Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)

III. A magyar rendiség és a regulamentumok - Összegzés

amely által a rendi gyűlésen elfogadott megállapodások szövegébe véletlen vagy inkább tudatos módosítás bekerülését meg lehetett előzni. A következő országgyűlés szintén több ponton tudta a lakosság javára vál­toztatni a jogi kereteket. Megszűnt az ingyenmunka, a vadászat szabályait pontosítot­ták és szigorították, amelynek következtében a nemesi birtokokon élő vadállományt az év jelentős időszakában védték a tisztek vadászataitól. A várak számára juttatandó gyertya és tüzifaszállítást is ekkor szüntették meg véglegesen. Az 1730-as évek végé­től a végrehajtás során behajtott garasokat a hadiadóba beszámították, így ez már nem jelentett többletterhet a polgári lakosságnak. Az 1751. évi diéta eltörölte az ingyenes előfogatokat, csökkentette a vidéken elszállásolt tiszteknek járó tűzifa mennyiségét, és a hadiadó nyáron fizetendő részét a teljes összeg 1/6-áról az 1/4-ére növelte. Természetesen a rendi érdekérvényesítés nem minden területen tudott a fen­tebbiekhez hasonló eredményeket felmutatni, akadtak olyan kérdések, amelyek tekin­tetében évtizedek kellettek az előrelépéshez. A magyar rendek 1698-tól kezdve folyamatosan küzdöttek azért, hogy a vár- parancsnokok hatáskörét korlátozzák. A rendszeresen visszatérő panaszok között lehet olvasni, hogy a helyőrségek az ingyenmunkát mértéktelenül vagy a saját céljaik­ra veszik igénybe. Ezért már az 1712-15. évi országgyűlésen szó volt e szolgáltatás eltörléséről, de arra 1729-ig nem került sor. A várkapitányok csap- és mészárszék üzemeltetési jogainak megszüntetéséről számos törvényt alkottak,625 ami azt jelenti, hogy a visszaélések csak nagyon lassan szűntek meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a témát a concursusokon és országgyűléseken rendszeresen napirendre tűzték. A diétái követek hiába kérték minden alkalommal a szabálytalanul igényelt előfogatokért járó térítés mértékének megemelését, mivel e követelést csak 1751- ben teljesítették. Sokszor megmagyarázhatatlan, hogy némely kérés teljesítése miért maradt el. Ezek között kell megemlíteni, hogy az 1699. évi katonai szabályzat nem tartalmaz utasítást a hátralékok behajtásának mikéntjéről. Hiába váltotta meg az adóemelés mértékével már 1722/23-ban az országgyű­lés a várak számára juttatandó tűzifát és gyertyát, a Helytartótanács rossz döntései miatt ettől a tehertől nem szabadultak meg az adózók egészen 1728/29-ig. Az 1730-as években a magyar rendiség tehetetlenül szemlélte, hogy a kato­naság összevont táborozását kell segítenie. Sőt, a nemesség az osztrák örökösödési háborúban szorult helyzetbe került uralkodót sem tudta egy, maga által szerkesztett regulamentum kiadására kényszeríteni. Az ingyenes forsponlok megszüntetése feletti örömbe is üröm vegyült, mivel a megállapított térítés mértéke messze alatta maradt a nemesség által javasoltnak és az osztrák területeken megszokottnak. A magyar rendiség az 1698 és 1751 közötti fél évszázadban a regiilamentumok egy-egy pontjának megváltoztatását sokszor évtizedek munkájával vívta ki, másokét azon­nal. Úgy tűnik, hogy az udvar azon szabályok módosítását fogadta el gyorsan, amelyeknek CJH CD. 1681. XXII. tc„ 1715. XLIII. te. 3. §., 1723. XXII. te. és 1729. III-1V. te.

Next

/
Oldalképek
Tartalom