Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)

II. Az állandó hadsereg ellátásával kapcsolatos kérdések jogszabályi háttere - II.2. Az uralkodói rendeletek

készpénz helyett elfogadták, mint hadiadóba beszámítandó összeget.314 Ez utóbbi hivatalok negyedévente számoltak el a Hadbiztossággal.V3> A 17. és 18. század fordulóján a falusi lakosság túlnyomó többsége analfabé­ta volt, ezért külön kellett arról intézkedni, hogy a községi elöljáróság megbízzon egy írástudó embert az elfogyasztott porciók jegyzékbevételéről.116 A 18. századi szabályzatok sajnos nem részletezik az utalványozás módját, ezért csupán feltételezhetjük, hogy abban nem sok változás történt a korábbiakhoz képest. Már az 1711. évi concursuson ígéretet tett Schlick31' (1663-1723) főhadbiztos arra, hogy az előfogatokat és az átvonuló katonák számára nyújtott ellátmányt kizárólag pontos menet­tervet tartalmazó utalványokon fogják igényelni,138 és az erre vonatkozó utasítás pedig az év végén megjelent regulamentum része lett. Sőt e szabályzat a szállások kapcsán is utalványozott téli szállásról beszél (assignata hyemalis statio). Ekkor, 1711-ben havi elszámolási kötelezettséget írtak elő a katonai egységek és a megyék számára, amelyen a Hadbiztosság tisztviselőinek jelenlétére is igényt tartottak.334 335 336 337 * 339 Mindeközben szabályozták a törvényhatóságok által adótöbbletként befizetett összeg visszaigénylésének menetét is. Először is definiálták e fogalom tartalmát, amely szerint ez a kivetett adón felüli természetben vagy készpénzben nyújtott ellátmány. A másik kritérium, amelynek teljesülnie kellett, a hadbiztosi elismervény volt.340 341 Az élel­miszerek szabályozott áron felüli adóelszámolását szigorúan tiltották. A számadásokat azonban 1715-től már csupán kéthavonta kellett tartani, mivel a korábbi rendelkezés betarthatatlannak bizonyult.342 A fentebbiek alapján a törvényhatóságok 1720-tól kezdve az áprilisi zsoldot visszatarthatták a kihágások fedezetéül.343 Ezt 1723-ban oly módon egységesítették, hogy a Magyarországra kive­tett hadiadó összegét ekkortól nem a téli félév végét jelentő április 30-ig kellett kifi­zetni, hanem az összeg 1/6-át, 356 333 Ft 20 krajcárt a nyári félévben kellett egyenlő részletekben a hadipénztárakba juttatni, hogy a katonai egységek takarmány és élel­miszer-ellátmányát abból ellentételezzék, illetve a kihágások jóvátételének fedezetét 334 Rákóczy, 1997.342.0. 335 Iványi, 1974. 230. o. 336 Rákóczy, 1997. 345. o. 337 Leopold Schlick gróf 1689-ben dragonyos ezredesi, 1692-ben vezérőmagyi kinevezést kapott. Részt vett a karlócai béketárgyalásokon és a spanyol örökség körüli diplomáciai egyez­tetéseken is. I. József 1708-ban főhadbiztossá nevezte ki, majd 1713-ban cseh kancellár lett. Ld. WURZBACH. XXX. 126-127.0. 33s MOL N 47. Lad. K. Fase. B. No. 9. 48. r.-49.r. 339 MÓL N 47. Lad. K. Fasc. A. No. 14. 12. r. 340 MOL A 35. 1714. március. No. 25. „[...] Supererrogatorum verő nomine venire id, quod ultra cujusvis contributionis obvenientem quottam seu in paratis pecuniis seu regulamentali intertentione in ipsis quarterns aut condescensionibus militiae nostrae praestitum, et pro exigentia regulamenti in tempore ac sufficienter coram bellicis connnissariis liquidatum est. [...]” 341 MOL A 35. 1714. március. No. 25. 342 MOL N 47. Lad. K. Fasc. A. No. 3. 35. r. 343 LÜN1G 11. 733. o. 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom