Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
448 SZAKÁLY FERENC tékes vármegyével egyaránt kivizsgáltatta, vagy a kettőt közös eljárásra utasította. Bár a megbízó hatóságokat sokáig a hiteleshely nevében és annak pecsétje alatt tudósították, az eljáró személy mindig is az, úgymond, a központból kiküldött királyi, illetve a vármegyei ember volt. Az egyházi testületek megtizedelődésével a fejlődés természetesen haladt a vármegyei részvétel megerősödése irányába. Olyannyira, hogy — bár a birtokba iktatáshoz továbbra is szükség volt a hiteleshelyi közreműködésre — a 17. századi Pest-Pilis-Soltban már alig akad példa arra, hogy helyismeretet igénylő vizsgálatokat ne a vármegye bonyolította volna le. Alighanem az ennek során kialakult mechanizmus hatékonysága győzhette meg a királyi udvart arról, hogy a nemesi vármegyéket — afféle középfokú végrehajtó szervként — beépítheti a kormányzatba is. Az universitas nobilium volt a felsőbb — országgyűlési és azon kívüli — végzések közzétételére alkalmas fórum is. A feladatok súlypontozása a 17. századra sem változott meg alapvetően. Mindeközben a valódi hivatalként működő központi kormányszervek (Magyar Kancellária, a Magyar és — közbejöttével esetleg — az Udvari Kamara, az Udvari Haditanács) és a rendi főméltóságok (nádor, királyi helytartó, helytartóság, országbíró stb.) egyre több, eredeti tevékenységüktől idegen igazgatási és adóztatási feladatot zúdítottak az universitasokra. Nem tehettek másként, hiszen közülük csupán a kamarai és a hadi adminisztráció rendelkezett valaminő helyi apparátussal.751 A területükről elmenekült vármegyék e téren sem részesültek semminő megkülönböztetésben, könnyítésben; ugyanazon funkciókat kellett ellátniuk, mint a többieknek. (Alighanem a felső nyomás növekedése is hozzájárult a menekült vármegyék újjászerveződéséhez és ahhoz, hogy időhaladtával azok a velük szomszédos — de tisztikarral nem rendelkező — megyék területére is kiterjesszék befolyásukat.) Visszatérve az alapfeladatra: a ránk maradt pest-pihs-solti jegyzőkönyvek bejegyzéseinek túlnyomó része — még a „rendes” vármegyéknél megszokottnál is nagyobb arányban — még mindig birtokjogi természetű. Ez az első pillantásra természetesnek látszik, kevésbé tarthatjuk azonban annak, ha figyelembe vesszük az információ-szerzés megnehezedését. A királyi magyarországi vármegyékben a szolgabírák és esküdtek szemrevételezéssel (occulata revisio) könnyűszerrel meggyőződhettek egyes kijelentések igazságtartalmáról, vagy amennyiben az ügy bonyolultabb volt — s az ilyenek voltak többségben —, minden további nélkül kifaggathatták a környékbeli nemes és nem nemes lakosságot.752 A menekült vármegyék ezzel a lehetőséggel természetesen — mint látni fogjuk — csak korlátozottan rendelkeztek. Lett légyen is a török adminisztráció bárminő nagyvonalú a magyar behatolások kérdésében, azt persze nem engedhette, hogy a megszállt területen a megszüntetett intézmények a maguk teljességében újraszülessenek, s továbbra is úgy működjenek, mintha a megszállók ott sem volnának. Hébe-hóba persze a 16. században is akadt egy-két olyan vakmerő vármegyei tisztségviselő, aki bemerészkedett a Hódoltságba s ott határokat igazgatott, tanúvallatást folytatott, ám e kísérletek kis területre korlátozódtak s számuk elhanyagolható maradt az önkormányzat rengeteg teendője között.753 A 17. század első évtizedeiben a magukra találó vármegyék vezetősége először olyképen vélte áthidalhatónak ezt a problémát, hogy a Hódoltságból felrendelte jobbágyait, és a döntéshez szükséges információkat székhelyén szedte ki tőlük. Ez az eljárás azonban, úgy tűnik, nehézkesnek és kevésbé célravezetőnek bizonyult (bár végül is sohasem szűnt meg teljességgel).754 Arról nem is beszélve, hogy az egyes esetekben elengedhetetlen occulata revisiot nem pótolhatta, s így az ilyen alapon keletkezett ítéletek könnyen támadhatóvá váltak. Ez kényszerítette a menekült vármegyéket arra, hogy létrehozzák azt a — legteljesebben Heves-Külső-Szolnok és Pest-Pilis-Solt megyében kiépült — új szervezetet, amelyet a továbbiakban a „nemesi vármegye hódoltsági tagozat”-ának nevezünk. A lehetőséget két már tárgyalt társadalmi jelenség: a Hódoltságban maradt kisnemesek öntudatra ébredése és az ármális-vásárlás elterjedése szolgáltatta. 751 EMBER 1946, 204-239. 752 Vb. Gömör, Győr, Sopron, Szabolcs, Tolna, Vas, Zala, Zemplén vármegyék közgyűlési jegyzőkönyveinek eddig megjelent regesztakiadványaival, amelyeknek részletezésére itt nem térünk ki. Felsorolásuk megtalálható: BOROSY- KISFALUDY-SZABÓ 1989-1996, VI. 327-332. 753 SZAKÁLY 1991, 164-165. és 171. 754 PML Acta judicialia (a század első felében jószerivel csak ilyenek akadnak a tanúvallatási jegyzőkönyvek sorozatában).
