Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
A KESO BRONZKOR PEST MEGYEBEN 161 madannyi, három párhuzamos cölöpsorral rendelkező, 16-23,5x5-7,5 méter alapterületű házmaradványok, melyeket a nagyobb, egymást ritkábban követő középső cölöplyuksor alapján ágasfás-szelemenes tetőszerkezettel bíró épülettípusként rekonstruálhatunk. Ezen belül is elkülöníthető egy, az északnyugati végénél félkörívben záródó variáns, mely térben és időben is helyi jellegzetességnek tekinthető a közép-európai bronzkor favázas építészetében (3. kép). A magas talajvízszintnek és az oxigéntől elzárt környezetnek köszönhetően csaknem teljes épségben megőrződött a telep vízellátását biztosító 3 faszerkezetes kút, melyek aknáit a telep keleti és nyugati szélét határoló kisebb vízfolyások akkor már feltöltődött, mocsaras medervonalába ásták. Két kút (568., 2339. obj.) négyzetes aknáját hasított tölgyfadeszkákkal bélelték, melyeket trapéz és négyzetes csapolásokkal, némely esetben a szélesebb deszkát átlyukasztva rögzítették egymáshoz. Az 568-as kútnál ily módon 11 deszkasort lehetett dokumentálni, az akna szélén pedig több, a kút felépítményére utaló cölöplyuk nyomai is megfigyelhetőek voltak. Fenekéről egy, a víz kiemelésére szolgáló teljesen ép fekete, polírozott felületű, pereme alatt négyoldalt 3-3 helyen átlyukasztott, kétfülű edény került elő (10. tábla 2.). A legkülönlegesebb típus egy, a néprajzi párhuzamokból jól ismert ún. bodonkút volt, melynek kiváló állapotban megmaradt 70 cm átmérőjű gyűrűjét egyetlen szilfa törzséből vájták ki (9. tábla, 1 A-B, 2 A-C, 3.). A kutat feliszapolódása után a telep lakói hulladékgödörként használták, melynek következtében betöltéséből többek között egy bekarcolt, mészbetétes díszítésű füles edény (9. tábla, 6 A-В), egy kiöntőcsöves bögre (9. tábla 7.) és kettőskónikus testű füles csészék (9. tábla, 4-5.) kerültek elő.60 A telep lakói a gabonát földfelszíni csűrök mellett gödrökbe helyezett hatalmas, plasztikus bordákkal és fogóbütykökkel ellátott hombárokban tárolták. A telepen folytatott ceremoniális eseményekre utal az 1709-es, méhkas alakú objektum, melybe talán építési áldozat alkalmával három, szájával lefelé fordított ép edényt helyeztek. A telepet közepén két keresztirányú párhuzamos árok a dombhát területének víztelenítését, lecsapolását láthatta el, egy alig 10-20 centiméter mély, 20-30 centiméter széles, több mint 300 méter hosszan követhető, északnyugati ívénél egy bejárattal rendelkező árok pedig északi és nyugati irányból kerítette a telepet. A telepanyagban megtalálhatóak még a BC időszakra jellemző kihajló peremű, bekarcolt díszű tárolóedények (10. tábla 1.), hengeres nyakú, ívelt vállú, urnaszerű edények, bütykös peremű, bordadíszes hombárok, gömbös, illetve kettőskónikus füles bögrék, csücskös peremű tálak. Az edények felületét több esetben gazdagon, bekarcolt sraffozott háromszögekkel, zászlódísszel, bekarcolt vonalkötegekkel, inkrusztációval díszítették (2. kép). Ugyanakkor megjelennek benne a Bakony-vidéki halomsírok, a németbányái teli-telep anyagával fémjelezhető későhalomsíros-kora urnamezős időszak (Reinecke BD első fele) kerámiatípusai is: a talpas poharak, árkolt hasú edények, kónikus csészék.61 III. A pilinyi kultúra A megye K-ÉK-i zónája (Gödöllői-dombság É-i része, Galga-mente) a Reinecke BD időszakban (Kr.e. 12. sz.) az EK-Magyarországot és K-Szlovákiát benépesítő pilinyi kultúra településterületének része. Habár e népesség kutatása már a magyar régészet korai időszakában, a 19. század első felében kiemelt szerepet kapott,62 valójában a múlt század ’60-as éveiben, a Halomsíros- kultúrával kapcsolatos történeti kérdések előtérbe kerülésével aktivizálódott. A ’70-es évek végén - ’80-as évek elején mind a szlovák,63 mind a magyar kutatás64 elvégezte monografikus feldolgozását, ezt követően azonban meglehetősen kevés új adattal gazdagodott a művelődéssel kapcsolatos ismeretanyag. 60 SZILAS 2002b. 61 HORVÁTH et al. 2004. 62 JANKOVICH 1828. 63 FURMANEK 1977. 64 KEMENCZEI 1984, 12-27.
