Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
ÉLET A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOROKBAN 77 A korai időszak jellegzetes leletei a valószínűleg testfestésre használt agyagpecsétlők,337 amelyeket szintén több helyről ismerünk, Pest megyéből azonban eddig még nem került elő ilyen darab. A klasszikus badeni kultúra fazekai, hombárjai formailag nem sokat változtak, megszűnt viszont az edény testét borító halszálkamintás vagy fenyőágmintás díszítés. Az étkezéshez, tálaláshoz (?) használt edények jellemzője a simított, fényezett felület és a különböző pontbenyomkodással, bekarcolt vonalakkal, kaviccsal bemélyített kannelúrával való díszítés. Az edényformák között megtaláljuk a nagy méretű tároló edényeket, a kisebb-na- gyobb fazekakat, különböző méretű és formájú tálakat, a kisebb-nagyobb bögréket és korsókat, a nagy méretű, szépen kidolgozott kancsókat, a kultúrára jellemző ún. mericéket, azaz a magasra húzott fülű merítőedénykéket, szószos edényeket, a bőrtömlőt vagy halhólyagot utánzó, ún. halbárkákat és a belül egyharmad-kétharmad arányban kettéosztott ún. kétosztatú tálakat. A késő badeni kultúra jellegzetes edényei338 a párhuzamos pontsorokkal díszített különböző típusú tálak, poharak, amelyeknél az egymással szemközti pontokat bekarcolt vonal köti össze. Jellegzetes díszítési mód a rácsminta és a kettős, hármas sorban bebökdösött, körbefutó pontsornyaláb. A kétosztású tálakon az osztógomb helyén a perem felcsúcsosodik. A korsók, bögrék és csészék száma jóval kevesebb, mint korábban, megnő viszont a merítőedények (merice) száma. Ezek jellemzője a közvetlenül az edény aljától induló magas szalagfül és általában a csúcsos alj. A kisebb fazekak egyik fajtája, az ún. poharak is inkább a késői korszak jellegzetes edényei, díszítésüket a háromszög alakzatba sűrún benyomott pontokkal alakították ki. Az amforáknál megfigyelhető az edénytest arányeltolódása: rövidül a nyak, a váll feljebb kerül, az edény hasa öblösebb lesz. Jellemző még az ún halbárka- és függeszthető edény is. A késői korszakhoz - amikor a badeni telepeken önálló gödörben megtalálhatók a kostolaci kultúra cserepei is - mintegy 40 lelőhelyet tudunk biztosan besorolni, közülük Pest megyei Szentendre, Szigetmonostor, Tápiószele és Üllő.339 A mindennapi élet egyéb használati tárgyai között megtaláljuk a nyeles kanalat, a szövéshez használt orsókat, különböző kő- és kagylógyöngyöket, csonttüket, csontbogozókat, kőbaltákat, a különböző élességű és kidolgozású kovapengéket, amelyeket a sarlók belsejébe is belefoglaltak. A badeni kultúra központi szállásterületének tekinthető a Kárpát-medence, ahol nagy számban fordulnak elő települési maradványaik és temetkezéseik. A mai Magyarország területéről több mint 1600 lelőhelyét340 ismerjük e korszaknak, amely sűrű településhálózatot jelent a korabeli viszonyok között. A telepek szinte minden földrajzi környezetben megtalálhatók: síkvidéken, folyóparton, magaslatokon, nem ritkán barlangokban is. A rendelkezésünkre álló forrásanyagból a késő rézkori badeni kultúra településeit elég jól ismerjük. A feltárások során e lakóhelyekről kisebb gödrök, egymásba ásott gödrökből álló gödörkomplexumok kerülnek elő. Ezek egy része üres, feltételezhetően a településen végzett tevékenységgel függnek össze (edénykészítéshez agyagnyerés során kivájt gödör, tároló verem, állatcsapda, stb.). Más részük - eredeti funkciójuk fölöslegessé válása után - háztartási hulladékkal, a telepeken feleslegessé vagy használhatatlanná vált „szeméttel” töltődött be. Megtalálhatók az edényégetésnél használt, kavicsréteggel és összetört cserepekkel kitapasztott tűzhelyek, a háztartási tevékenységgel kapcsolatos tüzelésnyomok, valamint kisebb kemencék is a telepeken. Az egykori házakból csak a különböző növényi maradványokkal soványított paticsdarabok kerülnek elő. A badeni kultúra hazai településein cölöpszerkezetű, földbeásott házra csak egy-két bizonytalan adat van, az általánosan elfogadott vélemény szerint ebben a korszakban a föld felszínére épített boronaházakat vagy sárral tapasztott falú, kunyhószerű vályogházakat építettek, amelyeknek nincs, vagy csak alig van földbeásott nyoma. A településeken különböző háziipari tevékenységet folytattak (szövés-fonás, edénykészítés, hálókészítés, kőeszközök pattintása és formálása, bőrkikészítés stb.). A telepek körül földműveléssel és állattartással foglalkoztak. A sertés, juh és kecske mellett a szarvasmarhatartás a legjellemzőbb. Táplálékukat a vadászatokon elejtett állatok húsa, valamint halak és folyami kagylók is gazdagították. 337 Legutóbbi rövid áttekintésüket Fábián Szilviától olvashattuk. (FÁBIÁN 2003. további irodalommal) 338 Részletesen ld. BONDÁR 1982. 339 BONDÁR 1982, 40. 340 BONDÁR 2002a, 11.
