Tóth Judit: Padlássöprések kora. A beszolgáltatás Pest megyében - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 9. (Budapest, 2011)
A magyar agrárium és a begyűjtési rendszer 1945-1956 - A beszolgáltatás alakulása 1950-1953 között
pedig a gazdalajstrom adatai alapján kiadott beadási könyvet kaptak. Három termék- csoportra terjesztették ki a beszolgáltatást: 1. termény- és állatbeadás; 2. baromfi- és tojásbeadás; 3. tejbeadás. A beadást a szántó, rét, legelő, kert és szőlőterület után - a „kulákoknak” még a nádas és az erdőterület után - kellett teljesíteni. Az állami kötelezettségek lerovása a kenyérgabonán kívül minden termény esetében megelőzte a háztartási és gazdasági szükségletet.70 Míg korábban elsősorban csak a kuláknak minősített gazdák kötelezettségeit emelték, addig az 1951-52-es gazdasági évtől ugrásszerűen megnőtt valamennyi gazdaság terhe, ezen belül is legmeredekebben a közép- és kisparasztságé, amely összességében több mint a duplájára szökött fel. Súlyosbította a termelők helyzetét, hogy a 8 kh feletti birtokkal rendelkező gazdák mindegyikét általános tej beszolgáltatásra kötelezték, függetlenül attól, tartottak-e tehenet vagy sem. így nem egy esetben megtörtént, hogy a gazda megvásárolta a tejet azért, hogy a beadást teljesíteni tudja. A beszolgáltatás alól mentesülők birtokhatárát is csökkentették, a korábbi 5 kh-ról 1 kh-ra, sőt az 1 kh alatti termelőket is terhelte az általános tejbeadási kötelezettség, illetve a 800 négyszögöl felettieket a baromfi- és tojásbeadás. Az előzőleg csak „kulákokra” kirótt borbeszolgáltatást szintén általánosan kötelezővé tették 400 négyszögöl szőlőterülettől. Az egyéni parasztság majdnem egészét párhuzamosan magasabb birtokkategóriába sorolták azáltal, hogy a felszorzást már nemcsak a „kulákoknál”, hanem minden gazdaságnál alkalmazták. Az egyre növekvő terhek, az azok behajtása érdekében alkalmazott adminisztratív eszközök és az erőszak együttesen megtették a hatásukat, 1951-52 folyamán ugyanis fokozatosan kezdett megtömi a paraszti társadalom ellenállása. Ezúttal a „kulákság” már földje egy részének felajánlása vagy bérbeadása esetén sem menekülhetett a „kulák” státustól, mivel „kulákként” bántak mindazokkal, akiket 1949-ben mezőgazdaság-fejlesztési járulék fizetésére köteleztek. Egyre többen választották a faluból való menekülés útját, s kerestek megélhetést az iparban.71 1951-ben a háború utáni időszak legjobb termését takarították be, amin felbuzdulva az 1952-53-as gazdasági évre vonatkozó begyűjtési előirányzatot tovább növelték. (1952. évi 2. sz. tvr.) Az új rendelet értelmében minden szőlőtulajdonos gazdára kiterjesztették a borbeadási, minden szántóterülettel rendelkező gazdára a vágómarha beadási kötelezettséget.72 A korábban oly fennen hangoztatott progresszivitás elve már az 1951—52-es gazdasági év során sem érvényesült, de még inkább háttérbe szorult azt követően. Erre az időszakra ugyanis a beszolgáltatás - mint a módos paraszti réteg ellehetetlenítését szolgáló egyik meghatározó politikai fegyver - küldetését jól teljesítette. A másik oldalról nézve viszont a beszolgáltatásról, mint az állami készletgyűjtés nélkülözhetetlen forrásáról, a hatalom nem mondhatott le. A túlfeszített tervek teljesítése érdekében - mivel a gazdatársadalom legfelsőbb rétegeit már kiszipolyozták - 1952-53-ban a középparasztság, de még inkább a szegényparasztság terheit növelték. Itt kell megemlíteni azt is, hogy a tsz- ek kötelezettségeit, bár már az 1951. évi 10. tvr. is növelte, de jelentősen, átlagosan mintegy 30%-kal, 1952-ben emelték meg, amely azonban még így is az egyéni gazdák terhei 70 Szabó - Virágh. 161. o. 71 Varga. 2008. 292. o.: Erdmann. 1992. 108-109. о. Szabó - Virágh, 169. о. 23
