Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 179 teljesen megegyezik az előbbivel.724 Az okleveleket dátum-soruk szerint a közgyűlés helyén állították ki, a közgyűlési kiadványoknál szokásos eljárás szerint napi keltezésüket is a közgyűlés kezdőnapja szerint adták meg. A személyes jelenlét befolyása az 1467-es közgyűlésre ékes példája annak, hogy a bíráskodásnak ez a formája már alkalmatlan volt arra, hogy a kor igényeinek megfeleljen. Hiába „álltak készen” a megyei nemesek majd két hónapig, ügyük ugyanúgy intéződött el, mintha a kúriában pereskedetek volna. Az oktavális törvényszékekre való automatikus továbbhalasz- tás annak beismerése volt, hogy itt megfontolt döntésre ^nincs lehetőség. A megyék, ha csak lehetett, szabadulni igyekeztek a számukra amúgy is terhes közgyűlés tartásától.725 Ha az uralkodónak és a rendeknek lettek is volna valamilyen konzervatív jogi elképzelései, azokat az első közgyűlések után fel kellett hogy adják. A király számára a kései közgyűlések — így az 1467-es Pest és Pilis megyei is — a fiskális politika részét képezték. A közgyűlések tartásának egyetlen kézzelfogható eredménye volt ugyanis: a bírságokat azonnal be lehetett hajtani. Nem tudunk arról, hogy Pest megye számára megtartották volna 1472-ben azt a közgyűlést, melyen ecsedi Bátori István elnökölt volna, azonban Pest, Nógrád, Heves és Külső-Szolnok megyék megtagadták a részvételt, és a király arra utasította az országbírót, hogy fegyverrel szorítsa engedelmességre az ellenszegülőket.726 1486-ban a nagy törvénykönyv első rendelkezése az volt, hogy eltörölte a közgyűléseket.727 12. Adóbehajtás, katonáskodás, országgyűlések, rendeletek kihirdetése Az adó beszedése Pest vagy Pilis megyében éppúgy történhetett, mint bármely másik megyében, csakhogy forrásaink hallgatnak róla. A középkorvégi magyar államháztartás páratlan forrásából, Ernuszt Zsigmond kincstartó 1495-ben készített elszámolásból megismerhetjük az 1494-1495-ös év adóterheit és a behajtás adminisztrációját. Mindkét évben a különböző nagyságú telkeken lakó jobbágyok 1-1 forintot, az egytelkes nemesek és a gazdagabb zsellérek 0,5-0,5 forintot fizettek, nem fizettek a falusi bírák, a szegények, a leégett, vagy valamilyen más módon kárt szenvedett házak tulajdonosai. A kurialisták már emlegetett adómegtagadási mozgalma miatt 1495-ben külön kiemelték őket a számadások. Pest megyére 1494-ben 4097,5 forint adót vetettek ki, 1495-ben 4500 forintot. Ebből mindössze 2513,5 forint folyt be 1494-ben, a következő esztendőben 3000 forint. Az első évben a legtöbb adóval a királyné, azaz Beatrix maradt adós (220 ft.), aztán Haraszti Ferenc (183 ft), őket követte Corvin János (160) és a váradi püspök (142,5). Az adósok és elmaradásuk is változott egy év múlva. Első helyre a király került, akinél 246 forint hátralékot számláltak össze, majd az egri püspök (194) és a királyné (134) követték. Pilis megyére 1494-ben 1956, 1495-ben 1746 forintot vetettek ki. Itt csak az adó töredéke került a kincstárba. Az első évben 363, a másodikban 359,5 fi. Pilisben 1494-ben a király maradt el a legjobban (786), akárcsak a következő évben (1071,5). A szolgabírák kiszálltak a kincstartó adórovói (dicator) mellé, és együtt hajtották be az adót. A befolyt adóból ők is kaptak kisebb összegeket. 1494-ben a Pest megye szolgabíráinak javadalmazására (saliarium) 28 forintot adtak, a két dikátor pedig, Péter deák és egy bizonyos Gáspár, költségeikre 112 forintot költöttek. Pilisben a szolgabírák 8, a két dikátor: Miklós deák és László 73 forintot adtak ki. 1495-ben már nem jegyezték fel a dikátorok neveit 728 Az Ernuszt-féle számadásokból kitűnik, hogy már a 15. században a sürgető kiadásokat az adószedőkkel azonnal átultatták oda, ahová az szükséges volt. így jártak el Pest megye esetében 1526-ban.729 A két megyének a 14. század hadügyeiben játszott szerepéről semmiféle forrás nem áll rendelkezésünkre. A 15. század magyar hadserege három részből állott: a királyi haderőből, a zászlósurak bandériumaiból és a megyei katonaságból. Ez utóbbiban azok a nemesek és bizonyos portaszám után kiállított katonák vettek részt, akik nem csatlakoztak valamelyik nagybirtokos bandériumához. A megyei csapatok — ha a „hadkiegészítés” hármas tagolása szerint tekintjük a magyar sereget — a leggyengébb ütőerőt képviselték. Az ország mégsem 724 DL 16 538. 726 KÜFFER 1884, 31.; ISTVÁNYI 1939, 180., 190. 726 DL 70 966. 727 1486: 1. te. DRH 1458-1490. 268. 728 ENGEL 1797, 30., 131., 142.; az adóbehajtásra 1. SOLYMOSI 1984. és KUBINYI 1996. 729 SZABÓ 1909. 216.
