Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
467 vagy — Kőrösön például — kisbíró állott. (Paradox módon erre leginkább a 16. századi török adóösszeírások szóhasználata mutat rá, hiszen a kecskeméti Nagy utca-, Szentmária utca-, Új utca-, Varga utca-, Oskola utca- és Gyümölcs utca-mahalle elnevezés a szakirodalom egybehangzó véleménye szerint nemcsak a névadó utcát, hanem annak környékét is magában foglalja.818) Ezek — bizonyos kvóta szerint — megválasztott képviselőiből állott össze a nagytanács (szenátus), amelynek taglétszáma Kecskeméten a hatvan főt is meghaladta,819 s tagjai Nagykőrösön sem lehettek kevesebben több tucatnyinál. A tanácsosság élethossziglan — vagy legalábbis az alkalmasság végső határáig — tartott, a nagytanács önmaga kooptált új tagokat a megürült helyekre. Ez választotta meg — nyilvánvalóan a tagjai és a lakosság közti előzetes tájékozódás után — magát a főbírót és a rendszerint 12 esküdt bírót (iurati iudices, juratus assessorok, azaz jurassores), akik afféle kisebb, belső tanácsként működtek, s mint ilyenek a főbíró legfőbb támaszai voltak. Talán az előző század kedvezőtlen tapasztalatai alapján — amikor egyes mezővárosok élén évekig-év- tizedekig ugyanaz a személy állott — ekkorra már mindenütt egyetlen évre választották a főbírót és az esküdteket, ám újraválasztásukra egy-egy év kihagyással ismét és ismét lehetőség volt. (Debrecenben az esküdtekből összeszokott „csapatok” alakultak ki, amelyeknek tagjait együttesen választották újjá.) Visszahívási joggal sem a kis-, sem a nagytanács nem rendelkezett; idő előtti bírócserére csak haláleset miatt került sor év közben (a két április 24-e között), amikor is rendszerint a másodbíró lépett az elhunyt helyébe. Másodbírót egyébként azonban csak kivételes esetben tettek egy következő fordulóban főbíróvá. A nagykőrösi jegyzékből az is kitűnik, hogy — bár 1661-ben Erdős András mellett Erdős Mihály volt a másodbíró, az 1676-ban másodbíróságot viselt Úrházi Péter pedig 1684-ben főbíróvá lett — általában más családokból választották a fő-, s megint más családokból a másodbírókat.820 Kecskeméten 1611 és 1657 között nem kevesebb, mint hét ízben viselte a főbíró az Ágoston vezetéknevet, miközben a tanácsosok közt is akadtak ilyen családnevüek. Nagykőrösön a Tollas família vezeti az 1600 és 1685 közti „rangsor”-t ötszöri főbírósággal, őket 3-3 főbíróval a Fruttusok és az Oláhok követik, a másodbírók sorában pedig a Duus név négyszeri előfordulása kelti fel figyelmünket. Mivel ezek a családok közismerten a leggazdagabbak közé tartoztak, hajlamosak lennénk arra következtetni, hogy a városigazgatást a leggazdagabbak vagy legalábbis a tehetősek sajátították ki maguknak. (A fentebb ismertetett zűrzavaros kereskedelmi ügyletekben szereplő két körösi nagykereskedő közül Oláh Mihály kétszer [1644, 1649] volt főbíró, Szarka János pedig 1646-ban másodbíró.) E feltevést látszik alátámasztani, hogy egy-egy tanácsost oly sokszor szólítottak a városházára — nem is beszélve a valósággal ott rezideáló főbíróról —, hogy saját gazdaságában legfeljebb szervezőképességére lehetett számítani, munkaerejére nem, s nyilván nem kevés egyeztetésbe került, míg fontosabb kereskedelmi ügyeinek intézése végett felutazhatott a királyi Magyarországra. Mivel (szerény) fizetést csak az esküdtek húztak — a többieknek a bírságokból, az általuk foganatosított eljárások illetékéből, a megtakarított kiküldetési pénzből csurrant-cseppent valami —, kétségtelen, hogy a tisztségviselés módosabb embernek való elfoglaltság volt. (Bár nem elhanyagolható megtakarítást jelentett, hogy a tisztségviselőket a városi konyha élelmezte, s ingyen ihattak a városi csapszéken.) Ennek ellenére azonban Debrecenben, ahol módunk van behatóbban megismerkedni a tanácsosok gazdasági hátterével, azt tapasztaljuk, hogy — nyilván a társadalmi béke érdekében — néhány rátermettebbet a szegényebbek közül is beengedtek a tanácsba. Mivel a tisztségviselés elsősorban az adómentességben kamatozott, azt gondolhatnók, hogy a közösségre fordított idő visszaélésekben, a családtagokkal és a rokonokkal szembeni kivételezésben térült meg. Aligha kétséges, hogy az összeköttetés akkortájt is jó valuta lehetett, ám önmagáért beszél, hogy egyetlen esetet sem ismerünk, amikor a közösség hűtlen kezelés vagy más visszaélés miatt eljárást indított volna főbírája ellen, (miközben a lelépő vármegyei tisztségviselőknél rendszeresen maradtak kinn — általában kisebb — összegek és iratok).821 Az ellenkezőjére viszont — ha nem is olyan gyakorisággal, mint Gyöngyösön — a pest-pilis-solti mezővárosokban is akad példa. 1667-ben Dunapataj 1660. évi főbírája, nemes Sulyok Gergely A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 818 KÁLDY-NAGY 1971, 328-336. és KÁLDY-NAGY 1977, 173-178. 819 MIKES 1979, 18-24. 82° NOVAK 1994, I. 171-172. alapján. 821 BOROSY 1983-1986, I-Ш. rendszeresen visszatérnek ilyen esetek.
