Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
288 OTTOMÁNYI KATALIN A viseleti tárgyak viselőikkel együtt, betelepült vagy beházasodott barbárokkal kerülhettek ide. Sokkal inkább nyomon követhetők a Pannóniából a barbaricumba szállított római áruk (ld. sigilláták, fibulák, festett edények stb.). Az iparosok és kereskedők foglalkozási áganként saját érdekvédelmi szervezeteket, col- légiumokat hoztak létre. Ezek temetkezési és tűzoltó egyletek is voltak. A városi kormányzat ellenőrzése alatt álltak. Csak városi közösségekben jöhettek létre, bár az újabb kutatások szerint katonavárosokban, auxiliáris vicusokban is előfordultak, pl. Szentendrén. A kereskedők szervezete a collegium negotiantium, a favágóké, fakereskedőké és szállítóké a collegium dendrophorum. Aquincumban a kölni kereskedőknek is volt egy külön, területi jellegű társulása, „cives Agrippinenses Transalpini” néven. A feliratokon leggyakrabban a collegium fabrum et centonariorum, az ácsok, kovácsok, építőmesterek, posztókészítők stb. egyesülete szerepel. A 2. század közepétől szétváltak a keményebb anyaggal dolgozó „fabri”, illetve a puhább, textilanyaggal dolgozók, „centonarii” (a posztósok, szíjgyártók, tímárok tartoztak ide). Ettől kezdve két külön egyletet találunk a feliratokon. Szentendréről több sírkő került elő, melyet e collégiumok állítottak elhunyt társaiknak (pl. RIU 897., 908., 898.). Elképzelhető, hogy egy részük nem aquincumi, hanem szentendrei társulás tagja volt. Ürömről ismerjük még az aquincumi collegium centonarium két tagjának sírkövét és egy collegium cultorumhoz tartozó veteránt is itt temettek el. E collégiumok tagságának majdnem a felét kiszolgált veteránok alkotják, a bennszülött iparosok száma köztük egyre kevesebb. Fennállásukat a 3. század közepéig követhetjük nyomon. A 4. században a gazdasági élet súlypontja a városokból a vidéki villákba tevődött át. Mind a mezőgazdaságnak, mind a kisebb műhelyekre bomló ipari termelésnek is ők lettek a központjai. A nagybirtokok szükségleteiket a 4. századtól már nem a kereskedelem, hanem a háziipar útján elégítik ki. Mellettük a katonai erődökben, őrtornyokban találunk még működő kisebb műhelyeket. A városokban a nagy központi fegyvergyárak maradtak (fabrica). Ezeket az állami manufaktúrákat a hadsereg ellátására hozták létre a 4. században. Aquincumban is működött egy ilyen, mely főleg díszpáncélokat gyártott. c) Társadalmi élet A fennmaradt írásos forrásokból, feliratokból provinciánk társadalmi életére is következtetni lehet. A római társadalom gazdasági, társadalmi és jogi szempontok szerint tagolódott. Rugalmasan épült fel, lehetőség volt a felemelkedésre. A szabadok társadalmának legalsó rétegét mindig a római joggal nem rendelkező peregrinusok alkották. Pannóniában ez a bennszülött keltákat, jelen esetben a civitas Eraviscorum tagjait jelentette. Római polgárjogot kapva emelkedhettek a ranglétrán. Római polgárjogot szerezhettek közülük a „legjobbak és leggazdagabbak”, vagyis a Rómához hű vezetőréteg tagjai. A bennszülött arisztokrácia polgárjogot kapott tagjai bekerülve a városi ordóba, decuriók lettek és különböző tisztségeket töltöttek be (aedilis, quaestor, duumvir stb.). így hamarosan ők alkották, legalábbis a 2. században a városi vezetőréteg nagy részét. Vidéki birtokaik révén ez a vezető szerepük vidéken is meg volt. Az alsóbb rétegek közül a katonának besorozott emberek kaptak leszereléskor (auxiliák) vagy rögtön belépéskor (légiók) polgárjogot. Ok már veteránként kiemelkedtek a falusi kisparaszti közösség tagjai közül, kis vagy középbirtokosok lettek. Ha a városban maradtak bekerülhettek a városi tanácsba, vagy pénzüket ipari tevékenységbe fektették. A collégiumok tagjainak a fele közülük került ki. Gyerekeik többnyire ugyancsak katonák lettek, főleg a késő római korban, mikor már örökletessé váltak az egyes tisztségek és foglalkozások. (Pl. Pilisszántón állított sírkövet Aurelius Iustus veterán, kinek mindhárom fia a legio II. Adiutrix katonája volt.) Bár a jogi különbségek megszűntek 212-ben, a Constitutio Antoniniana rendeletével, de a társadalmi ranglétra alján, legalábbis vidéken továbbra is a földművelő közösségek helyi születésű kisparasztjai álltak. Elnevezésük különböző volt: vicani, rustici stb. Lehettek kisbirtokosok, bérlők illetve nincstelen bérmunkások. Egyrészük már Pannóniában is föld- hözkötött colonus lett a 4. századtól, főleg a nagybirtokokon. Mellettük kisebb számban rabszolgák és libertusok dolgoztak a földeken. Ok a 3-4. századra egyre egységesebb, és egyre szegényebb réteget alkottak. A városi lakosságnak ezt az alsó rétegét a városi plebs képezte, akik közé a collégiumokból kimaradt kiskereskedők, iparosok, öszvérhajcsárok, al
