Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
311 Azok a balkáni mukátaák, amelyeknek jövedelmeit magyarországi várak katonáinak ellátására fordították, időnként megváltoztak, főleg bővültek, pl. 1631-ben az „újonnan leválasztott” Nemese, azaz a szerémségi Németi bevételeiből fizették ki a simontornyai szandzsák várainak katonanépét.297 E módszerrel a budai kincstár 1612-es bevételei és kiadásai éppen egyensúlyba kerültek, egymillió nyolcszázezer akcse még Egernek is jutott. Tizenhat balkáni és hét magyarországi körzet (kaza), illetve szandzsák dzsizje-adója, a balkániaknak egy másik állami pénzadója, az ún. aváriz, emellett a fent körvonalazott terület mukátaáinak jövedelme, meg némi központi támogatás végül is több mint 29 millió akcséval töltötte meg a budai kincstárat, éppen annyival, amennyit a várkatonaságnak ki kellett fizetni. A pénz egynegyede központi bevételekből származott, 63%-át balkáni, 12%-át magyarországi körzetek adták. A kifizetéseknél teljesen más az arány. A zsoldok 95%-át hódoltsági várak kapták, és csak a maradék ment a Drávától délre álló erődítések katonaságának, amely a védett balkáni területeken kis számban állomásozott. A Balkánnak köszönhetően a budai kincstár bevételei 1631-ben is elérték azt a több mint 29 milliót, amelyet a katonaság igényelt, csak másként terhelték a különböző területeket.298 A budai vilájet magyarországi szandzsákjaiból származó jövedelmek kicsivel meghaladták a nyolcmilliót, vagyis 1612-höz képest bőségesen megkétszereződtek: az adóprés ismét dolgozott, a hódoltságnak a háborúból feltápászkodó népe újra kereskedni kezdett. Teljesítményével az összjövedelemnek már 28%-át adta, 72%-a a Balkán-félszigetet terhelte. Kevés 17. századi forrásunk közül ez az utolsó, amelynek nemcsak összesített számait, hanem részadatait is valóságosnak vagy ahhoz közelállónak tekinthetjük. 1630 körül ugyanis felmérték az állami bevételeket, a dzsizje-fizető adóegységeket és a szolgálati birtokokat, és emiatt az éves bevételek és kiadások összesítései is többnek tekinthetők a számokkal való puszta játéknál. 1662-ról viszont, amely évből három évtizedes szünet után újra fennmaradt a budai vilájet kincstárának elszámolása, már egyáltalán nem állíthatjuk ugyanezt. A forrás hitelét elsősorban az kérdőjelezi meg, hogy — ahogy már szó esett róla — az elszámolás tételei ezután jó másfél évtizeden át egyáltalán nem változtak, ami visszamenően is kétségeket ébreszt. Ezeket csak tovább növelik az olyan árulkodó apróságok, hogy pl. az 1631-ben frissen Budához csatolt nemesei körzet 1662-ben, sőt 1677-ben is „újonnan leválasztottalak” minősíttetett. Az 1662-1677 közötti elszámolásoknak ez az enyhén szólva kétes „frissessége” nem zárja ki azt, hogy megnézzük, 1631-hez képest milyen bevételekkel számolt a kincstár, és ezekből mennyi származott a budai vilájetnek a Drávától északra fekvő, hódoltsági feléből. 1662-ben299 a várkatonaság zsoldjai már közel harminchétmillió akcsét vittek el, amelynek 97%-a a magyar hódoltság katonanépének, 3%-a Drávától délre fekvő váraknak jutott. Az 1631 óta nyolcmillióval megnövekedett kiadásokat ugyanennyivel megnövekedett bevételek fedezték. A dzsizje-adóból kétmillióval, a mukátaákból háromnegyed millióval több jövedelmet számoltak el, mint harminc évvel korábban, és a kincstár a katonaság ellátására feláldozott két nagyobb és két kisebb állami bevételt is, amelyek az 1631. évi elszámolásban nem szerepeltek, tehát akkor még nem zsoldokra fordították őket. Mindent összevetve, a 37 milliót meghaladó bevételnek ekkor mintegy 32%-a a hódoltságból, 68%-a a Drávától délre fekvő körzetekből származott (a szétválasztás nem teljesen pontos, mert a szerémségi, „frissen” Budához csatolt Németi mukátaájának jövedelme és a simontornyai szandzsák dzsizje-adója egyetlen, közös tételben szerepelnek). Az újonnan bevont bevételi források közül a két nagyobb tétel különösen érdekes. Az elsőbe a vámokat csoportosították. Valamilyen, a forrásból meghatározhatatlan módon ezek között is különbséget tettek: Buda, Vác, Tolna, Esztergom stb. körzeteinek egyes jövedelmei a mukátaák között szerepelnek, vámbevételei külön csoportban; a belgrádi kikötő és az ercsi átkelés jövedelmeit szintén a mukátaák között tartották nyilván. A felsorolt helyek azt a benyomást keltik, hogy a vámbevételek csoportjába az állathajtás és a marhabőr-kivitel vámhelyeit osztották, de nem következetesen. „Átkelésnek” nevezve itt szerepelnek a Duna mentén Esztergom, a budai híd, Vác, Földvár és Tolna, a Dunántúlról Fehérvár, Vál és a somogyi Segesd, keleten Hatvan. A balkáni vámhivatalok közül ide osztották Belgrádot, Jenipazart (a mai Novipazart) és Bosznaszarajt (Szarajevót), amelyeket az elszámolások a marhabőr-forgaAZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 297 BOA MM 5193, 3. 298 BOA MM 5193, 3. 299 BOA Bab-i defteri, Budun hazinesi 16 727 és 16 728.
