Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 351 értékek se itt, se másutt ne tévesszenek meg bennünket, hiszen a lakatlan területek állapotáról az összeíró eleve nehezebben tájékozódott, mint a lakott településekéről. Valószínűleg örült, ha elfogadhatónak tűnő információhoz jutott, annak eUenőrzésére nem igen maradt ideje és ereje.) Egy-egy becsatolt pusztán ennél persze összetettebb művelés is folyhatott. íme a Sze- remlével határos Pongrác puszta példája: „Az említett puszta határában Szeremle nevű falu népe helyeket foglalt el és művel meg. A helyeket lefoglalókon kívül a nevezett puszta határában akár rét, akár szántóföld vagy szőlő művelésére jövőktől [...], valamint azok szőlői után a tizedek megadásán kívül fejadót is szedjenek. A fejadójukat 500 akcsébe számítva adójukkal együtt adják meg, s ezt a nevezett puszta új defterébe így jegyezték fel. Adóbevétel: 1750. Átalányösszeg: 500, Búzatized: 50 kile = 600. Musttized: 40 pint = 80. Kétszeres-tized: 75 kila = 450. Rét ára: 350 [akcse].”140 Másutt egyazon pusztán a nagyállattartás is megfért a szántóföldi műveléssel. Jóllehet Mártonházát 1560-ban Dusnok lakói művelték — nem is csekély eredménnyel, hiszen 90 kile búza és 65 kile kétszeres után 1470 akcse tizedváltságot fizettek —, a nádasi Török Mihály szállást létesített ott, a legelőadó összegéből következtetve 180 darab ökörrel. Hasonló volt a helyzet a homokmégyiek által használt Pokárdon is, ahol búza-, len- és kenderföldek (tizedük összege: 645 akcse) mellett öt homokmégyinek volt ún. szállása (egyenként 155 akcse átalányösszeggel = 900 akcse).141 Az ideig-óráig fennmaradt egykori termelési rend bomlása a jelek szerint a szőlő elhagyásával kezdődött. (Bár megesett, hogy az erre különösen alkalmas pusztán meg az extraneus szőlőbirtokosok szorították ki a szántóvetőket). A pócsmegyeriek által használt Leányfalu puszta musttizede 1580-ra egytizenötödére esett vissza, igaz, időközben a gabonatermelés is csökkent, miközben szénatized ugrásszerűen növekedett.142 Ellenpéldával a Pest és Pilis megyeiek által egyaránt használt Fejér megyei Kulcs és Szentiván puszta szolgál: 1562 és 1580 között a szőlők mindkét helyen kiszorították a gabonatermelést.143 A folyamat a legelőnek vagy rétnek a szántók rovására való előretörésével folytatódott. Ezt sejteti, hogy 1580-ra sok, korábban tized-adóként feltüntetett budai szandzsákbeli helységet már csak sommásan, alacsony bérösszeggel regisztráltak, minden további részletezés nélkül. A puszta feltöretlenül maradt részein először szinte észrevétlenül bukkantak fel az első, elkülönített legelőhelyek (a szállások), amelyeket — mai kifejezéssel élve — rendszerint magánvállalkozók létesítettek, hogy aztán egyre szaporodva, végül lehetetlenné tegyenek minden más tevékenységet, beleértve a szénanyerésre szolgáló rétek karbantartását és kaszálását is. Végül az „igazi” pusztán legfeljebb az egykori templom — találó elnevezéssel: a pusztatemplom — felmenő falai vagy torony csonkja, esetleg az egykori jobbágyházaknak az omladéka — a valamivel a talajszint fölötti „alapozása” és döngölt „padlója” — emlékeztetett az elpusztult településre.144 A török által a kecskeméti náhijébe sorolt Bábony sorsának alakulása jól példázza a váltássor folyamatot: 1559: „Bábon puszta, ráják nélkül, Kecskemét város lakosai közül Marton Miklós művelte és rétjét kaszálta. A jövedelem a tizedekből: búzatized 43 kile, kevert tized 39 kile és szénatized 3 szekér.” 1562: „Bábon puszta... A Kecskemét városban lakó Marton Miklós birtokában van. A nevezett gyaurnak az említett pusztán szállása van és némely helyét műveli olyan feltétellel, hogy a legelőadó- és tizedváltságként készpénzben évenként 266 akcsét fizet”. 1580 és 1590: „Bábon puszta, Szenttamás és Szentmiklós falu közelében, ráják nélkül. A Kecskemét városból való Marton Miklós, valamint Vas István és Tas Benedek kezelésében van. Peszér falu közelében állataiknak szállást tartanak, a rétet kaszálják. Tizedváltságot és legelőadót fizetnek.”145 Vagyis: a hasznosítás súlypontja itt 1559 és 1562 között billent át a hagyományosan meghatározó szántóföldi és rétgazdálkodásról legeltetésre, amit a szállások feltűnése, s — 1580-ban — a télire való széna felhalmozásának hangsúlyozása jelez. A használónak 1562-ben még lehetett valami szántása is. 1580-ban más kecskemétiek is részt kértek a pusztából, aligha 140 VASS 1980, 86. 141 VASS 1980, 107. és 116. 142 KÁLDY-NAGY 1985, 400-401. 143 KÁLDY-NAGY 1985, 391. és 564. 144 Bődre pusztán az alábbi település-maradványokra emlékeztek egy 1642. évi tanúvallatás során a 16. században ott megfordult tanúk: „Láttam akkor Bődriegyházának mind kápolnáját, mind jégvermét, kútjait, árokjait, mint aféle pusztahelynek”, „az klastrom mellett egy nagy tóvíz is volt”, „ott az bödrei egyháznál voltam, még az kőfala térdig lön” (NOVAK 1994, I. 184-185.). 145 KÁLDY-NAGY 1985, 90-91.
