egy barázdányi szántás sem volt.” 6. Nemes Csatai Nagy János: „Néhai Szíros János azt mondotta az bíráknak: »ne engedjük árendában az kecskemétieknek azon nyaralókat bírni, mert addig bérlik s árendálják, hogy az kecskeméti határhoz tulajdonítják«” 14. Fruttus Márton: „Azelőtt mintegy 28 esztendővel Kecskemétiül ide jütt néhai Aracsi János azon helyen levő nyaralót bérleni nemes Oláh János uram atyjához, néhai Oláh Mihály akkori körösi bíróhoz, mely iránt tanácskozván az körösiek, azt végezték egymás között, hogy ne engednék, mert végtére is a kecskeméti határhoz foglalják.”896 A 16. században a Hódoltság viszonylag sűrűn lakott területei is jelentősen hozzájárultak az ország évi 80-100 000 darabos marhakiviteléhez és a hozzávetőleg ugyanennyire tehető belső fogyasztásához.897 Mivel a következő században a puszták száma a korábbinak kétszeresére nőtt, a kivitel pedig a felére — évi 40-50 000 darabra — esett vissza,898 megkérdőjeleződött az a közismert szakirodalmi közhely, miszerint pusztákra elsősorban a nagyállattartás kiteijesztéséhez volt szükség.899 Ha azonban nem ez, mi magyarázza azt a — helyenként szó szerint vérre menő — küzdelmet, amelyet egész pusztabirodalommal rendelkező mezővárosok egymással vívtak? Ez az ellentmondás tudomásunk szerint így még senkinek sem szúrt szemet, Búza János azonban máris posszibilis magyarázatot kínált feloldására.900 A számadáskönyvsorozata miatt egyedülálló Nagykőrös gabonaárait és -forgalmát vizsgálva ugyanis rámutatott, hogy a pusztákon az eddig elképzeltnél messze differenciáltabb gazdálkodás folyt. A szarvas- marha- és lótenyésztő helyek — a nyaralók és telelők — mellett nemcsak az úgyszintén hatalmas juhnyájak fértek meg, hanem szántóföldi és szénagazdálkodás telephelyei is. Nagykőrös tekintélyes gabonabeszerzései azonban nem sok bizalmat keltenek azon feltevés iránt, miszerint — a pusztákon még gyakran nyomásváltó rendszerben — folytatott gabonatermelés lett volna az a tényező, amely a településeket pusztahajhászásra kényszerítette. Hogy egyes szűk határú falvak ölre mentek egy-egy szántóföldi művelésre alkalmas területért, az még csak érthető, az azonban, hogy a vásárlóképes mezővárosok miért tették ugyanezt, már egyáltalán nem. Ha azonban ebből a szempontból kissé tüzetesebb vizsgálatnak vetjük alá az 1676. évi dézsmajegyzék alapján készült táblázatot, benyomásunk legott meg895 OPPEL 1931, 67-69. 896 PML Acta judicialia 1680: 2. 897 MT Ш. 315. és 344-353.; 200 000 db-ra becsülte Magyarország exportkapacitását: PICKL 1973, 148. (térkép). 898 Gecsényi Lajos publikálatlan számítása korabeli kamarai kimutatások alapján. 899 Majlát Jolán nagy hatású Nagykörös-monográfiájában (MAJLAT 1943, 68-70.) kimondottan tiltakozik az ellen a feltevés ellen, hogy a távolabbi pusztákon komolyabb szántóföldi művelés folyhatott volna. 900 BÚZA 1984, 3-63.; BÚZA 1985, 1-57. és BÚZA 1980, 237-248. Alábbi fejtegetéseink e munkákon alapulnak, ezért rájuk a következőkben csak konkrét adatok kapcsán hivatkozunk.
