Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
162 SZILAS GABOR Kialakulása összefügg a vele D-en, DNy-on szomszédos és csaknem párhuzamosan kibontakozó Halomsíros-kultúrával, ám a pilinyi népesség jelenléte - szemben a szlovákiai kutatási eredményekkel65 66 - egyelőre nem bizonyítható a középső bronzkort lezáró ún. koszideri periódusban (BBX). Ezidőtájt ugyanis a Cserhát-, Mátra-vidék területén a középső bronzkori füzesabonyi kultúra továbbélő, ún. Zagyva-Mátra vidéki csoportjának emlékanyaga mutatható ki.66 Az ezt követő periódusban (későbronzkor 1, BB2- C) a szomszédos kultúrák (Halomsíros-kultúra, Rákóczifalva-csoport, lausitzi kultúra) hatása alatt, de túlnyomórészt helyi gyökerekből (továbbélő füzesabonyi kultúra regionális csoportjai) táplálkozó fejlődés eredményeképpen kristályosodik ki a pilinyi kultúra az Északi-középhegység és a Felvidék kapcsolódó területein (a Selmeci-hegységtől a Zempléni-hegységig), különösen a nagyobb folyóvölgyek (Garam, Ipoly, Korompa, Zagyva, Sajó, Hernád, Bodrog) mentén. Alapvetően eltérő álláspontot képvisel azonban a szlovák és magyar kutatás a művelődés területi tagoltságát illetően, ugyanis míg Kemenczei T. - főként a fazekasság jellegzetességei alapján - két nagyobb egységre,67 Furmánek, V több, kisebb regionális csoportra osztja a kultúra településterületét.68 Hasonló a helyzet az időrendi kérdések tekintetében is, mivel a magyarországi településterületen - szemben a szlovákiai régió tagoltabb periodizációjával - jelenleg csupán két nagyobb fázisra bontható a kultúra fennállása. Az első a RB C időszakra tehető, melynek kerámia- de főként fémanyagában még egyértelműen kimutathatók a halomsíros és középső bronzkori összetevők. Az ezt követő folyamatos homogenizáció főként a zagyvapálfalvi csoportjellegzetességeit olvasztja magába. Ez a második periódus (BD) már az önálló kerámia- és főként fémipar kibontakozásának ideje, igen egységes színezetű leletanyaga a mintegy 70 síros Jászberény-cserőhalmi temető mellékleteiben fejeződik ki a leglátványosabban.69 A folyamatot számottevő méretű területi expanzió is kíséri, melynek következtében a kultúra településterülete D-i és K-i irányban jelentősen kibővül. A korszak vezető kerámiatípusa a kis talpon álló, nyomott kettőskónikus, árkolt vállú, kihajló peremű edények lesznek (12. tábla, 1-9.), emellett egyre jelentősebb fémiparát az ún. rimaszombati típusú raktárleletek köre jellemzi. Kimutatható az idősebb urnamezős kultúrával való kapcsolata is. A kultúra korai időszakában - a kutatás jelen állása szerint - nem telepedett meg Pest megye ÉK-i részén. Az utóbbi évtizedek feltárásai nyomán ugyanakkor egyre kevésbé vitatható egy nem csupán D-i, hanem Ny-i irányú expanzió ténye sem. Jelen pillanatban úgy tűnik, megyénk területén a Kosd-Vác-Veresegyház-Kerepes-Pécel sáv mentén rajzolódik ki markánsan a fiatalabb pilinyi kultúra Ny-i határvonala. Ettől К-re a Galga folyó mentén (Ácsa, Galgamácsa, Aszód, stb.), illetve - elsősorban Pécel magasságában - a Rákos-patak vidékén sűrűsödnek a pilinyi lelőhelyek, míg Ny-ra, illetve É-ra a Börzsöny-hegység területéről nem ismerünk a kultúrához egyértelműen köthető leletanyagot.70 Érdekes ugyanakkor, hogy a Pest megyei leletek között többhelyütt együtt fordulnak elő az urnasíros és pilinyi kerámiatöredékek (Репс, Kösd: pilinyi és urnamezős sírok; Veresegyháza-Bika- rét: urnamezős sírok, pilinyi cserepek; Verseg: háromszög átmetszetű csésze; Aszód: síkozott edénytöredék71), mely inkább a kultúra regionális jelenlétének időbeli behatárolására, valamint anyagi kultúrájának összetettségére utal. Települési viszonyairól igen keveset tudunk, mivel többnyire terepbejárási adatokra és leletmentések eredményeire támaszkodhatunk. Erődített telepeit sűrűn említi a szakirodalom, máig azonban egyedül Bükkaranyos- Földvárról72 bizonyosodott be, hogy a pilinyi népesség létesítette, de hatalmi, esetleg megerődített központ lehetett Kisterenye-Hársason73 és Szécsény-Benczúrfalva Majorhe65 FURMÁNEK 1981. 66 KEMENCZEI 1963, 170-172.; KOVÁCS 1989. 67 Egy nyugatabbi, ún. Zagyvapálfalvi- és egy ettől keletre elhelyezkedő, ún. Bárca-csoportra: KEMENCZEI 1964; KEMENCZEI 1967. 68 FURMÁNEK 1977, 317-318. 69 CSALOG-KEMENCZEI 1966. 70 KŐVÁRI 1998, 58. 71 KŐVÁRI 1998, 56. 72 KEMENCZEI 1984, 97-98. 73 SZILAS 1999a, 16-18.
