Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)

RÓMAI KOR - LIMES- ÉS HELYŐRSÉGTÖRTÉNET PEST MEGYÉBEN

219

összekötő út, amely Dorog-Piliscsév felől érte el a megye területét a mai Pilisszántó határában, ahol valószínűleg kettéágazott.37 Az egyik út Pilisszántó-Csobánka- Pilisborosjenő-Üröm, a másik pedig Pilisszántó-Pilisvörösvár irányában haladt, majd a két út Üröm tájékán egyesült és a Vörösvári-Bécsi út irányában érte el Aquincumot. Az utak több esetben is alternatív útvonalakra szakadtak, mint pl. Százhalombattán a tábortól délre, ahol közvetlenül a tábor után az út kettéágazott. Keleti ága közvetlenül a Duna partján haladt, majd a tábortól kb. 2 km-nyire kapaszkodott fel a löszfennsíkra, míg a nyugati ága, amely becsatlakozott a vicust E-D-i irányban megkerülő útba, majd a tábortól párszáz méternyire ment fel a fennsíkra. Ilyen megoldásokra a folyópartokon a gyakori árvizek miatt lehetett szükség. 1814-ben készítette el Csapó Benjamin Fejér vármegye Duna melletti útjainak a térképét (OL S 12, Div. XIII/424), amelyen külön ábrázolta a megye útjai között a régi római utat, így látható rajta a „battai várnak” nevezett római tábor utáni kettéágazás is. A következő század elejének nagy prosperitása idején került sor a legfontosabb útszakaszok kikövezésére. A diagonális út dobogókői szakaszát kőlapokkal fedték, de a limes-út egy- egy szakaszánál is megfigyelhető ez. Hasonló módon elképzelhető, hogy a limes-út Százhalombatta-Erd közötti 4-5 m széles szakaszát is kőlapokkal fedték le. A kőlapok még ma is megfigyelhetők az Erd-Ofalu feletti dombtól, ahol az ún. Mély úton haladt fel a római út, egészen a Dunamenti Erőműig, mivel a római út félig egy jelenlegi dűlőút alatt, félig annak nyugati oldalánál vezet.38 Az utat a későbbi időszakban is tovább használták, sőt Királyi út néven egészen a XVIII. századig használatban volt. A XVIII. századi térképek még jelölték az akkor már használaton kívüli utat.39 A térképek megnevezése szerint az út töltésen haladt (via aggerosa), ami a római utak sajátossága,40 továbbá megjegyzések szerint már akkor (1768-ban) köves út volt (via lapidosa). A főútvonalak mellett sor került kisebb, helyi jelentőségű utak megépítésére is, így a matricái tábor hátsó kapujától (porta decumana) egy út indult ki nyugati irányban, amely miután felkapaszkodott a löszfennsíkra északnyugati irányba fordult, és Tárnok irányába haladt. Valószínűleg becsatlakozott az Aquincumot Italiával összekötő feltételezett Aquincum-Poetovio (ma: Ptuj) diagonális útba, amelynek pontos nyomvonala ma még nem ismert, de feltételezhetően a Balaton déli partjánál haladt végig. A helyi hagyomány egy közeli dűlőutat ma is római útként nevez, amelyen szintén megfigyelhetők a kikövezés nyomai. Az út egy rövid szakaszát sikerült megfigyelni a 6-os út mellett, egy vasúti átjárónál, a városi szeméttelep mellett.41 A löszfennsíkon és annak aljában helyezkedett el a római település harmadik temetője. A löszplatón tártak fel legutóbb egy késő római kőlapokból (többek között római sírokból) összeállított sírt (KOVÁCS 1995). A domb aljában pedig korai hamvasztásos sírokat figyelt meg korábban Topái J.42 A temető - a római temetőkre jellemző szokásos módon - az út két oldalán helyezkedhetett el.

A ránk maradt feliratos emlékanyag különös példányai a viszonylag nagy számban előkerülő római mérföldkövek. Ezeket az általában 1,5-2,5 m magas oszlopszerű köveket egy-egy nagyobb központtól, a mi esetünkben Aquincumtól számítva, római mérföldenként (kb. 1,5 km) helyezték el. A kövek feliratai az állító császár nevét, címeit, valamint az adott helytől való távolságot tartalmazták. A mérföldkövek állításának a szokása már a Kr. u. 1.

37 A limes-út leírásához lásd VISY 1989, valamint a Magyarország Régészeti Topográfiája idevágó fejezeteit. Az Aquincum-Brigetio úthoz: SIMONYI 1936, 44-54.; MRT 7, 76, 143-144, 156, 173-174, 353. Pilisszántóról feltételezések szerint egy mellékút vezetett Pilisszentkereszten keresztül a Dobogókőn elhelyezett római őrtoronyhoz: ZAMBRA1942., ALFÖLDI-RADNAI 1944-45, 201-207. Az újabb kutatások szerint azonban az út és az épület újkori is lehet „korhatározó leletek hiányában” (MRT 7, 164-165, 19/2 lh.).

38 Az út érdi szakaszát még Römer F. írta le a múlt században: Rómer F. jegyzőkönyvei XIII, 153.

39 Az utat egyes vélemények szerint csak a XVIII. században fedték le kőlapokkal (MRT 7.102-103, 9/25 lh., 240-241, 27/10 lh.), ami nem lehetséges, mivel a térképek szerint akkor már használaton kívül volt, a mellette délnyugati irányban haladó postautat építették a XVIII. sz-ban. Ennek során kerülhetett sor a Benta- patakon átívelő, jelenleg is látható kőhíd megépítésére, amelyet a közhiedelem tévesen „Római híd”-nak tart. A XVIII. századi térképek (lásd még a fejezet végén): OL P 590, 17 cs. 17 {., OL S 113 No 1, S 156 No 3.

40 Az alternatív utakhoz, a pannóniai átkutatás jelen helyzetéhez, illetve a középkori elnevezésükről: TÓTH 1975,272-278, id.; TÓTH 1977, 65-75. Pannonia úthálózatáról: MÓCSY-SZILÁGYI Útépítés; Úthálózat, in: PRK, 116-117,118-124

41 A régészeti topográfiában levő megjegyzéssel ellentétesen (MRT 7. 240) a dűlőút neve nem a ténylegesen XVIII. századi postaútra vonatkozik, hanem arra az ÉNy-DK irányú dúlőútra, amelynek nyomvonalába esik bele a tárgyalt, köves római útszakasz. A XVIII. századi térképeken is már csak dűlőútként szerepel az út, ezért kikövezése mindenképpen korábbi.

42 MRT 7. 245..