Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
ristvánréte és Sárhegyréte nevekkel találkozhatunk.298 A budai káptalan az Óbudával szembeni Göncölszigetet, más néven Radványszigetet kaszálóként használta, mígnem aztán nagy kárukra a káptalan dékánja ide vitte legeltetni lovait.299 Ha valaki tilosban legeltette marháját, a tilalmas fold tulajdonosának joga volt a marhákat elhajtani és csak a kár megtérítése után volt köteles visszaszolgáltatni. 120 TRINGLI ISTVÁN 4. Szőlők Korszakunkban legtöbbet a pilisi oldalon, a budai hegyekben telepített szőlőkről tudunk. Itt feküdt a korabeli Magyarország egyik leghíresebb borvidéke, a budai. A budai hegyoldalakon, a máldkon a 15. század első felében még majdnem kizárólag csak fehérbort termeltek. A vörösbor csak a század második felében kezdett elterjedni.300 A Buda-környéki szőlőhegyek nagyságáról nem tájékoztatnak az oklevelek, megelégedtek azzal, hogy a telkekhez hasonlóan, a szomszéd szőlőbirtokosok szerint megadták fekvésüket, így aztán csak áruk adhat némi eligazítást egy fél vagy egész szőlő értékéről. E szőlők teljesen különböztek az újkorban megszokott szőlőhegyek képétől. A legszembetűnőbb az volt, hogy semmilyen épület nem állt rajtuk, a borfeldolgozás és a tárolás teljes egészében otthon, többnyire a budai házak pincéjében történt. A szőlők elidegenítésekor két állandó tartozékukat szokták felsorolni, a sajtolóhelyet (locus torcularii) és az utat, mint pl. Kandón (1353) és Ürömön (1354, 1371).301 A torcularium szó alatt, mint ahogy azt egy jó évszázaddal korábbi szerémségi adat is bizonyítja, csakis prést érthetünk.302 Igaz ugyan, hogy a budai szőlőkre vonatkozó egész középkori okleveles anyagban nem akadunk prés említésére, azonban Gallincer Lénárt 1525-ös számadáskönyvében külön tüntették fel a szüreti munkások közt a taposókat és a sajtolókat. A szőlők tartozékai közül tehát valóban a két legfontosabbat emelték ki az oklevelek. Az útra azért volt szükség, hogy a szekerekkel elérhessék a sajtolóhelyet, ami bizonyára a szőlők aljában feküdt, és nem jelentett mást, mint egy üres, többé-kevésbé elegyengetett tisztást, ahol a lovakat ki lehetett fogni, elég hely volt a rakodásra, és ahol előbb kádakban kitaposták, majd az itt álló bálványos présben — melyek helyigényes monstrumok voltak — kipréselték a szőlőt.303 A szőlőbirtoklás- és művelés az Anjou-korban már megszabadult a korábbi korszak kötött formáitól, és változatos, a jobbágytelek rendszerénél mindig sokkal szabadabb jogi feltételek közt folyt. 1325-ben még éltek ugyan olyan királyi szolgáltatónépek Borosjenőn — melynek neve is a szőlőművelésre utal —, akiket boradóknak (vinidatores) neveztek, azonban e fölött az archaikus rendszer fölött már eljárt az idő.304 1332-ből maradt ránk egy egyházi birtokos, a kökényesi (akkor Nógrád, ma Heves megyei) premontrei monostor szőlőtelepítési szerződése Békásmegyerről. A prépost a szerződést a kegyurak hozzájárulásával köthette csak meg. A Kökényes-Rénold nemből ketten személyesen is megjelentek a budai káptalan előtt, ahol írásba foglalták az ügyletet. A monostornak a Vizamái nevű szőlőhegyen a budai káptalan jobbágyainak szőleje mellett volt egy részben művelt, részben elhagyott vagy művelés alá nem is fogott területe. Ez utóbbit adta János békásmegyeri hospesnek, aki egy összegben három budai számítású márkát fizetett azért, hogy ide új tőkéket telepíthessen. Ezután, függetlenül a termés nagyságától, évenként három márka viaszt kellett fizetnie Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a premontreieknek hegyvám címén (ad modum pergreth). János jogot kapott arra, hogy a szőlőt bárkinek elidegeníthesse, az újabb birtokosra — a bérlő kifejezés szőlő estében nem lenne szerencsés — változatlanul a fenti szerződésből fakadó kötelezettség volt érvényes.305 A szőlőművelés fáradságos munkája azonban még e híres bor esetében sem volt kifizetődő. A budai borvidék esetében elvégzett vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a szőlőművelésben jelentős szerepet játszott a saját fogyasztásra termelés és a tőkebefektetés, komoly hozamra csak az tehetett szert, akinek nagyobb birtoka volt. Egyébként még az annyira dicsért budai 298 pEST 1049. sz. 299 DL 106 038. 300 SZAMOTA 1891, 93.; FEYÉR 1981, 57. 301 DL 4333., 4421., 5914. 302 ÁÚO VII. 28. 303 KUBINYI 1964c; VTNCZE 1958. 304 АО П. 333. 306 АО II. 635.
