Tóth Judit: Padlássöprések kora. A beszolgáltatás Pest megyében - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 9. (Budapest, 2011)
A bírósági ítélkezés - Az igazságügyi szervek kapcsolata a tanácsokkal és a pártszervekkel
szabadpiac forgalmának biztosítását, a dolgozók ellátottságáról való gondoskodást és az állampolgárok alkotmányos jogainak védelmét" állította.('J> Meg kell jegyezni, hogy a Nagy lnire-féle fordulat után a bíróságok feladatainak meghatározásában még mindig ott szerepelt, hogy azok a társadalmi és a gazdasági rend védelmezői, amelyek továbbra is fellépnek az osztályellenséggel szemben, ezen kívül nevelik „a megtévedt dolgozókat a társadalmi együttélés szabályainak megtartására ”, valamint a törvények és a rendelkezések tiszteletére/’21 A júniusi határozatot követően sem változott tehát az az elv, miszerint a szocialista törvényesség nevében a bíróságoknak egyik meghatározó feladata az ellenségnek bélyegzett személyek elleni harc. Már 1954 őszén megjelentek viszont azok a hangok, amelyek az „új szakasz” büntetőpolitikájának túl liberális voltát bírálták. Ez a hangvétel egyre hangsúlyosabbá vált, s vezetett 1955 tavaszára a fordulat előtti visszarendeződéshez. így felerősödött a bíróságokkal szembeni azon kívánalom - Molnár Erik alapvetéséhez híven -, miszerint azok ., nem csupán szakmai, hanem politikai testületek is, a »proletárdiktatúra« funkcionáriusai, s ennek megfelelően kell cselekedniük'!'" Mindez egyet jelentett azzal, hogy a felülről érkező politikai útmutatás maradéktalan végrehajtása lett újra a bíróságok fő feladata, amelynek középpontjába „a felbátorodott osztályellenséggel" szembeni fellépés állt.620 * 622 623 Az igazságügyi szervek kapcsolata a tanácsokkal és a pártszervekkel Az igazságügyi szerveknek az ún. kampányfeladatok - azaz a különféle mezőgazda- sági munkák, illetve a begyűjtés - sikerességének biztosítása érdekében minden segítséget meg kellett adniuk a tanácsok számára. Az Igazságügyi Minisztériumból érkező leiratok és egyéb utasítások ezért gyakran foglalkoztak a tanácsok és a bíróságok, illetve az államügyészségek közötti kapcsolattal, szorgalmazva annak minél szorosabb és hatékonyabb kiépítését. Házi Árpád belügyminiszter 1951 nyarán a tanácsokhoz küldött leiratában szintén ennek fontosságát hangsúlyozta: „A helyi tanácsoknak fel kell ismerniük, hogy az osztályharcban a büntető igazságszolgáltatás éles fegyver, és az ügyészségek és a bíróságok az osztályharcnak rendkívül fontos szen’ei. Ha ezek a szervek jól működnek, néhány elrettentő ítélettel példát statuálnak, a tanácsok munkáját nagyban elősegítik, ha pedig munkájukat a tanácsoktól elszakadva végzik, úgy sokat árthatnak és gátolhatják a tanácsok munkáját. "624 A megyei bíróságok, illetve az államügyészségek elnökei havi rendszerességgel beszámoltak munkájukról a megyei tanács vb előtt. A belügyminiszter szükségesnek tartotta, hogy ezt a gyakorlatot fokozatosan terjesszék ki a járásokra is. Házi Árpád kívánatosnak ítélte továbbá azt is, hogy az igazságügyi szervek vezetőit, valamint a bírákat és 620 Törvénytelen szocializmus. 197. o. 611 PML XXV. l-a-2. 1954. Biz. 99/100. 1954. november 11. 622 Törvénytelen szocializmus. 253. o. ,,1! Törvénytelen szocializmus. 250. o. 624 PML XXV. l-a-2. 1951-99/2. 1951. július 13. 129