Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
127 hogy átfolyó, olyan, ami nyáron sem szárad ki (cum piscina effluente tempore estatis non deficiente9.378 Az ilyen tónak természetesen nagyobb volt az értéke, ha ugyanis nem volt megfelelő mennyiségű állandó vízutánpótlás, hamar eliszaposodhatott a medre. Gyón 1477-es határjárásában is találkozunk egy „halastónak vagy gátnak nevezett” kiszáradt tóval, kiszáradt halastavat kaptak Anna királynétól 1503-ban a kevi rácok is. Bicske határában három halastó is volt: Füger, Fehértó és Füzeg nevűek.378 379 A halastavak nemcsak tisztításra, javításra, hanem állandó védelemre is szorultak. Az orvhalászaton kívül a kenderáztatás pusztíthatta ki legkönnyebben a halakat. 1493-ban megint csak a nagy alagi tóépítők, a Bekények próbálkoztak tóásással. Alagi Bekény Dénes felesége sikátori birtokrészükön — a kenderfeldolgozás ekkor is női munka volt! — az itteni halastóból kifolyó patak mellé egy új kender- és lenáztató gödröt (lacus et foveos canaporum et linorum) ásatott, egy már meglevő régit pedig kikotortatott. A sikátori jobbágyok azonban földdel betömték a kenderáztatót.380 PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 8. Vámok, révek, vásárok A középkor kutatójának dolgát nem könnyíti meg a vámokat említő oklevelek szóhasználata. Latin szóval tributumnak nevezték a vásárvámot és az út-, híd-, hajó- és révvámot is, és csak ritkán közölték azt, hogy melyikről van szó. Sok esetben a későbbi analógiák sem segítenek annak eldöntésében, hogy meg tudjuk állapítani azt, milyen jogon szedtek egy bizonyos helyen vámot. A most következő felsorolásban szereplő adatok nagy része is ilyen hallgatag vámemlítés. Eredetét tekintve vámot azért szedtek, mert a kereskedő — mint minden idegen, általában véve pedig minden úton járó — védelemre szorult, e védelmet pedig megfizettették vele akkor is, ha belépett az országba, vagy amikor kirakta portékáját a vár alatti piacon.381 A védelmet nyújtó és a vámra igényt tartó vámbirtokos uralmi területe különböző természetes határokhoz igazodott, vámokat is e határokon, pl. kisebb-nagyobb folyók átkelésre alkalmas szakaszain szedték. Emiatt aztán feledésbe merült a vám eredeti funkciója, és úgy értelmezték, hogy „üzembentartási költségként” kell fizetni, azaz ebből tartják fenn az utat, révet, hidat stb. A magyar középkorban pl. út- és révvámok esetében elvként — igaz, a gyakorlatban számtalanszor megsértett elvként — mondták ki, hogy csak ott lehet vámhelyet emelni, ahol ezt természetes akadály indokolja. Vámot eredetileg csak az uralkodók szedhettek, azonban már a 12. században megindult eladományozásuk, eleinte egyháziaknak, később világiaknak is. A királyok azonban továbbra is szigorúan kezükben tartották a vásár- és vámjogot. Ezeket — akárcsak földbirtokot — adományozni kizárólag a királynak volt joga.382 A továbbiakban nem tárgyaljuk részletesen Buda, Pest és Óbuda vámviszonyait, így Kerepesét, Szentjakabét, de a többször is Pest megyéhez tartozónak mondott, a mai Fejér megyei Bicskéét sem. Ezeken kívül az összes Pest és Pilis megyei vámemlítésünk mind korszakunkban kezdődik, azaz korábbi előzményeiket feltételezhetjük, bizonyítani azonban nem tudjuk. A vásárok nagyobbik része a 14-15. században létesült, ebben pedig meghatározó szerepe az árutermelés fejlődésének van, a szárazvámok eredete azonban homályba vész. Időrendben haladva az első vámemlítések így következnek Pest megyében: Újfalu (1324), Szenterzsébet (1335), Besenyő (1345, a mai Máriabesnyő), Cegléd (1358), Kőrös (1390), Túra (1394), Kecskemét (1415)383 Ha végigtekintünk a soron, nem találunk köztük egyet sem, melyre joggal rá lehetne mondani, hogy olyan helyen létesült, ahol valamiféle természeti akadályt kellett legyűrni. A vámok némelyikéről biztosan tudjuk, hogy útvám volt. 1355-ben 378 DL 3022.; PEST 635. sz. - A kifejezés egyébként országosan használatos volt. A Magyi János-féle formuláskönyv becsjegyzéke „piscina effluens et tempore aestatis deficiens”-t emleget (KOVACHICH 1799, 267.). 379 PEST 1049 sz . MAGDICS 1888, 34. 380 DL 20 121. 381 A vásári rend fenntartása a vásáijog birtokosának feladata volt. 1426-ban a szecsői sokadalmon a tiszttartó embere az ott megjelenő egyik ember íját a tegezből a vásár szabadságának értelmében (ratione libertatis nundine) akarta kihúzni. Mátyás 1486-as törvénye (66. te.), mely a kocsmában és a vásárokon való fegyverviselést eltiltotta, a már meglevő szokást kodifikálta (DRH 1458-1490. 303.). 382FÜGEDI 1981a, 258. skk.-Az 1351-es törvény 8. cikkelye fogalmazta meg ezt a leghatározottabban: „Igaztalan vámokat pedig azoktól, akik szárazföldön és folyókon lefelé ereszkednek és felfelé mennek, nem szabad szedni, hanem csak azok fizessenek, akik hidakon és hajókon a túlpartra kelnek át.” - DRH 1301-1457. 133. 383 АО II. 115., III. 182.; DL 38 487.; АО VII. 5.; ZSO 1/1. 561.
