Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
ÉLET A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOROKBAN 119 3. Késő vaskor Az írott források tanúsága szerint a kelták története lényegében vándorlásaik nyo- monkövetését jelenti. Egyes antik szerzők szerint a Kr. e. 4. század elején jelentek meg a Dunántúlon a kelták, akik először a Kisalföldet szállták meg, majd terjeszkedni kezdtek déli és keleti irányba is (42. kép). Titus Livius történetíró szerint az első kelta csapatok már a Kr. e. 6. században betörtek a Kárpát-medencébe, ez azonban bizonytalan adat. Egyes források szerint a kelták nyugatról érkeztek a Kárpát-medencébe, mások szerint Itália felől törtek be ide. Egészen Augustus császár uralkodásáig csak szórványos feljegyzések, homályos utalások alapján követhetjük a kelták európai mozgását, csatározásaik mindössze néhány keltezhető történeti eseménnyel hozhatók összefüggésbe. A forrásanyagból biztosan tudható, hogy a görögök ellen vívott delphoi csata veresége után (Kr. e. 279) a visszahúzódó kelták lényegében a mai Magyarország teljes területét megszállták, ekkortájt érkeztek a Dunán átkelve a Gödöllői-dombvidékre is.961 Fokozatos térnyerésüket megsokszorozódott lelőhelyeik jelzik. A kelta törzsek földrajzi elhelyezkedéséről, hadjárataikról és portyázásaikról, a törzsek közötti hatalmi viszonyokról a történeti források utalásaiból következtethetünk. A kelta társadalom alapegysége az apai jogú család és a hasonló elven nyugvó nemzetség, legnagyobb egysége a törzs volt. Ezek az összetartozó szerveződések saját hagyományaikat, belső rendjüket megőrizve a Kr. e. 3. századtól nagyobb hatalmi csoportosulásokat, időleges szövetségeket alkottak közös ellenségeik legyőzésére. Az ilyen konglomerátumban a legerősebb törzs fennhatóságát ismerték el és annak nevét is felvették. Julius Ceasar szerint a keltáknál előkelők („lovagok” és papok) és köznép van. Erről a tagolt társadalomról a temetőkben előkerült leletek és a feltárások során tett megfigyelések is vallanak. A harcosok sírja leletekben gazdag, az ékszerrel borított női sírok és a szegényes melléklett! nagyszámú sír tükrözi a társadalmi megosztottságot. Néhány kiemelkedően szép tárgy, egyedi darab (arany nyakperec vagy torques, emberalakú markolatos tőr) olyan presztízstárgy volt, amely csak a vezető szerepet betöltött embernek járt. A nyugatról érkező kelták halottaikat díszesen felöltöztetve, teljes fegyverzetben temették el, ami arra utalhat, hogy hitük szerint az élet a túlvilágon folytatódott. A korszak vége felé a halottégetés szokása terjedt el, a sírba tett tárgyakat szándékosan megrongálták, összehajtották (pl. a kardokat), ami azt jelzi, hogy változás állt be a túlvilágról alkotott képzetükben: a halált immáron a földi lét lezárásának tekintették, a használati eszközökre, fegyverekre a másvilágon már nincs szüksége az elhunytnak, de az itt maradók sem birtokolhatják azokat tovább, használhatatlanná téve eltemetik tehát a halottal. A teljes fegyverzettel eltemetett harcosok sírjai alapján jól ismerjük a kelták fegyverzetét. Támadó fegyvereik közül a legfontosabb a kard volt, amelynek átlagos hosszúsága 80 cm volt, pengéje elsősorban vágásra és nem szúrásra volt alkalmas. Előkerültek pallosszerű példányaik is. A kardok bronzból vagy vasból készültek, hüvelyüket vésett vagy kalapált díszítéssel borították.962 A kelták jobb oldalon viselték a kardjukat, így találjuk meg azokat a sírokban is. A fegyvert bronz- vagy vas kardlánccal függesztették az övre, amelybe még egy vaskést is tűztek. Támadó fegyver volt a lándzsa is, amely különböző formában készült, nyelével együtt olykor 2 m hosszú is lehett.963 A támadásnál hajítódárdákat is használtak, ebből 2-3 darab is a felszereléshez tartozott. A legfontosabb védőfegyver a pajzs, amely to- jásdad vagy téglalap alakú volt, 1-1,8 m hosszú lehetett, s általában fából készítették. Fémből a kezet védő része, az ún. pajzsdudor, a pajzson lévő dísz vagy a pajzs szélét megerősítő pánt készült. A fejet védő fontos védőeszköz, a sisak és a testet óvó páncél nagyon ritka a leletek között, magyarországi lelőhelyen páncél még nem került elő. A feljegyzések szerint a Kr. e. 3-2. században a kelták gyalogosan harcoltak, csak az előkelők csatáztak lovukról. 961 A keltákról szóló rövid áttekintést Szabó Miklós munkáinak felhasználásával készítettem: SZABÓ 1971, SZABÓ 1988, SZABÓ 2001, SZABÓ 2002. 962 A „szép kard stílus” körébe tartozik a Kosdon előkerült, sárkánypárral díszített kardmarkolat, amely a LT B2 periódusra keltezhető. A lelet a nyugati kelták jelenlétét igazolja, csakúgy, mint a Szobon előkerült kardhüvely díszítése (SZABÓ 1988, 19. fig. 46). Gödöllőről is díszes kardot ismerünk (SZABÓ 2001. Cat. 142). 963 Pl. Kosdról (SZABÓ 2001. Cat. 141), Farmosról ismerünk ilyen lándzsát (DINNYÉS 1985,33. 22. tábla 1-2).
