Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

Szakály Ferenc

A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE I. Az első török „látogatásitól a török megszállásig (1526-1541)

A Mohácsnál győzedelmeskedett I. Szulejmán szultán hadserege 1526-ban kerek tíz napig állomásozott a magyar királyi székvárosban (szept. 12.-szept. 25.), pontosabban — mivel több mint 80 000 emberből állt — annak tágabb értelemben vett környékén. Bár a török portyázók távolabbról, más megyékből is szereztek be élelmet és takarmányt,1 ez nyilvánvalóan hatalmas megterhelést rótt az érintett területekre, ahol egyébként legalább egy jelentősebb összecsapásra is sor került. A törökök pl. az Esztergom megyei Maratnál egy hevenyészve megerősített menekülőtáborra bukkantak, amelyet csak ágyúk bevetésével és komoly veszteségek árán sikerült szétverniük.2 (Ehhez kapcsolódik az egyébként Fejér megyében birtokos Dobozi Mihály és neje tragédiája, aminek Arany János állított örök emléket.)3 Területünkön egyedül Visegrád vára tudta megvédeni magát; az ide vetődött portyázókat visszariasztotta a fellegvárhoz vezető meredély és a bemenekült nosztrai pálosok és környékbeli parasztok elszántsága.4

Az oszmán hadak 1526. szeptember 21-én kezdték meg az átvonulást a Duna-Tisza közére, s indultak meg — két oszlopban — déli irányban hazafelé. Aligha kétséges, hogy ekkor már a szeptember 14-én felgyújtott Buda tájékát, (= Pilis megye északkeleti szegélyét) éppúgy elhagyott falvak borították, mint a szultán, illetve a nagyvezír Pest megye és Fejér megye solti székének csaknem egész területén átgázoló hadoszlopának útvonalát. S aligha kétséges, hogy a portyázók és az elvonulok imitt-amott csóvát vetettek az elhagyott parasztházak zsúpfedelére.5 János király portai követe, Hieronym Laski 1528 elején egy olyan „sivatag föld”-ről beszélt Ibrahim nagyvezírnek a Duna-Tisza közén, amelyet a törökök pusztítottak el. (E megjegyzés azonban valószínűleg inkább a Solttól délre eső — más források szerint is nagyon elpusztult — részekre vonatkozik.)6

Miután a pusztítás-pusztulás mértékének kérdésére az alábbiakban többször is visszatérni kényszerülünk, már itt figyelmeztetnünk kell, hogy az ilyesfajta sommás megállapításokkal ajánlatos óvatosan bánni.7 Werbőczi István 1526. szeptember 21-i értesülése szerint a

1 THÚRY 1893—1896, I. 317-319.; vö. SCHAENDLINGER 1978, 85-88.

2 ISTVANFFY 123-124. - Marótot e sorok írója is Pilismaróttal azonosította azon az alapon, hogy Basaharc dűlőnév egyértelműen eldönti ezt a kérdést. Elkerülte ugyanis figyelmünket, hogy Istvánfly elmondja: az összecsapás „az esztergomi érsek birtokánál” zajlott le, vagyis a ma a nyergesújfalui határba tartozó, később Pusztamarótnak nevezett helységről van szó (MRT V 15/2-15/3.).

3 Istvánfly krónikás közlését alátámasztja, hogy Ferdinánd 1527/1528-ban adományozta a magtalanul elhalt Dobozi Mihály és rokonai Fejér és Pest megyei birtokait. Elképzelhető, hogy a pusztamaróti összecsapás áldozata lett az az öt — különböző nevű — felkeszi nemes, akiknek, birtokát, magtalanul elhalván, Ferdinánd 1527-ben Mikolai Gergelynek adományozta (PEST 1476-1477. sz-ok).

4 ISTVANFFY 123.

5 Ezt azonban mindössze egyetlen helység (Borosjenő, Pilis m.) esetében igazolhatjuk okleveles adattal: „post cladem et periculum huius regni nostri ac combustionem dictae possessionis Borosjeneo per Tureos factam” (PEST 1493. sz.). - Itt említjük meg, hogy a törökök a pilisi ciszterci kolostort — egy szerzetessel együtt — 1526. szeptember 7-én égették fel. A megmaradtak meg sem álltak Heiligenkreuzig, ahonnét nem is tértek vissza (PILIS I. 275-276.), apátját és birtokait azonban még 1529-1532-ben is említik (HERVAY 1984, 145-146.). Történetírásunknak egyszer szembe kellene néznie azzal a ténnyel és annak esetleges konzekvenciáival, hogy az ugyan szétszórt, de hatalmas forrásanyagban aüg-alig esik konkrét utalás az 1526. évi falupusztulásról. - Az általában is gyenge ellenállásról: JÁSZAY 1846, passim.

6 1528. január 18-án János király portai követe, Hieronym Laski Musztafa pasa másodvezír érdeklődésére, hogy ura hol akar megütközni Ferdinánddal, így válaszolt: „a királyom azt szeretné, ha átkelne a Dunán, ahol elcsalná őket arra az elhagyott vidékre, amit elpusztítottak a Duna-Tisza közén, ott először ide-oda vonulgatva kifárasztaná hadseregét, könnyűlovasságával sokaságával elzárná az élelmezésétől...” - BARTA-FODOR 1996, 151. és SZALAY 1861, 115.

7 Erre Káldy-Nagy Gyula már több ízben figyelmeztetett: KÁLDYNAGY 1982, 29.