Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
232 KOVÁCS PETER keresztényeket a megmaradt ókeresztény mártírakták tanúsága szerint. Bár Diocletianus megpróbálta a rendszerét még egyszer megerősíteni, amikor 308-ban Carnuntumban császártalálkozót hívott össze, de a kísérlete sikertelen maradt. A helyzet csak 312 körül stabilizálódott, amikor Diocletianus társcsászárának a fiát, Maxentiust, a társcsászár caesar- jának, Constantiusnak a fia, Constantinus a római pons Milviusnél legyőzte. Ekkorra Keleten egyedül Licinius, nyugaton pedig Constantinus uralkodott, majd 324-től egyedül Constantinus szerezte meg hatalmat, és alapított dinasztiát (307-337). A két uralkodó még közösen 313-ban Milánóban kiadott rendelete lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást a birodalomban, amely megnyitotta az utat a kereszténység igen gyors elterjedéséhez, amelynek eredményeként az a 4. sz. végére egyedüli, uralkodó államvallássá vált. Constantinusnak Maxentius elleni csatája előtt látomásban megjelent egy Krisztus-monogram (Krisztus görögül írt nevének első két betűje: X és P; egy körirattal: E jelben győzz!), amelyet aztán katonái pajzsára rajzoltatott, és tényleg győzelmet is aratott. Később az ő elnökletével zajlott le az első egyetemes keresztény zsinat 328-ben, majd halálos ágyán az uralkodó felvette a kereszténységet is. Dél-Pannónia ismét a polgárháborús harcok színtere lett, mivel itt futott keresztül a birodalom egyik legfontosabb útja, amely annak keleti és nyugati részeit kötötte össze, a császár székhelye pedig több éven keresztül Sirmium volt. Komolyabb harcokra a szarmatákkal 322 körül került sor, amikor az antik források szerint megostromolták Cam- pona (Nagytétény) táborát (Optatianus Porphyrius, Zosimus), de a a császár egy gyors megtorló hadjárat eredményeként legyőzte a barbárokat, akiknek a királya Rausimodus elesett a harcban. Erre az időszakra tehetjük az Alföldet a Duna-kanyartól egészen a Vaskapuig átölelő, többszörös hosszanti sáncokból álló védelmi rendszer kiépítését, amelynek az északi kiinduló pontja a mai Szentendrével szemben fekvő túlparton lehetett.120 A szarmatákkal szövetséget köthettek, amelyért cserébe a római katonaság védelmezte a szomszédos gotoktól a szarmatákat. Ennek bizonyítéka, hogy 332-ben az alföldi területekre betörő gotokkal szemben a római seregek vették fel a harcot, de a harcok újra csak elérték a tartomány területét, mivel Camponában a múlt században megtalálták a hadi események miatt elásott táborpénztár több, mint 10 000 darabból álló verdefényes éremkészletét.121 A gót háború után ugyanis a közszarmaták (Limigantes) fellázadtak uraik (Arcaragantes) ellen, akiket a rómaiak Dél-Pannóniában, illetve a vele szomszédos Moesia tartományban telepítettek le tömegesen. A rómaiak ellen is lázadó szarmaták pusztíthattak újra Valeria tartományban, ennek során pusztíthatták el Campona táborát. Constantinus halála után fiai megosztoztak a hatalmon, ennek során Pannonia Constans uralma alá került. Uralma elején kisebb összetűzésre került sor 338-39 körül a szarmatákkal, de az ezutáni időszak viszonylag békésen telhetett el, mivel az uralkodó csak alig párszor látogatott Pannóniába. Meggyilkolása (350 eleje) után nyugaton új császárt, Maxentiust kiáltottak ki a törvényesen uralkodó II. Constantius ellen. Dél-Pannónia újra csak a harcok színtere lett, 352-ben itt ütközött meg a két szembenálló fél. Az óriási emberveszteséggel járó csata után II. Constantius szerezhette meg az egész birodalom feletti uralmat. Újabb szarmata-quad betörésekre csak 356-57 telén került sor, amelyek jelezték, hogy a constantinusi védelmi rendszer átalakításra szorul. Erre az időpontra keltezhető a megye területén a perbáli éremkincslelet.122 A helyzet megoldása érdekében maga a császár két éven keresztül tartózkodott Sirmiumban, 358-ban pedig két irányból nagy hadjáratot vezetett a barbárok földjére, melynek során számos független, szarmata és quad uralkodót hódoltatott újból meg. A látszólagos meghódolások ellenére többször is betörtek a szarmaták közül, a már emlegetett Limigantes Pannonia területére, sőt egy Aquincum környéki tárgyalás során kis híján a császárt is megölték. A kérdést csak nagy vérfürdő árán tudták rendezni, de a tartós rendezés elmaradt. Az uralkodó figyelmét ezek után a perzsa háború kötötte le, de az ellene lázadó Iulianus Apostata, a Constantinus dinasztia utolsó sarja miatt 361-ben újból belháború készült kitörni, amit csak II. Constantius halála tudott megakasztani. Iulianus rövid uralkodásával (361-363) - a perzsákkal vívott háború során esett el - megszűnt a század elején megalapított dinasztia. 120 GARAM-PATAY-SOPRONI 1983. 121 ALFÖLDI 1921. 122 BÍRÓNÉ SEY 1964, 63-77.
