Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 455 h) A vármegye részvétele az állami adó, a közmunkák és rendkívüli szolgáltatások behajtásában Az előző századi gyakorlattal ellentétben — amikor is a kamará(k) külön kijelölt rovókkal (egyébként rendszerint egyben vármegyei tisztségviselőkkel) oldották meg az állami adószedést — a 17. században a központi kormányzat ezt a feladatot átengedte a nemesi vármegyéknek. Ezek a megállapított (1647-től 1670-ig változatlan s rendkívül alacsony) portaszámra kivetették az országgyűlés által elrendelt összeget, azt behajtották és a (eljárási költségek címén alaposan megcsappant) summát a kamarának beszolgáltatták. Részt kellett vállalnia a nemesi univer- sttosnak az 1670-ben bevezetett új adóztatási rendszer: a tényleges katonai kiadások lebontásával kialakított repartitio beszedésében is. (Ez rengeteg összeütközéshez, ám egyszersmind a korábbinál szorosabb együttműködéshez vezetett az idegen szoldateszkával, lévén az mesz- szemenően érdekelt abban, hogy minél nagyobb összeg folyjék be, s nemigen akceptálta a vármegyék — többek közt jobbágyvédő — kifogásait.) Az ingyenmunka-kötelezettségről már szóltunk; a vármegye szerepe e téren a kivitelezés ellenőrzése és a rendszerben beállott zavarok kiküszöbölése volt. A repartitios adórendszer bevezetésével nagyon megnövekedtek a jobbágyok ingyen élelmiszer-szállítási kötelezettségei is. Már korábban is előfordult, hogy egy-egy hadjárat idején a nádor vagy az erdélyi fejedelem a hódoltságiaktól is megkövetelte hadserege élelmezéshez a hozzájárulást, 1670-től azonban — az erős tehernövekedés mellett — minőségi változás következett be e téren is. Miután a beszolgáltatott élelmiszereket elvben beszámították a repar- titioba, a tisztikarnak szinte naponta foglalkoznia kellett a kvóták kivetésével, a szekerezés megszervezésével és a jogtalan követelések elhárításával. Becsületére váljék: ameddig nem fenyegetett a katonai végrehajtás réme, a lehetőségeihez képest védelmezte alattvalóit. i) Egyebek A vármegye szinte naponta kapott ún. kolduló- és segélykérő leveleket török fogságba esett és sarcuk összegyűjtésén fáradozó raboktól, környékbeli és távolabbi egyházaktól (amelyek általában templomépítéshez kértek pénzt), valamint szorult helyzetbe került magánszemélyektől. Amennyire a vármegye anyagi forrásai megengedték, nem tagadta meg az általában 1-2 forintos segélyt a hozzáfordulóktól, azzal sem törődvén, hogy a kérelmező egyház milyen hitvallást követ.775 A működés sémája bármelyik királyi magyarországi vármegyében a fentihez hasonló lenne. Az eltérés csupán annyi, hogy a menekült vármegyéknél mindig mérlegelnünk kell azt is: a tevékenység mely része érvényesült a megye hódoltsági törzsterületén s melyik nem. A legérdekesebb eltérést azonban az okozta, hogy a tisztikar külső és — vele nem egyenrangú, de szorosan együttműködő — belső tagozatra oszlott. Mint az már a fentiekből is kiderülhetett, a kinti apparátus mindenek előtt a helyszíni vizsgálatok elvégzése terén várt segítséget hódoltsági megbízottaitól. Ez ritkábban szemrevételezés (occulata revisio), túlnyomórészt tanúvallatás (attestatio) formájában történt. A vizsgálat irányulhatott: I. vitás folddarabok hovatartozásának (vagyis: két egymás mellett fekvő puszta vagy lakott település határának), II. a vitás folddarabok birtoklási viszonyainak, (általában birtoklástörténetének) és III. a birtokosok, illetve alattvalóik által egymás kárára elkövetett hatalmaskodások tisztázására, IV a szökött jobbágyok tartózkodási helyének és a visszakövetelés (repetitio) jogosságának felderítésére, V nemesség — többnyire leszármazás vagy birtoklástörténet útján való — bizonyítására, VI. eltulajdonított ingóságok és hagyatékok sorsának és VII. a Hódoltságban portyázó végvári katonák által a birtokosok és jobbágyaik, valamint a pusztabérlők kárára elkövetett kihágásainak kinyomozására sth. Az előbbi feladatkörökhöz viszonyítva a hódolt tisztségviselők meglehetősen ritkán kaptak alispáni felszólítást idézések (citatio), intések (admonitio), tiltások (prohibitio) foganatosítására és adósság behajtására (liquidum debitum ad florenos 20 extendens). Meglehet azért, mert ezek az ügyletek az esetek nagy többségében kinti birtokosok között zajlottak, s így 775 Az ide vonatkozó kérések (és hátukra vezetve a kiutalt összegek, amit többnyire a jegyzőkönyvbe is bevezettek): PML Instantiae sine resolutione és Rationes perceptorales.
