Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 405 VI. EGYHÁZ ÉS ISKOLÁZTATÁS 1. A katolikus hierarchia sorsa A honi forrásanyag ismert egyoldalúságai következtében — néhány német lakta várost és a Szászíoldet leszámítva — felettébb nehéz feladat egy-egy helység vagy akár tájegység vallásváltoztatásának akár csak hozzávetőlegesen pontos időpontját meghatározni. Már csak azért is, mert a papok és iskolamesterek többsége egyszerűen megélhetési forrásnak érezte foglalkozását, s ha történetesen nem akadt, aki egy-egy vidék vallásgyakorlatának határozott profilt adott, úgy ezekben a zavaros időszakban maga sem könnyen tudta volna megmondani, hogy már az új vagy még a régi tanok híve-e.497 így aztán az — egyébként önmagában is kiforratlan — új kialakulása helyett inkább a régi leépülésének útját tudjuk nyomon követni. Ismét csak a török szandzsák-összeírások segítségével, amelyek — amennyiben volt ilyen ott — minden falu összeírását a „pap” és mellette igen gyakran a „diák” (mindkettő így magyar szóval) megnevezésével — vagyis: a templomnál és az alkalmasint tanítólakásként és iskolaként is szolgáló papiaknál — kezdik. Feldolgozásuk révén egyfelől képet kapunk a budai szandzsák helységeinek pappal való ellátottságáról 1546-ban, másfelől pedig lehetőséget arra, hogy az 1546. és 1562. évi összevetésével tendenciákat ragadjunk meg.498 1546 Náhije neve Lakott helységek Pappal bíró helységek A lakott helységek %-ában Az összeírt papok száma száma Visegrádi 13 2 15,3 2 Budai 43 6 13,9 11 Ráckevi 15 9 60,0 13 Váci 68 13 19,1 13 Pesti 137 29 21,1 33 j Kecskeméti 35 3 8,5 4 I Összesen: 311 7276 1 Átlagosan:20,2Ha 1540-ben — igaz, mindössze két esetleges adat alapján — meglehetősen telített világi papi „állomány”-t feltételeztünk, úgy fél évtized múltával összeomlásszerű változásokról kell beszélnünk. Önmagáért beszél már az is, hogy mindössze a lakott helységek egyötödében szolgált pap. Hát még ha azt is tudjuk, hogy még az ország kevésbé fejlett területein is a települések mintegy 80%-ában állott istenháza, úgy arra az eredményre jutunk, hogy egy-egy lelkészre legalább négy szolgálati hely — ahogy ma mondanánk: filia — ellátása jutott. S vajmi keveset változtat a végeredményen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy néhol több papot írtak össze egy helységben; ezek alkalmasint egy-egy kolostor megmaradt lakói lehettek. Ez utóbbiak persze szintén részt vállaltak a mindennapi szolgálatból, segítségük azonban aligha lendített vajmi sokat a veszni látszó ügyön. Merőben elhibázott lenne persze mindezért a terjedőben levő reformációt „felelőssé tenni”, hiszen alább látni fogjuk, hogy az új tanok terjedéséről ekkortájt jószerivel egyáltalán nincs bizonyítékunk. S egyébként is messze kézenfekvőbbnek tűnik azon feltevés, miszerint a hiányzó papok nem azért tűntek el, mert vallást váltván elveszítették a török hatóságok megkülönböztetett érdeklődését, hanem azért, mert a török megszállás elől biztonságosabb helyre távoztak. Erre mutat egyébként az is, hogy a helyben maradottak többsége koros volt, s inkább vállalta a bizonytalan jövőt, mint a helyváltoztatást. Az 1559. évi defter szerint ugyanis az 1546-ban regisztrált 76 papnak csaknem 60%-a (45 személy) elhunyt. Az életben maradottak közül is mindössze tizet találtak — kilencet eredeti helyén, egyet pedig a török erősséggé vált Vác helyett a szomszédos Kosdon (s nyilván innen járt be váci híveihez) —, tizenkettő ismeretlen helyre távozott. Így aztán nem csoda, hogy a következő, 1562. évi szandzsák-összeírásból az egykori hierarchiának — amelynek felekezeti minősítésétől inkább tartózkodnánk — romjait látjuk csak viszont: 497 Az egész kérdéskomplexumról alapvető RÉVÉSZ 1925 és ZOVANYI é. n. 498 SZAKALY 1984c, 52-54. és SZAKALY1985,439-446. (sajnálatos szedéshiba folytán 1562 helyett következetesen mindenütt 1552. évinek írva).
