Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
A KÉSŐ BRONZKOR PEST MEGYÉBEN 167 Az idősebb urnamezős időszak fejlett bronzművességére azok a korszak utolsó szakaszában földbe ásott, már többnyire beolvasztásra szánt sérült darabokból álló, korábban nem tapasztalt típusvariációkat felmutató kincs- és raktárleletek utalnak, melyeket az ún. kurdi, majd nem sokkal később jelentkező ún. gyermelyi fémhorizont körébe sorol a kutatás. A depók információs értékét azonban nagyban csökkenti, hogy gyakorlatilag soha sem feltárások során, precíz megfigyelési körülmények között kerülnek elő. Elrejtésük oka ma is vita tárgyát képezi. A korábban divatos elképzelés szerint ellenséges támadás miatt kerültek föld alá és a kor előkelőségeinek vagyonát, vagy vándorötvösök, beolvasztásra szánt készleteit tartalmazták. Ellenben az újabban egyre többször hangoztatott magyarázat szerint a társadalmi elit bizonyos csoportjainak egyre intenzívebbé váló szakrális-reprezentációs szándéka nyilvánul meg e jelenségcsoport megszaporodása mögött. Tárgytípusai közül már a későhalomsíros-urnamezős átmeneti időszaktól sokasodnak azok a darabok, melyek a harcos jelleg megtestesítői. A támadófegyverzet részei lehettek a nyélnyújtványos, markolatlapos és tömör markolatú kardok (Sprockoff I/A, II/A, liptói típusú, stb.), valamint azok a balták, melyek szerves anyagból (csont, fa) való markolatát visz- szahajló bronz szárnnyal rögzítették a baltanyélhez (ún. középső szárnyállású balta). A különböző, főként ívelt pengevonalú lándzsák mellett a kisebb méretű tőrök és tokosvésők is a fegyverzet részei lehetettek. A soha nem tapasztalt változatosságban és minőségben megjelenő védőfegyverzet is a korabeli ötvösök magas szakmai tudását dicséri. A bronzlemezből készült páncélok mellett bőrpáncélok is használatban voltak melyeket díszített bronz lemezcsíkokkal láttak el (ún. kompozitpáncélok). A kerek bronzpajzsok és azok bőrből készült, kerek tüskés pajzsdudorral ellátott változatai mellett igazi kuriózumként említhetők a bronzlemezből hajlított, gazdagon díszített lábvértek, valamint a különböző formájú bronz sisakok. Viseletűk része volt a ruházat rögzítésére szolgáló, tűből és testből, valamint egy visszahajlított kapcsolórészből álló fibula (lemezes hátú, spirálkorongos, stb.), a nyak- és karperecek, csüngök. Sajnos térségünkből igen kisszámú hasonló leletegyüttes ismert, mely a terület csekélyebb hatalmi-geopolitikai jelentőségére is utalhat. A régió legjelentősebb, 197 darabból álló depója Biatorbágy-Herceghalomról való, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum 1894-ben a „Herceghalmi uradalom” területéről szerzett meg. A túlnyomórész sérült, beolvasztásra szánt töredékek között számos kardpenge, lándzsavég, Y-tagos tokosbalta, sarló, koncentrikus bordákkal díszített bronzkorong, tűtöredék, csavart huzalból készült visszapödrött végű nyakperec, karika, lemezek, öntőrög található. A tárgyak túlnyomó többsége a HAj periódusba tartozik, bár néhány sarló, tokosbalta használat már a HA2-ben általános (5. kép).121 Tinnye körzetéből 1907 és 1936 között Hahn Hermann révén szintén HA-korú fémdepó több bronztárgya vált ismertté, többek között 2 markolatnyúlványos sarló, 1 köpűs lándzsahegy, 1 tömör karperec, 1 bekarcolt díszű üreges karperec és egy középső szárnyállású balta. A község területéről tudunk egy vezérkorongos, oldalkorong párokkal díszített, HA2-korú fibuláról is,122 de a mikrorégió jelentőségére utal Törökbálint, Schwarze Morast- Äcker lelőhelyről ismert közép szárnyállású balta és egy nyélnyújtványos kard is (28. tábla l.).123 Megemlíthető továbbá a Vác-Kis-ér mentéről ismert Grossmugl-típusú egytagú vonóshátú fibula.124 Y. A váli kultúra Az korai urnamezős időszak végén, a HAb2 (Kr.e. 12-11. sz. fordulója körül) időszakban változások érzékelhetőek a Kárpát-medencei urnamezős csoportok életében. Ezek legfőbb tanújele, hogy bizonyos területeken, például a Dunakanyar, D-Szlovákia, majd kevéssel később a D-Dunántúl és a Szerémség egyes részein új típusú, a morva, Ny-szlovákiai régióban honos Velatice-kultúra leletanyaga jelenik meg. Ezzel együtt a Dunántúl területén jelentős hatalmi súlypontáthelyeződés figyelhető meg. A Velem és Sághegy nevével fémjelezhető, alapvetően kelet-alpi kapcsolatokkal rendelkező Ny-dunántúli bronzműves központok mellett Győr-Sop121 MOZSOLICS 1985, 127-128., MRT 7, 38. 122 PATAY 1964, 17, 20; MRT 7, 330. 123 MRT 7. 347-348. 124 MRT 9. 488^89.
