Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)
II. Az állandó hadsereg ellátásával kapcsolatos kérdések jogszabályi háttere - II.2. Az uralkodói rendeletek
az azt kiegészítő, két esztendővel későbbi katonai szabályzatokat. A sort folytatni lehet Mária Terézia 1747-ben kibocsájtott elöfogatozást szabályozó utasításával, amely szintén minden Habsburg uralom alatt álló területen hatályba lépett. E példáktól eltekintve a bemutatott 18. századi pátensek kizárólag a Magyar Királyság terültén voltak érvényesek. Éppen ezért nem haszontalan ezeket vázlatosan összevetni a Lajtán túli területeken használtakkal. Jelen vizsgálatban - a terjedelmi korlátok miatt - csupán a Mária Terézia által, 1748-ban, a cseh-osztrák tartományok számára kiadott szabályzatának leglényegesebb; a katonák elszállásolására, az előfogatok biztosítására és a jogsértések orvoslására vonatkozó pontjait mutatjuk be.388 A nyugati Örökös Tartományokban a magyarországihoz hasonló elvek alapján oldották meg a csapatok elszállásolását, miszerint az ezredeket összevontan állomásoz- tatták kaszárnyákban vagy laktanya jellegű épületekben (a forrás Qitasicassarme néven említi azokat). A századokat - lehetőség szerint - azonban a hazai gyakorlattal ellentétben nem bontották kisebb csoportokra.389 Az ezredtörzsek tisztjeinek itt is pontosan meghatározott számú szoba járt, amelyet az alábbi táblázat tartalmaz. 5. Táblázat: A főtiszteknek az Örökös Tartományokban járó szobák száma*90 Rang Szoba Kamra Konyha Ezredes 5 1 1 Alezredes 4 1 1 Őrnagy 4 1 1 Százados 3 1 1 Főhadnagy 21 Alhadnagy 21 A táblázat adatai pontosan megegyeznek a magyar területek számára kiadott rendeletekben foglaltakkal. A nyugati tartományokban is a nemesek kastélyai, sörfőzdéi, allódiumai, valamint az iskolák és egyházi épületek mentesültek a kvártélyadás kötelezettségétől. Természetesen a fegyveresek nem változtathatták meg kényük-kedvük szerint szállásukat, hanem azt csupán a földesúr és a helyi elöljáróság tudtával és beleegyezésével tehették meg.391 A magyarországi helyzettől eltérően, ha a katonákat a lakosság házaiban helyezték el, a házigazdáknak személyenként és éjszakánként egy krajcár adójóváírás járt, amelyben benne foglaltatott a katonának adott gyertya és tűzifa ellentételezése is. A házak lakható 'sx A rendeletet 1748. július 13-án adták ki, és a következő címet viseli: Das Militär Verpflegs- Disziplins- Be-quartierungs- Marsche-, Vorspanns- Rekrutt- und Rimontierungsregulament tűr die gesamte in den к.к. deut-schen Erbländem verlegte Militz. 3X9 Verordnungen und Gesetze, 46. o. 390 Verordnungen und Gesetze, 51. o. ’9I Verordnungen und Gesetze, 53. o. Kisebb-nagyobb mentességek biztosítása а 18. században más európai országban is gyakorlat volt, például 1. Frigyes Vilmos porosz király 1713- ban a városi magisztrátus házait a beszállásolás alól mentesítette. Ld. LÜNIG 11. 914. o. 75