Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
430 SZAKÁLY FERENC Pest megye északi részének persze főként a Buda visszavételére indított három keresztény vállalkozás ártott, de kihatottak ide a Hatvanért folyó harcok is. Pontosabban árthattak volna, ha a Duna-Tisza közének északi és középső része ezek beindultáig (1598) más módon el nem pusztul. A legvédettebb helyzetben ebből a szempontból Solt és a vele határos Dél-Pest megyei települések lehettek volna, ha a Hódoltság sorsát egyedül a várostromoknak a vizsgált területtől való távolsága határozza meg. Valójában azonban ez az összefüggés nem helytálló, hiszen a „tizenötéves háború” idején az egész Hódoltság felvonulási és — a Porta újítása folytán — telelőhellyé változott, ami ide vonzotta a zsákmányra vadászó szabad hajdúkat is, akik csak addig kaptak fizetést a Hadi Tanácstól, amíg a hadi idény tartott, utána pedig — más egyéb mellett — ilyen módon gondoskodtak megélhetésükről. A korabeli források — s nyomukban a szakirodalom — azonban nem őket, még kevésbé a reguláris török hadakat, hanem egyértelműen az egyre rendszeresebben itt teleltetett tatár segédcsapatokat jelöli meg a Hódoltság pusztulásának első számú előidézőjeként. Aligha tévesen, hiszen csaknem valamennyi alább felhasználandó forrásunk a tőlük való rettegést sugározza, s nemegyszer kifejezetten megmondják, hogy a terület elpusztításáért a tatárok a felelősek.655 A tatár pusztítás nyomaival már a háború második esztendejében találkozunk: a feltehetőleg az ostromolt Hatvan segítségére siető tatárok Solt, Dömsöd és Szenttamás térségében olyannyira legázolták a gabonatermést, hogy az ottani bírák megesküdtek: „semmi hasznát nem vették dézsmájoknak, mind elvesztette a tatár”. Ehhez képest szerencsésnek mondhatták magukat Galgamácsa és Tápiószentmárton lakói, akik „az tatároktul megmaradott” búzájuk után is tetemes összeget, 20 forintot fizettek a váci püspöknek.656 Úgy tűnik, hogy a tatároknak sürgősebb dolga volt, semmint hogy — amint máskor, „szabadidejükben” — az útjukba került falvak felgyújtásával, fosztogatással és rabszedéssel bajlódhattak volna. Arról nem is beszélve, hogy a lakosság már nagy gyakorlatra tett szert a téren, hogyan kell egy gyorsan átvonuló sereg elől (értékeivel, állataival) félrehúzódni határuk nehezebben észrevehető helyeire, csoportosulnia más, védettebbnek tetsző településeken. Egy kókai jobbágy mesélte 1649-ben: „Mikor az ország az tatárjárás miatt elpusztult, és Pécel és Csaba faluk élőbbeden elpusztultak náloknál két esztendővel, s még akkor is, mikor Nagy Győr alól visszatért az tatár, egy barátnál és egy embereknél több nem veszett, az erdejekben és tavak között maradván meg mind az Hatvanból török kimenéséig s magyar beléje szállásáig [1603], s ott magyar egy télen lakván [értsd: a tatár], ők is akkor elpusztultak.”657 A Duna-Tisza köze végzete, úgy tűnik, 1597-ben teljesedett be. „Minthogy az ellenségnek felrohanásáért, úgymint a tatárok Szent György napban [április 24.] feljövéséért és rablásáért a szegénység megfutamék, az egész föld elpusztula - jelentette Hartyányi János rovó. Kit levágának és kit elvisznek az szegénységben. Másodszor is még aratáskor feljővén az ellenség úgymint teljességgel Ónodig. Kit hon kaphatának az szegénységben, mind elrablák, hanem csak marada az három város, Kecskemét, Cegléd és Kőrös.”658 A jelentésben foglaltakat akár magamentő túlzásnak is vélhetnők, ha III. Mehmed szultánnak a budai pasához és az ottani fődefterdárhoz intézett, 1597. október 22-i leirata meg nem erősítené: „Jelen császári magas névjegy érkeztével tudtul adatik, hogy hozzánk jelentés küldetett, mely szerint Budához tartozó császári javak közüli Kecskemét városában 580 házból 327, Kőrösön 180 házból 100 s Cegléden 150 házból 80 ház maradt, a lakosok pedig elszéledtek, akik ekkorig helyben maradtak is, mivel a tatár hadak jószágokat elhajtván, úgy elszegényedtek, hogy alig van egyik napról a másikra valójok, s adójokat többé az elébbi mód szerint nem képesek szintén el akarnak széledni. Most, miután a többi város elpusztulása és lakosaik szétszóródása következtében a budai lőporgyár számára való salétromfőzés, valamint a budai és pesti várak körüli szolgálatok teljesítése ezen három városra maradt, igen nagy kár és hátramaradás lenne a császári birtokokra nézve ezeknek elszéledése.”659 Bár a leirat éppen a felterjesztésben foglalt számadatok kivizsgálását rendelte el, nyilvánvalóan az ügyet elindító eredeti panasz nem mehetett fel a Portára anélkül, hogy a helyi hatóságok a benne foglalt állításokat — így a környék teljes 655 Ezt a korábban evidenciaként kezelt megállapítást azért kell újra külön hangsúlyoznunk, mert nemrégiben Ivanics Mária kritikát gyakorolt a tatárok pusztító szerepét, úgymond, túlhangsúlyozó írások felett (IVANICS 1994, 5.), anélkül, hogy az erre vonatkozó adatokat összegyűjtötte és mérlegelte volna. 656 SZAKALY 1995a, 131. (Щ6. sz.). 657 PML Acta judicialia 1649: 6. 658 HORNYIK 1927, 39. 659 HORNYIK 1860-1866, II. 340-343. (61-62. sz-ok).
