Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 277 másrészt a várható vérdíj súlya miatt. A kecskeméti kádi a vizsgálat munkáját ebben az esetben is átengedte a város főbírójának, és hagyta, hogy abban öt környékbeli falu — egyikük a Pest megyei Vacs — vezetői is részt vegyenek.142 4. Dzsámik és iskolák Ahol a hódoltsági helységekbe török katonaság, hivatalnok és iparos-kereskedő népesség települt, szükségképpen megjelentek vallásgyakorlatuk színhelyei, a dzsámi к és a mecsete к is. A kétféle elnevezés eltérő rangú imaházakat jelöl. A pénteki ünnepi istentisztelet kiemelt prédikációját csak dzsámiban szabadott elmondani, amelynek alapítását elegendő hívőhöz és szultáni jóváhagyáshoz kötötték. Egyszerű, kisebb mecsetet bárki alapíthatott, ezekben rövi- debb, közös imákon vettek részt a hívők. A karddal szerzett nagy helyeken általában a hódító szultán dicsőségére és nevére avatták fel az első és legfontosabb, általában keresztény templomból átalakított dzsámit, amely állami kezelésben maradt. Népes muszlim közösségek számára a gondoskodó kincstár e legfőbb templomon kívül többet is fenntartott. Ahogy múltak az évtizedek, az imaházak száma megszaporodott. A vilájet- és szandzsák-központokban szolgáló előkelőségek is igyekeztek ilyeneket alapítani, hogy vele megváltsák belépőjüket a mennybe, és nevüket a földön is megörökítsék. A magánalapítású dzsámikat és mecseteket nem a kincstár tartotta fenn, hanem az alapító hagyott ingatlanokat arra a célra, hogy jövedelmükből az épületet gondozzák és személyzetét fizessék. A birodalom belsejének nagyvárosaiban, elsősorban az Isztambulban álló óriásdzsámik a vallási élet mellett a kultúra központjai, zarándokok és utazók vándordíjának végállomásai is lettek azáltal, hogy a főépület melletti temetőben álltak az alapító szultán és családtagjai mauzóleumai, s a dzsámihoz főiskola, könyvtár, kórház, szegénykonyha, szállóház, közfürdő, közküt tartozott. Távoli tartományok vidéki városaiban hiába keressük ezeket a vallási, tudományos és szociális együtteseket, amelyek egy-egy városrész kohéziós központjai lettek. De a kisebb helyek városrészeit is gyakran a bennük álló dzsámiról vagy mecsetről nevezték el, amelyek itt is ellátták az istenszolgálatot és az oktatást, és a rászorulók istápolásába is bekapcsolódtak. Pest megye területén a kincstár és a magánalapítók természetesen Budát és Pestet látták el legbőkezűbben vallásos, oktatási és szociális intézményekkel, de ezekből egy-egy, jobb esetben néhány minden olyan helyen felbukkan, ahol muszlim közösség élt. A magánalapításúakra, amelyeknek fenntartásáról alapítvány gondoskodott, nehezebb rátalálni, hiszen kimaradtak az állami elszámolásokból, alapítványi iratanyag pedig alig maradt. Az állami tulajdonú templomoknak a kincstár kenyerén élő személyzete viszont a katonákkal együtt bekerült a zsold- listákba és a pénzügyi elszámolásokba. Önálló és önellátó egyház hiányában ugyanis az állam alkalmazta, és mint napidíjasokat gyakran a várvédőkkel együtt tartotta számon és fizette őket. A 16. században Pest megyében álló török katonai központok közül — Budát és Pestet nem tekintve — Vácott élt a legnépesebb muszlim közösség. Dzsámijuk, amelyet a középkori Nagyboldogasszony-templomból alakítottak át, a várban állt, helyi előkelőségek házai vették körül. Közelében lakott a templom legrangosabb papja, az imám is, aki azokban az esetekben, amelyeket ismerünk, hátikként a pénteki istentisztelet kiemelt prédikációját, a hutbét is elmondta. 1558 és 1565 között e kettős tisztség viselői közül hármat ismerünk, akik olyan benyomást tesznek, mintha egy időben, egyszerre vezették volna a helyi muszlimok közösségét. 1554. július 31-étől Muszliheddin imám és hatíb állt a várbeli dzsámi élén, akit halála után, 1565. július 25-én Szejjid Abdurrahman váltott fel.143 Muszliheddin mellett 1558/1559-ben és 1561 elején Muhieddin, 1560-ban Ali halífe jelenik meg mint a dzsámi imámja és hatíbja.144 Hárman egyszerre és azonos — méghozzá kettős — állásban biztosan nem kaptak kinevezést egyazon helyre, ez még a vácinál nagyobb, több alkalmazottat foglalkoztató budai templomokban sem fordult elő. A rejtély megoldására egyetlen magyarázat kínálkozik. Az Oszmán Birodalomban ekkor már minden szakterületen jóval több képzett, állásra jogosult ember állt sorba, mint ahány álláshelyet a kincstár fenntartott. A vallási-vallásjogi területen az állam szigorú rotációval próbált igazságos elosztási rendszert fenntartani: a kádikat, a jogtudósokat 142 HORNYIK 1860-1866, II. 90-91. 143 ÖNB Mxt 593, 58.
