Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Koszta László: Az egyház és intézményei a középkori Pest és Pilis megyében
208 KOSZTA LÁSZLÓ belül végezte el a templomok összegyűjtését.88 Tari Edit szerint a mai Pest megye területén az okleveles és a régészeti adatok alapján 146 templomot lehet azonosítani az Árpád-korban. Az egész középkort tekintve, a 11. és 16. század között 373 templomot lehet igazolni. így Pest megyében a középkor folyamán felbukkanó templomok 40%-a már az Árpád-korban létezett. Az Árpád-korban adatolható templomos helyek jelentős része azonban nem érte meg a későközépkort.89 Nagykőrös és Cegléd határában, ahol a falusi templomok módszeres régészeti kutatása folyt, igen magas templomsűrúséget látnak a régészek bizonyítottnak. A két területen a falvak szinte mindegyikében volt templom már a 12-13. században. Cegléd körzetében egy 10 km sugarú körben 13-16 falusi templomot figyeltek meg, amelyek közül tíz tűnik Árpád- korinak. így a kis falusi templomok 2-4 km-re feküdtek egymástól.90 Természetesen itt is utalni kell arra, hogy ezen templomok mindegyike nem létezett egy időben. A mai Pest megye középkori templomainak közel a felénél ismerjük a hajdani titulust. A legtöbb patriciniummal Szűz Mária áll az első helyen, neki 22 templomot ajánlottak a középkorban. Őt követi Szt. Márton 15, Szt. György 13, Szt. Mihály 11, majd Szt. Miklós 10 és Szt. László 9 templommal. A 36 ismert Árpád-kori patrocíniumot vizsgálva is ugyanazon szentek állnak az első három helyen: Mária 7, Szt. Márton 4, míg Szt. György és Szt. Mihály 2-2 templommal.91 A középkori patrocinium választásnál világosan látszik, hogy Pest megyében a harcos szenteknek volt meghatározó jelentősége, s különösen igaz ez az Árpád-korra. Szűz Mária, Szt. Márton és Szt. György kiemelkedően gyakori előfordulásában az is hozzájárult, hogy mindhármukat az ország védőszentjének is tekintették. A 14. század végére, úgy tűnik, lényegében beállt a templomsűrúség a középkori Magyarországon. A 15. század folyamán lényegesen kevesebb új templomot építettek, mint a korábbi időszakban.92 A plébániahálózat kialakulása is korlátozta a templomhálózat további bővülését. A meglévő plébániák féltve őrizték anyagi előnyökkel is járó jogaikat és ellenálltak vagy csak korlátozásokkal járultak hozzá ahhoz, hogy területüket újabb plébániával megosszák. A kegyurak sem voltak érdekelve a templomok számának növelésében birtokaikon. Általában arra törekedtek, hogy egy-egy uradalomban legyen templom. A népesség növekedésével nem járt együtt a templomok számának további emelkedése, hanem inkább a meglévő egyházakat alakították át és bővítették igény szerint. Ez lényegesen egyszerűbben megoldásnak tűnt, mint a hosszú egyeztetés a plébánossal és a püspökkel egy újabb plébánia kialakítására. Még városi környezetben is kevesebb templom épült a középkor utolsó évszázadában, mint korábban.93 Az oltárok száma viszont néhány egyházban, különösen a városi és mezővárosi templomokban, jelentősen megnőtt a 15-16. században. Buda tágabb környékén az alsó fokú egyházszervezet kialakításában nagy szerepe volt az uralkodóknak. A Duna mindkét partján jelentős királyi birtokok voltak, a Csepel-sziget és a pilisi erdőség pedig a középkor folyamán nagyrészt az uralkodókhoz tartozott. A királyi birtokok templomait az uralkodó építtette. A királyi egyházak kiemelkedő csoportját képezték a királyi kápolnák. Úgy tűnik, hogy ezek a dinasztia olyan birtokain jöttek létre, ahol az uralkodó és családja gyakrabban időzött.94 Buda tágabb környékén, a királyi vadászterületként szolgáló Pilisben és a Csepel-szigeten a 11-12. században több királyi lak, királyi kúria mutatható ki, például Dömösön, Óbudán, Pesten és Cinkotán.95 A kápolnák papjai, hasonlóan a királyi prépostságok kanonokjainak többségéhez, a királyi udvar papságát összefogó, már a 11. század folyamán kialakult királyi kápolna tagjai voltak. A királyi kápolnák papjai így kiemelkedtek az alsópapság soraiból. A kápolnák a királyi egyházakhoz hasonló kiváltságokkal rendelkeztek. Ki voltak véve a területileg illetékes megyéspüspök joghatósága alól és közvetlenül az esztergomi érsek alá tartoztak, aki a 11. században főkáplánként kapta meg a felügyeleti jogot. A kiváltságos állás anyagi téren is előnyös helyzetet teremtett a királyi kápolnák számára, mivel tizedbevételeiken nem kellett mással osztozniuk: a többi pasztorális egyházzal, majd plébániával ellentétben nem kellett tizedbevételeik negyedét átadni a megyéspüspök 88 TARI 2000, 8-184. 89 TARI 2000, 185. 90 TARI 1995, 144.; TARI 2000, 193. 91 TARI 2000, 211-213. 92 PÁSZTOR 2000, 139-143. 93 KUBINYI 1973. 94 JANKOVICH 1959, 75-76. 95 GYÖRFFY 1998, 500.
