Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
20 SOMOGYI SÁNDOR V A természetes növénytakaró jellemzői és területi eloszlása A növényzetnek azt a társulási típusát, amely összhangban van az egyes helyek természeti tényezőivel, főleg az éghajlati, talaj- és domborzati viszonyokkal, zonális társulásnak nevezzük, ezt a szerepet általában az erdők töltik be. Mivel azonban az ember létezésének évezredei során nagyban korlátozta és módosította az ősi természetes növényzet területét és összetételét, annak eredeti állománya ma már nagyrészt másodlagos kultúrnövényzetnek adta át a helyét. Különösen nagy méretű volt ez az átalakítás a mezőgazdasági művelésre alkalmas síksági és dombsági területeken. Ezt mutatja, hogy megyénkben a természetes növényzet több-kevesebb hányadát konzerváló erdők területi részaránya a Zsámbéki- medence 0,4%-os, a Galga-völgy 0,5%-os és a Cserhátalja 1%-os értékével szemben a Budaihegyekben 51,7%-ra, a Visegrádi-hegységben 86,2%-ra, sőt, a Központi-Börzsönyben 97%-ra emelkedhet (ld. 4. táblázat). Ha most az erdőállomány összetételét nézzük, akkor az általános kép még inkább a hegyvidékek javára változik meg, mert az eredeti állomány is azok területén maradhatott meg inkább, míg a síkságok kultúr- és félkultúr-erdeiben túlnyomó a telepített fafajok aránya (akác, feketefenyő, nyárfa). Ez alól a törvényszerúség alól kivételt képeznek az árterek azonális puhafás (füzes-nyáras) és keményfás (szil, kőris, tölgy) ligeterdei, melyeket más célra hasznosíthatatlan nedves-lápos környezet védett és tartott meg ősi összetételében. A legmagasabb szinten minden megyebeli hegység területén - E-i lejtőn már 600 m, D-in 800 m körül - a montán bükkösöket találjuk, természetesen legnagyobb kiterjedésben a Börzsönyben. Gyűrű alakban övezik ezek foltjait a szubmontán bükkösök, ahol a gyertyán keveredik a bükkös állomány közé. Még terjedelmesebb keretbe foglalják ezeket a hegyi gyertyános-tölgyesek, melyek pl. a Központi-Börzsönynek csaknem egész területét beborítják. Ugyanezek korlátozottabban a Visegrádi-hegységben is előfordulnak. A Pilisben is, de főleg a Budai-hegység karbonátos kőzetein elterjedtek az illír jellegű molyhos tölgyes karsztbokorerdők. Jelentős állományuk van pl. a Tétényi-fennsíkon is, alárendelten kontinentális molyhos tölgyesekkel és tatárjuharos tölgyesekkel keveredve. A Duna bal oldalán csak a Vác feletti Naszály hegycsoportjában fordulnak elő karszterdő ligetek. Az alacsonyabb hegységi régiót mind a Börzsönyben, mind a dunántúli síkokon a cseres-tölgyesek uralják. A megye alföldi jellegű tájain a homokbucka-vonulatok közötti vizenyős semlyékek a dunai üledékanyagnak megfelelő meszes láprétek mellett láperdőket is fenntartanak, melyeket összetételük különböztet meg a folyam menti széles árterek azonális ligeterdeitől. Az adaphikus jelleg még inkább következik a meszes-szódás szoloncsákos talajok sziki növényzetében, amelyek nagy területet borítanak a Csepeli-síkság DK-i részén. A Duna- Tisza közi homokos felszínek ősi növényzete homoki tölgyesekből és homokpusztarétekből állott, mely utóbbiból több maradt emlékül, mint az előbbi típusokból. A Gödöllői-dombság magasabb dombvonulatain a mezei juhar és a cseres-tölgyes kevert társulásait találjuk. Ezzel szemben a Monor-Irsai-dombság és a Mezőföld ide tartozó részlete valamikor a tatárjuharos lösztölgyesek elterjedési területe volt. De mint a 3. táblázatunk is mutatja, a megye tájainak többségén a természetes növényzet ma már csak kisebb, maradványligetek formájában található meg. A tenyésztett növények elterjedtségét és azok összetételét elsősorban nem földrajzi, hanem gazdasági tényezők befolyásolják. így a régi növényzet egykor tájképmeghatározó emlékeit egyre inkább csak a természetvédelmi területeken találjuk meg. Pest megyében Apajpuszta része a Kiskunsági Nemzeti Parknak. A tájvédelmi körzetek közé tartozik az ócsai (3756 ha), a pilisi (23 322 ha) és a börzsönyi (17 897 ha) növényzet. Természetvédelmi terület: a csévharaszti borókás (105 ha), a szentendrei rózsa termőhelye, a vácrátóti arborétum (28 ha), a fóti Somlyó (85 ha), a dabasi turjános (44 ha), Pusztavacs (5 ha, Magyarország földrajzi középpontja). A helyi jelentőségű védett természeti értékek száma változó, évről évre gyarapodik. 1992-ben számuk 63 volt. A védetté nyilvánítás az önkormánzatok joga és egyben feladata is. 5. táblázatunk sorolja fel ezeket, melyek együttes területe 9616 ha, amiből 2204 ha gyep, 2713 ha erdő, 491 ha pedig nádas volt.
