Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 111 tatárjárás pusztítása után történt meg.215 Hasonló berendezkedése volt Esztergomnak is, különálló latin, azaz vallon és német közösségével, ez a példa azonban már korai kialakulása miatt is távolabb áll a visegráditól, mint a váci. Visegrád városiasodásának kezdete a 13. század utolsó évtizedeire nyúlt vissza, amikor Kun László „Visegrád vára és az ez alatt összegyűlő hospesek szükségére” 1285-ben cserével megszerezte a túlparti Marost.216 Hogy ez a váraljai hospestelepülés mennyire élte túl Csák Máté és Károly király harcát, s a későbbi város valamelyik része jogilag folyamatos volt-e vele, nem tudjuk, Visegrád kiváltságlevele ugyanis nem maradt ránk, még említését sem ismerjük.217 Feltehető, hogy 1318 — a visegrádi vártartomány kialakítása — és 1323 — az udvar ide költözése — között újabb telepesek érkeztek a Duna mellé. Visegrád polgárait többnyire vendégnek, azaz hospesnek, néha polgárnak., vagyis dilisnek nevezték. Ismert pecsétje a „visegrádi polgárok pecsétje” köriratot viseli. A polgár-hospes névpár néha szinonimaként jelentkezett, de a korai megkülönböztetésnek valós oka is volt. A teljes polgárjoggal rendelkező, a városi vezetésben résztvevő polgárokat, akik pecsétjük körirata szerint a várost magukénak tartották, hisz nem „Visegrád város pecsétjé”-t, hanem a „visegrádi polgárok”-ét vésették meg, komoly társadalmi különbség választotta el pl. az 1343-ban említett királyi dobostól, akit velük szemben Visegrád magyar város hospesének neveztek.218 A polgárok lehettek bármilyen nemzetiségűek, elvileg bármilyen kiváltságokkal rendelkezhettek, közösségük jövője az udvartól függött. Visegrád — legalábbis a magyar város — házainak nagyobbik részében, főleg az előkelőbb lakótornyokban, nem a város polgárai laktak, hanem az udvarhoz tartozó emberek és kíséretük.219 Aki valamit számított az udvarban, az szerzett Visegrádon házat, az élelmesebbje, mint Becsei Töttös mester, két év leforgása alatt ötöt is 220 A mindenkori nádorok: Druget Vilmos, Kont Miklós, az esztergomi érsek, Tatamér alkancellár, Magyar Pál, a Lendvai Bárdiak mind saját házzal rendelkeztek Visegrádon. Az alacsonyabb rangú emberek közt olyanokkal találkozunk, mint pl. az említett királyi dobos, aztán Tenkel, a királyi íjászok elöljárója, Vilmos fia János, a királyi kaszálók elöljárója. Az udvar és az udvari emberek foglalkoztatták az oklevelekből ismert szabót, kovácsot, ötvöst és orvost is, a patika léte is különleges igények kielégítésére szolgált. Városi házakat ugyan más városokban is adományozott a király, de az udvari emberek számára tett házadományok száma itt feltűnően nagy, az iktatás ugyan a város feladata volt, de semmi sem utal arra, hogy a város joghatósága alá tartoztak volna. A házakat a nemesi jog szerint örökítették tovább. A város hatóságát csak akkor vették igénybe a házügyleteknél, ha az egyik fél városi volt.221 Az örökösök nélkül elhunyt háztulajdonos esetében érvényesült a királyra háramlás és továbbadományozás joga.222 A legjellemzőbb házügy 1360-ban kelt, szinte minden részletében megvilágítja a rezidenciaváros viszonyait. Lajos király Miklós nevű titkos jegyzőjének, későbbi titkos kancellárjának adományozta szolgálataiért azt a német vá215 KUBINYI 1983a, 63. 216 MES П. 207. 217 Szőke Mátyás idézett művében (SZŐKE 1985) felteszi, hogy Visegrád Fehérvárhoz hasonlóan nem is kapott városprivilégiumot, hisz itt is egy, még a városalapítás előtti korszakból származó településsel kell számolnunk. Csakhogy a magyar királyság egyik első városa és a 14. sz.-ban szinte a semmiből felépített Visegrád közt hatalmas különbség van. A 13. század végén fontos hospestelepülés nem jöhetett létre kiváltságlevél nélkül, ha újraalapították a várost az udvar ideköltözésekor, akkor városi kiváltságlevelet is adtak neki, csak éppen nem maradt ránk. Hajlok rá, hogy a marosiak a visegrádiakéhoz hasonló, némely ponton azzal szó szerint megegyező kiváltságot kaptak. A következő fejezetben tárgyalandó váci vámperből kiderül, hogy a visegrádiak és a marosiak ugyanazon országos vámkiváltság szerint éltek, közösen léptek fel jogaik védelme érdekében is. 218 HORVÁTH 1982, 237.; DL 87 159. A polgár-hospes kifejezésre 1. KUBINYI 1971, 214. 219 Bártfai Szabónál és Bakácsnál regeszta formában jórészt közölt Visegrádra vonatkozó oklevelekből összeállítható a háztulajdonosok listája. Szőke Mátyás (SZŐKE 1985) a német város ritkább említéséből kisebb jelentőségére következtet. Figyelembe kell azonban venni, hogy a ránk maradt oklevelek többsége nem polgári, hanem a legkülönbözőbb levéltárakban található nemesi ingatlantulajdonlással kapcsolatos. Mivel - úgy tűnik - a magyar városban éltek jórészt az udvari emberek, ezért e városrészről maradtak fenn nagyobb számban az oklevelek. Itt természetesen befolyásosabb emberek éltek. A városi közösség szempontjából azonban könnyen lehet, hogy - akárcsak Vácon - éppen a német város volt fejlettebb. - A lakótorony 1415-ből: PEST 556. sz.; Ökörvár nevű házé 1378-ból: BAKACS 1982, 914. sz. 220 MAKKAI 1958, 81. - A szerzemények egyenként: PEST 278., 280. sz-ok; ZICHY XII. 12., 15., 21. 221 BAKÁCS 1982, 641., 766. sz-ok; PEST 345. sz. 222 A királyi háramlásos ügy: PEST 365. sz. - Az persze kérdés, hogy az elhunyt Szigeti Pál hospes avagy nemesember volt-e, végrendelkezett-e vagy sem, bár az is lehet, hogy Visegrádon (a magyar városban) ez nem számított. Más városokban a háramlásra 1. FÜGEDI 1981a, 271. Az adományok: 1342: BAKACS 1982, 539. sz.; 1343: BAKACS 1982, 558. sz.; 1360: PEST 361. sz.; 1412: PEST 542. sz.
