Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
VIII. Pest megye természeti képének változása a történeti korban, kölcsönhatásban az itt élő népek gazdasági életével Az emberiség eddigi történetének leghosszabb periódusa az az időszak volt, amely alatt tulajdonképpen emberré vált. Ebben a periódusban az ember még nem termelt, hanem felhasználta környezetének életmódjához hasznosítható elemeit. Elsősorban a felszín kőzetanyaga, a növény- és állatvilág összetétele jött számításba megélhetési forrásául, amihez később a felszínformák szerepe - pl. lakóhelyül hasznosítható barlangok - is hozzájárult. A környezeti hatás változatosságát nagy mértékben fokozta, hogy az emberré válás időszámítás előtti millió éves periódusában az éghajlat - s vele a növényzet - nagy szélsőségek között váltakozott. Az ún. jégkorszak (pleisztocén) időszakában a szélső-ségesen hideg, száraz időszak a szubtropikuson át az enyhe-nedves jellegű klímafázisokig ingadozott. Növényföldrajzilag ez a száraz löszpuszták, zárt erdők és ligetes mezőségek folytonos helyváltoztatását jelentette a megfelelő állatvilággal együtt. Egy általános megtelepedést vonzó tényezőnek, a víznek a szükségszerű jelenlétét azonban mindig fel kell tételeznünk az emberi telephelyek környezetében, melyek közül a teljesség igénye nélkül említünk meg néhányat. A megye területén az ember első jelentkezése a budai Várhegy teraszkavics anyagából származó, bizonytalan meghatározású lelőhelyhez kötődik. Régészeti neve - Buda-ipar - is mutatja a helyi tényezők kiemelkedő nagyságrendjét. Kora mintegy 350 000 év Kr. e., és az alsó paleolitikum időszakát jelenti. A következő időszak, melyből megyénk területéről lelet származik, a középső paleolitikum (Kr. e. 80-40 000). Ennek emlékei a Pilis kiskevélyi barlangjából, a máriaremetei barlangból és a pilisszántói kőfülkéből kerültek elő, mutatva, hogy a korabeli éghajlati viszonyok közepette fontos volt a karsztüregek felhasználhatósága. Ezekből a kezdeti települési leletekből bontakozott ki aztán a felső paleolitikum (Kr. e. 40-12 000) pilisszántói kultúrája, amelyből elsősorban különféle kőanyagú használati eszközök származtak. Mellette ugyanezen időszak emlékanyagát képviseli az ún. keleti gravetti vagy löszpaleolitikum, aminek leletanyagát a megyéből a Budai-hegység dunai lejtőiről, Nagymarosról, Szob, Verőce és Vác környékéről, valamint Szokolyáról ismerjük. Mindkét kultúra elsősorban a folyamatos helyváltoztatást meg-kívánó vadászatra alapozódott. Jellemző emlékeik kőanyaga főleg helyi eredetű, de pl. az obszidiánért már a Tokajihegységbe kellett eljutniuk, ami a területi munkamegosztás egyik első megnyilvánulása. A pleisztocén és az azt követő holocén, azaz jégkorszak-jelenkor közötti különbséget azért indokolt elsősorban a külső természeti viszonyokra visszavezetni, mert a belső erőktől működtetett folyamatok általában nem módosultak. így továbbra is hatottak a szerkezetitektonikai mozgások is, melyeknek ellentétes megnyilvánulásaira megyénk igen jó példákat szolgáltat. A Dunának a Visegrádi- és Börzsöny-hegységek emelkedését ellensúlyozó bevágódása miatt a kétoldali pleisztocén végi teraszok szintje maximálisan mintegy 20 m-ig boltozódott fel napjainkig a Visegrádi-áttörésben. Ellenben a Budapesttől D-re időnként felújuló süllyedő kéregmozgások kb. hasonló nagyságrendű feltöltődést idéztek elő a Csepel- szigettől К-re fekvő térségben (ld. a délegyházi kavicsbányákat). Nyilvánvaló, hogy ezeknek a kéregmozgásoknak jelentős szerepe volt az érintett területek természeti vi-szonyain keresztül a korabeli lakosság életmódjára és elhelyezkedésére. Például, amíg a késő paleolit telephelyek nyomai végigkísérik a visegrádi szorost, addig Budapesttől D-re, az alföldi Duna- melléken sehol sem találkozunk ebből a korból származó telephelyekkel. Ez nem zárja ki egykori létezésüket, de ha voltak is, vastag ülédéktakaró borítja ma azokat. A felső paleolitikummal le is zárul a jégkorszakok emberi generációk sorozatát megpróbáló hidegfázisainak sorozata. Az átmeneti kőkor (mezolitikum, Kr. e. 12 000-8000) időszaka már a jelenkort bevezető fenyő-nyírdominanciájú fázis hűvös-nedves periódusával egyidős. Ebből az időből maradt vissza a budai-hegységi Remete-barlang gyűjtögető és vadász életmódot folytató egykori lakóinak emlékanyaga. A fokozatosan melegedő éghajlatú mezolitikum nagyjában a száraz mogyoró-fázissal egyezik meg időben (Kr. e. 8 000-5 500). Emlékanyagát a megyéből Sződligetről ismerjük, melyben már a halászat ismeretére és gyakorlására utaló eszközök is előfordulnak. A boreális mogyoró-fázis szárazságának velejárója, hogy az Alföld homokos felszínű egykori hordalékkúp felszínein ekkor volt az utolsó futóhomokmozgás periódusa. Tehát a PEST MEGYE TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI 23
