Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
472 SZAKÁLY FERENC általuk is komoly áldozatok által újjátelepített községek biztonságáért, s ha már maguk nem képesek megvédeni őket, legalább az önvédelmüknek teret kell engedniük. (A helyzetet magyar oldalon különösen bonyolította, hogy a legveszélyesebb támadók a magyar végbeliek voltak, akik nélkül parasztjaikat sem adóztatni, sem ellenőrizni nem tudták volna.) Mint kevésbé fontos területen, gesztusként könnyítéseket lehetett volna adni a helyi bűnözők felkutatásában és megbüntetésében, ez viszont az egész, történelmileg kialakult magyar igazságszolgáltatási szisztémát sértette volna, kezdve a falu füstjétől, a földesúri és a vármegyei széken keresztül, egészen a királyi tábláig (illetve a budai pasáig). S ráadásul az alapvető célt — a közbiztonság elviselhetővé tételét — nem is szolgálták volna eléggé hatékonyan. Jelen ismereteink szerint a Hódoltság fölé boltozódó kettős hatalom képviselői várakozó álláspontra helyezkedtek. Alkalomszerűen mind a pasák, mind a magyar kerületi főkapitányok, esetleg rendi főméltóságok is bocsátottak ki a parasztságnak a rajtuk hatalmaskodók és a köztük élő bűnözők elleni fellépésre jogot adó engedélyeket, anélkül azonban, hogy magát a szervezetet legalizálták volna. Mindeközben — miként az Nagykőrös számadáskönyveiből kihüvelyezhető — alkalomszerűen és váratlan bírságokkal, valamint megfélemlítéssel olyan ügyekben is éreztették hatalmukat, amelyben a szokásjog alapján a helyi magisztrátus, illetve a vonatkozó pátensek szerint a parasztvármegye is törvényesen eljárhatott volna.842 A nagyobbrészt a heves-külső-szolnoki, nógrádi és pest-pilis-solti anyagra épülő paraszt- vármegye-monográfiánk megjelenése (1969) után számos értékesíthető vagy legalábbis érdekes adat került elő, olyan azonban nem, amely a benne kifejtett fejlődésmenet felülvizsgálatát megkövetelné. A legjelentősebb szakirodalmi fejlemény, Pest-Pilis-Solt jegyzőkönyveinek re- geszta-kiadása is csupán „megerősítette” a könyvben már jelzett kételyeinket. 1. Továbbra sem tudjuk, hogy Pest-Pilis-Soltban mikor kezdődött az intézmény kiépülése, és milyen lépcsőfokokon jutott el a szervezettségnek arra a fokára, amelyben az adatgazdagabb 1650-es években találjuk. Az első, parasztvármegyére vonatkozó bejegyzés 1657. július 7-énél olvasható Pest-Pilis-Solt vármegye — igaz, tizenkét éves hiátussal (1644-1656) — 1638-tól rendelkezésünkre álló jegyzőkönyveiben,843 s a levéltár más állagaiban sem bukkanunk egyértelmű adatokra. Önkritikusan megjegyezzük, hogy az annak idején a parasztvármegye effektiv működésére felhozott 1649 előtti adatokat ma már nem érezzük olyan meggyőzőnek, mint egykoron. így például az 1631. évi követutasítás azon kitételében, miszerint a tatai és a komáromi végvári kapitányok ellen „szünetlenül panaszok jövést jőnek az gondviselőktől és paraszti rendektől”,844 ma már a „gondviselők”-ön nem a paraszttiszteket, hanem inkább a földesúri megbízottakat érteném. (Mint látni fogjuk — az érintett Pilis megyében később sem alakult ki parasztvármegyei szervezet.845) 2. A parasztvármegye működésére utaló adatok hiánya olyannyira szembeötlő nemcsak Pest-Pilis-Solt, hanem — a vele együttműködő — Heves-Külső-Szolnok iratanyagában is, hogy gyanút kelt afelől, hogy a század első felében egyáltalán létezett-e ez a szervezet. Ezt a kételyt azonban nyugodtan elvethetjük, hiszen a parasztvármegyei instrukció kibocsátására 1649-ben létrehozott vegyesbizottság ekként fakadt ki a fegyverviselő parasztok visszaélései és hatáskörtúllépései miatt: „nem más okért rendeltettek volt elein az paraszthadnagyok és -tizedesek, hanem tulajdon csak azvégre, ha nyúzok, fosztok, úton-útfélen álló latrok, csavargók találkoznak nemes vármegyénkbéli faluk határaiban kik vagy marhájában károsítanák meg az szegény embereket, vagy testekben háborgatnák meg kínzással, sarcoltatással vagy egyéb háborgattatással, tehát az paraszthadnagyok és -tizedesek az latrokat űznék, kergetnék, megfognák és vármegyénk viceispánja s magisztrátusa kezéhez hoznák az megbüntetésre. De félretévén ezt az magok hasznára és csendes megmaradásokra [...] engedtetett hatalmat, és magok oltalmát nemes vármegyénk méltósága és az földesurak szabadsága, viceispánunk, szolgabíránk tiszti ellen való dologban ártották magokat, faluk határit magok ügyével és hatalmával igazgatván, akármi névvel nevezendő örökségeket egy felől elvévén, más félnek ítélvén és adván, sőt az nemes országtól az parasztok köziben szabott szép törvények folyásit 842 SZILÁDY-SZILAGYI 1863, П. 442-443. (A tárgymutatóban „bírság” címszó alatt; a városi törvényszék, ill. a parasztvármegye illetékességi ügyeket nem különítettük el.) 843 Érthetetlen számunkra, hogy ennek ellenére Pálmány Béla egyébként kitűnő munkája (PALMÁNY 1986, 47.) miért állítja, hogy Fülek 1682. évi elestekor bennégett Nógrád, Heves-Külső-Szolnok és Pest-Pilis-Solt vármegye levéltára. 844 BOROSY 1983-1986, I. 352. sz.; SZAKÁLY 1969a, 26. 845 PML Acta Miscellanea Antiqua, 1631. № 1., 2. pont.
