Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
424 SZAKALY FERENC keresztény táborba is elzarándokolt, hogy magával Szuhay István püspökkel rendezze áren- dáját. Ennek az információnak értékéből mit sem von le, hogy néhány falusi elöljáró azért érkezett, hogy bejelentse: a tatárok elpusztították termésüket.623 Ellentétben az egri püspökséggel — amely, mintegy az egri vár védelmének érdekében, gyakorlatilag elvesztette szabad rendelkezési jogát tizedei fölött624 —, a váci püspök nem törekedett arra, hogy részesedését természetben kapja meg. Nem valószínű, hogy ez a környékbeli törökök ellenállása — értsd: megvesztegethetetlensége — miatt történt így.625 Bár 1568-ban tételesen feljegyezték Cegléden az évi befolyt tized mennyiségét, természetbeni tizedelésre vonatkozó adatunk nem lévén, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a váci püspökség területén — miként majd a következő században is — a pénzbeli megváltás volt szokásban. Ennek két változata ismeretes. Az elterjedtebb az volt, hogy egy előre meghirdetett napon az érdekelt felek összegyűltek az erre kijelölt helyen — nyilvánvalóan Egerben —, s licitáltak a reménybeli termésre. Ha valamelyik nagyúr vagy főtiszt jelentkezett, egy egész districtust is megkaphatott,626 egyébként, amennyiben igényt tartott rá, inkább a földesúr, mint a helyi közösség vásárolhatta meg a tizedelés jogát. (Hogy aztán a földesurak hogyan hárították tovább a termelőkre, egyelőre nem világos. Itt is felmerülhet, hogy egyesek ragaszkodtak a tényleges termés felszállítására, mások meg egyszerűen hozzácsapták a település adójához; ezt az elképzelést azonban konkrét adatokkal egyelőre nem tudjuk alátámasztani.) A másik változat nagyban hasonlított az előbbihez. Különbség abban mutatkozik, hogy az árendátor egyes helységeket kivont a bérbe adhatók közül, vagyis: azt megtartotta közvetlen püspöki jövedelemforrásnak. Ez utóbbi esetben a tizedelés lebonyolítása úgy történt, hogy az illető település bírája felhozta azt az összeget, amely — esküvel alátámasztott — állítása szerint a tizedköteles termékfajtából járt. A gazdálkodó népességnek nyilvánvalóan ez a mód felelt meg a legjobban, bár ha maguk árendálhatták önmaguk decimáját, jobban elfedte a felsőbbség elől esetleges gyarapodásukat. (Az utóbbi esetben az árenda-összeget nyilvánvalóan egymás között osztották fel a parasztok.) Fentebb, a birtokadományozásokról szólva azt tapasztaltuk, hogy Pilisben leginkább komáromi, esetleg tatai, Pestben és Soltban pedig egri végvári vitézek kaptak jelentős számmal örökbirtokot vagy időleges használati jogot.627 Ennek dacára a három megyében is jelentkezett az a tendencia, amelynek végeredményeként a végvárak által gyakorolt hadi gazdálkodás — amely mintegy átmentette és megalapozta a Hódoltság magyar részre adóztatását — teret vesztett a magánföldesúrival szemben. Verancsics Antal egri püspök — aki már 1560-ban is nehezményezte, hogy Cegléd haszonélvezetét a Magyar Kamara elvonta Egertől — 1561-ben egyenest azt állította, hogy Ceglédnek, Kecskemétnek és Nagykőrösnek az illetékes magánbirtokos kezére adásával, vagyis: visszaadásával Egernek mint közösségnek alig maradt jövedelemforrása. Az ilyen panaszok ellenére természetesen Eger tartományában tartott ki a legtovább a „hadigazdálkodási szisztéma”, amelynek Sziget és Gyula eleste után nem maradt vetélytársa e téren. A magyar parasztság adóztatása évszázadokon keresztül a telekrendszerhez igazodott. Ennek alapján vetették ki a pénz- és terményadót (census és попа), a cenzushoz kapcsolódó ún. ajándékot (munera), valamint — ahol volt, saját kezelésben tartott földesúri allódium — a munkaszolgálatot. Az, hogy egy település ehelyett egy összegben válthatta meg összes tartozását — ezt nevezzük summás adózásnak — kezdetben kiváltságszámba ment, amelyet főként nagyobb mezővárosok nyertek el.628 A summás adózásnak a parasztságra nézve az 623 A megjelent települések száma így alakult: 1594 1595 Pest 11 8 1 Szolnok 4 11 1 Solt 3 6 (a megyebesorolás meglehetősen bizonytalan) 1. SZAKALY 1995a, 131-132. (П/6-7. sz.). 624 SZEDERKÉNYI 1890-1893, П. 101., 183. és 254.; SUGÁR 1975, 9. 625 A természetbeni szedésről 1. SZEDERKÉNYI 1890-1893, II. 364-406.; Kiss 1960, passim és DÉZSMAJzék 1-2. 626 SZAKALY 1995a, 120. 627 PL 1568-ban az egész kecskeméti kerületet Gémes Ferenc egri gyalogoskapitány kapta meg 338 Ft-ért, 1. SZAKALY 1995a, 121.; MÓL Városi és kamarai iratok Föl. Germ. 647. ff. 1-42. 628 Az egész kérdéskörre 1. PACH 1963, 45. skk. és 135. skk. passim.
