Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Dinnyés István: A jazig-szarmaták és a kvádok régészeti emlékei Pest megyében
Dinnyés István A JAZIG-SZARMATÁK ÉS A KVÁDOK RÉGÉSZETI EMLÉKEI PEST MEGYÉBEN A jazig-szarmaták és a kvádok mintegy négy évszázadon át Pannonia szomszédai, a római birodalom szövetségesei, időszakonként fő ellenfelei voltak. Az antik források adatain túl emlékeiket megőrizte, s ma is őrzi a föld, melyen éltek. Amit ma róluk tudunk, az jórészt régészeti leleteiknek1 köszönhető. I. Jazigok-szarmaták 1. Antik források Megyénk Dunától keletre eső területének túlnyomó része a római korban az alföldi szarmaták szállásterületéhez tartozott. A Kr. u. 10-20 táján beköltözött jazigok — mint a keleti sztyeppék szarmata rokonnépei — lovasnomád nép voltak. Gazdálkodásuk alapja az állattartás (Strabón: Geógraphika 7, III, 17-18., IV 6.). Legfontosabb háziállatuk a ló, elsősorban hátasként, málhásként pásztornak és harcosnak. Kistermetű, fürge és kitartó lovaik, ha kellett, átúszták a folyókat. Harci méneiket herélték, hogy nyugodtabbak és engedelmesebbek legyenek (Strabón: Geógraphika 7, Щ 8.; Amm. Marcellinus XVII, 12, 2-3). Élelmezésben a szarvasmarha és a juh tartása (hús, tej, sajt, túró) a meghatározó, bőrük és a gyapjú nyersanyagként szolgált. A szarvasmarha igavonó is volt, a jazigok marhákkal fogatolt, nyikorgó szekereiről Ovidius írt.2 A sztyeppéi állattartás gyakorlata, amikor sátras szekereiken a családok együtt vándoroltak az állatokkal a nyári és téli legelőkön (Strabón: Geógraphika 7, III, 17.), az Alföldön tartósan nem maradhatott fenn. Ismerték a földművelést, bizonyára rájuk is vonatkozik id. Plinius (Kr. u. 22/23-79) értesülése, mely szerint a szarmaták étele a durva lisztből lótejjel, vagy lóvérrel keverve készített köleskása (Nat. hist. 18, 100.). 2. Település Pest megyében nem ismerjük a jazigok első nemzedékeinek településeit, a beköltözésüket követő 100-150 éves időszakból máshol is főleg sírleleteik, temetőrészletek kerültek napvilágra. Terepbejárások tapasztalatai szerint a síksági részek szarmata települései többnyire a folyók és patakok magasabb fekvésű partjain, vizenyős rétek melletti magaslatokon létesültek, a Gödöllői-dombság területén pedig a patakparti dombokon, domboldalakon helyezkedtek el. Méretük igen változatos, a 100-1000 m2 területű alkalmi, vagy 1-2 lakóépületes, tanyaszerű helytől az 50-70 hektár kiterjedésű, nagy falvakig terjed. Sűrű településhálózat alakult ki a szarmata szállásterületen a 3. század közepe után, a kisebb- nagyobb telepek, falvak legfeljebb néhány km-re voltak egymástól. Egy részük bizonyosan hosszú életű volt, amit az egymásba ásott telepobjektumok sora (Tápiógyörgye, 1 A megyében folyó régészeti topográfiai munkáknak a Duna-bal parti területeket illetően egyik legfontosabb eredménye a kvád és a szarmata szállásterület kiterjedésének tisztázása volt: MRT 9.13., 4. színes térképmelléklet. Az 1993 óta folyó régészeti feltárások eredményei alapján a két nép szállásterületéről rajzolt képet annyiban módosíthatjuk, hogy az a 4. században sem módosult számottevően. 2 A Rómából száműzött költő Kr. u. 8-17-ben a Fekete-tenger-parti Tomi városában (Constanta, Románia) élt. Műveiben többször szerepelnek az al-dunai jazigok. ALFÖLDI 1942a, 178., 180-181.
