Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
12 SOMOGYI SÁNDOR A Galga-völgyétől К-re, az Ecskendi-plató erdőtakarós, hullámos felszínű dombsága emelkedik, aminek csak Ny-i fele tartozik a megyéhez. A dombság felszínét felsőmiocén (szarmata) kavicsos, agyagos rétegek oltalmazták meg az erősebb feltagolódástól. Tőle K-re a Cserhátalja már jóval felszabdaltabb a Zagyva felé lefutó patakvölgyektől, de pannóniai és pleisztocén homokos-löszös felszíne is kevésbé ellenálló. A felsorolt hegységi kistájakkal szemben jóval nagyobb területű a Cserháttól DK-nek félszigetszerűen az Alföld síkjába lenyúló Gödöllői-dombság, amely Ny-on a Pesti-síkság, D- en Úri-Péteri vonaláig terjed. A felszínét miocén-pannóniai homokos, agyagos üledékek borítják, amelyre többnyire különböző vastagságú pleisztocén löszös takaró borul. ÉNy-ról DK-nek lefutó párhuzamos dombvonulatokból áll, melynek tetői (Bolnoka 341 m, Margita 345 m) jóval 300 m fölé emelkednek. A domb-vonulatokat elválasztó széles völgyeket lejtős üledékek és jelenkori öntésiszapos-, homokos lerakódások töltik ki. Egyes tetők oldalában édesvízi mészkő-betelepedések is megmutatkoznak (pl. Pécel-Isaszeg környékén). A Gödöllői-dombság DK-i, az Alföld síkjához lealacsonyodó elvégződését Monor-Irsai- dombságnak nevezzük, amely teljes egészében Pest megyei terület. A felszínt tagoló völgyek DNy-i lejtői meredekek, míg az EK-iek lankásak, ami sajátos aszimmetriát jelöl. Ahogy a felszínén DK-re haladunk, úgy vastagszik az egyre típusosabbá váló lösztakaró, és Pándtól DK-re már a futóhomok felszínek és formák is megjelennek. Az Északi-középhegységből Pest megyéhez tartozik az Ipolynak Bernecebarátitól DNy- ra fekvő részlete is, amely tulajdonképpen a Börzsönynek a folyótól átdolgozott szegélye. Felépítésében a jelenkori folyóvízi üledékek mellett nagy hányadot tesznek ki a lejtőpusztulás hegységből érkező termékei, valamint a mellékpatakok törmelékkúpjai. Ezek a folyót kísérő pleisztocén teraszokat is több helyen betakarják, ill. elborítják. Az egészében egyenetlen, hullámos felszínű ártéri síkságnak csak a bal parti részlete tartozik hazánkhoz és megyénkhez. Pest megyének az Északi-középhegységtől D-re fekvő nagyobb területe - mint már említettük - az Alföld nagytájának a része. Fejlődéstörténetileg vegyes osztatú. A legmarkánsabban elkülönülő egységek a Duna mentének tájai, a Vác-Pesti-Duna-völgy, a Pesti hordalékkúp-síkság és a Csepeli-sík. Valamennyi a Duna földtani közelmúltbeli felszínépítő tevékenységének az eredménye. De míg a Vác-Pesti-Duna-völgy alacsony és magas ártéri síksági részletekből áll, addig a Csepeli-síkon már nagyobb terasz-szigeteket és hordalékkúp maradványokat is találunk a pleisztocén végéről, míg a Pesti hordalékkúp-síkságon a folyó- nak közel teljes pleisztocén teraszsorozata vonul párhuzamosan É-ról D-nek, DK-nek. De különbség van a három táj között abban is, hogy a Pesti hordalékkúp-síkság mai arculatát az utóbbi évszázezredek folyamatos felszín-emelkedésének, míg a másik kettő lassú, helyi süllyedésnek köszönheti. E süllyedő mozgások következménye a vastag dunai hordalék (kavics és homok) felhalmozódása. Az ebben tárolt és szűrt Duna víz teszi a Szentendrei- és a Csepel-szigetet Budapest ivóvíz bázisává. Fentiekből következik, hogy a két Duna-völgyi tájegység felszínén a jelenkori folyóvízi lerakódás a jellemző (iszap, homok), helyenként terasz- és hordalékkúp-maradványokkal tagolva. A Pesti-síkság felszínén a jelenkori homokos képződmények csak Vác és Budapest határa között találhatók, míg a fővárostól D-re már a pleisztocén homokos és löszös üledékek a gyakoribbak. A Duna-völgy kistájaitól К-re a folyó pleisztocén időszaki nagy Duna-Tisza közi hordalékkúpjának a felszínen levő maradványát találjuk a Kiskunsági-dombháton és a Pilis- Alpári-homokháton. A két táj azonos eredete mellett a mai felszínnek az a különbsége, hogy előbbit főleg ÉNy-ról D-nek tartó futóhomok buckavonulatok teszik hullámosán tagolt felszínűvé, míg utóbbin már csak laposabb, legalább félig kötött homok felszínű hajdani buckasorozatokat találunk. A buckavonulatok kőzeteit vizenyős, mésziszapos laposok töltik ki, amelyek többnyire elszikesedtek. A hajdani dunai hordalékkúpnak még régebbi részlete a Gerje-Perje-sík nevű tájegység, ahol a csaknem tökéletes síksági felszínen a lösziszapos-löszös üledékek az elterjedtek. Ezután K-ről a Tápió-vidéknek a korábbi dunai és későbbi Galga-Zagyva hordalékkúpok közötti átmeneti területe következik. A Tápió és mellékvizei tulajdonképpen az ősfolyók lerakódásait halmozták át, szabdalták fel К felé egyre sekélyebb völgyelésekkel. A gerinceket és tetőket lösz- és löszös üledékek építik fel, míg a völgyekben jelenkori öntés iszaposhomokos lerakódások az általánosak.
