Balázs Gábor: A földművelésügyi szakigazgatás története Pest megyében 1944-1950 között - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 8. (Budapest, 2011)
3. A földművelésügyi szakigazgatás Pest megyében 1944 és 1949 között - A kertészet (gyümölcs-, zöldségtermelés) és a szőlészet-borászat
állnia. A tanfolyam vezetésért 50 forint tiszteletdíj járt, minden megtartott óráért pedig 2,40 forint óradíj. A sikeres vizsga után a hallgatók bizonyítványt és ezüstkalászos jelvényt kaptak. A jelvényt ellenben maguknak kellett megvenniük, aminek ára kb. 2 forint volt.482 A továbbképző tanfolyamok egy másik típusa a kisparaszti gazdaságok üzemi szervezését, az agrárpolitikát, a közgazdasági, a jogi, a gépesítési ismereteket, valamint a földművelési igazgatást ölelte fel. A sikerrel végzettek egyes, illetve kettős ezüstkalász jelvényt, a mindhármat elvégzettek aranykalász jelvényt kapnak. Az aranykalász jelvény teljesen egyenértékű volt a kétéves gazdaképző iskola elvégzésével. „A parasztság kulturális felemelkedésének érdekében " 30-30 óra közismeret is bekerült a tanrendbe (irodalom, történelem, gazdasági földrajz és szövetkezeti ismeretek). A tanfolyamok ingyenesek voltak. A szervezést a gazdasági szakoktatási intézmények, az állami gazdasági felügyelőségek, és a gazda érdekképviseleti szervek végezték, szakfelügyeletét és ellenőrzését pedig a körzeti mezőgazdasági szakoktatási főigazgatóság megbízott szak- felügyelői gyakorolták. A tanfolyamok vezetői okleveles gazdák, illetve mezőgazdák voltak. Az 1946-1947 év telén mintegy 1000 tanfolyamot tartottak.483 A ránk maradt iratok tanúsága szerint Pest megyében is szerveztek ilyen tanfolyamot. A nagytétényi Állami Gazdaképző Iskola értesítése alapján 1948 februárjában Alsónémedin, Gyálon és Vecsésen 5-5 órában terveztek növény-egészségügyi előadásokat. A hivatalok anyagi nehézségeit tükrözte azonban az, hogy a Gazdaképző Iskola az előadóknak csupán óradíjat tudott fizetni, óránként mindössze 10 forintot.484 * Előfordult, hogy olyan tanfolyamot szerveztek, amelyen csak szakemberek vehettek részt.A földművelésügyi minisztérium 1947-ben például felsőfokú agrármeteorológiai tanfolyamot szervezett, mert úgy ítélte meg, „jelentőségéhez mérten a légkör- és éghajlattan hazánkban a mező-, kert-, szőlő- és erdőgazdálkodás keretében nem eléggé felkarolt és nem kellően méltatott tudományágak”, jóllehet a tudományterület nélkülözhetetlen a különböző gazdasági ágak szervezésében. Külföldön a gazdasági főiskolákon és egyetemeken évtizedek óta agrármeteorológiai tanszékek és kísérleti intézetek keretében szervezett agrármeteorológiai osztályok vagy önálló intézetek tették lehetővé e téren a tudományos kutatómunkát. A földművelési miniszter első lépésként a mosonmagyaróvári Országos Növénynemesítő Kísérleti Intézet előteljesztésére ingyenes felsőfokú agrármeteorológiai tanfolyam megszervezését határozta el. A szervezéssel az Országos Meteorológiai és Földmágnesességi Intézetet bízta meg. A tanfolyamot 1948. január 12- én tervezték kezdeni, és február 3-án és 4-én kollokviummal zárni. A tanfolyamra csak főiskolát, illetve régebben gazdasági és kertészeti tanintézetet végzett hallgatókat lehetett felvenni. Az előadásokat 8-13 óráig tartották, de legfeljebb napi hat órában 483 483 PML XXIV. 211. Pest Megyei Gazdasági Felügyelőség ir. a/ Elnöki ir. 28/1946. Budapest, 1946. október 14. Duna-Tiszaközi Kerületi m. áll. gazdasági főfelügyelő levele a Duna -Tiszaközi kerület valameny- nyi vármegyei és Szeged thj város m.- áll. gazdasági felügyelőjének. (Az 1946. október 10-én megtartott kerületi gazdasági főfelügyelői értekezlet anyaga.) 483 PML XXIV. 231. Budapesti Állami Erdő-felügyelőség ir. a/Iktatott ir. 541/1947. FAO Magyar Bizottságának Tájékoztató Szolgálata. 2. szám. 1947. április. FAO közlemények. 12-14. p. 484 PML XXIV. 243. Budapesti (Magyar Állami) Növény-egészségügyi 1. sz. Körzet ir. 4/1948. A Mező- gazdasági Kísérletügyi Igazgató levele 1948. január 13-án a növényegészségügyi körzetnek. 483 PML XXIV. 241. Magyar Állami Kertészeti Felügyelőség ir. 742/1947. Az FM levele 1947. december 16-án a kertészeti felügyelőségeknek és az Országos Meteorológiai és Földmágnesességi Intézetnek. 144