Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Első intézkedések a céhek szabályozására
ilyen célból hívták meg a céhek képviselőit. Az árszabás (limitáció) az ellenőrzés egyik formája volt, ami a mezővárosi és falusi mesterek viszonyait befolyásolta. A 19. század elejéig kiterjedt a megyében ismert mesterségek valamennyi termékére, az építőipari segédek napszámbérére, később azonban már csak a liszt, kenyér, hús, faggyú árát határozták meg. A Pest-Pilis-Solt megyei céhek viszonyaiban is fontos változást hozott, hogy 1724-ben megkezdte működését a Helytartótanács, amely egyéb feladatai mellett foglalkozott a céhek ügyeivel. Állásfoglalását a 18. század végéig elsősorban a céhlevelek kiadása, megváltoztatása, jóváhagyása alkalmával alakította ki. 1726-ban királyi rendelkezés megismételte a korábbi törvényt, miszerint mindazon testületeknek, amelyek csak városi vagy földesúri kiváltságlevéllel rendelkeznek, az uralkodó által jóváhagyott céhlevelet kell váltani. A rendelkezést követően elsőként beadott kérelmekben és tervezetekben a Helytartótanács olyan sok ipart korlátozó pontot talált, hogy 1730-ban elrendelte az összes céhlevelek beszedését és revízióját. Az érdemi munka azonban a következő két évtizedben igen lassan haladt előre, ezért 1761-ben újra országos ellenőrzést rendeltek el. Pest-Pilis-Solt megye vezetősége eleget tett a Helytartótanács kérésének, és 1730. december 14-én beküldte az addig ismert és feledésbe nem merült céhleveleket. A legtöbb a bőripari mestereknek szólt: a csizmadiáknak Kecskeméten, Szentendrén, Dunapatajon, Vácott, Ráckevén, a magyar és német vargáknak, valamint a szíjgyártó, nyerges, csiszár iparosoknak Vácott volt testületük. Szűcs céh működött Cegléden, Ráckevén, Vácott, Kecskeméten. Nagykőrösön, és az említett tobak társulat a Szentendrei-szigeten. A textilipart a váci, kecskeméti, ráckevei, nagykőrösi takácsok, a ráckevei, kecskeméti, ceglédi, nagykőrösi, szentendrei, váci (magyar és német) szabók, a váci gombkötők, a szentendrei paplanosok, a kecskeméti csapók képviselték. A faipar területéről asztalos céh volt Vácott, amely a lakatosokat, órásokat, sarkantyúsokat, puskamüveseket is magában foglalta. A szappanosok Szentendrén, Ráckevén képeztek önálló céhet, míg - mint jeleztük - a kecskemétiek és nagykőrösiek közös szervezetbe tartoztak. Vácott a kovácsok és kerékgyártók alkottak közös testületet. Ezen kívül meg kell még említeni a kecskeméti ötvösök, sebészek, kovácsok, molnárok, váci kádárok céheit, így összesen 40 testületet. A következő három évtizedben azonban nincs nyoma annak, hogy e dokumentumok vizsgálatával, ellenőrzésével a Helytartótanács foglalkozott volna.24 Az 1761. évi revízióig 10 újabb céhlevelet adtak ki Pest-Pilis-Solt megyei testületeknek, amelyeknél már a Helytartótanács is kifejtette véleményét. A tanács elsőként a ráckevei molnárok kiváltságaival foglalkozott, amelyet már 1728-ban jóváhagyott az uralkodó.22 A céhlevél tervezete szerint mivel a városban és környékén katolikus, evangélikus és református iparosok éltek, az újak felvételénél nem lehetett volna vallási különbséget tenni. A javaslat szerint a testületbe - hasonló elvek alapján - vidéki mesterek is beiratkozhattak. Két céhmester, egy legényekre felügyelő atyamester, valamint két bejáró vagy szolgáló mester választását javasolták, akik a munka minőségét ellenőrizték ______________________________________________DÓKA KLÁRII______________________________________________ 24 MOL C 25. 1. doboz, tartalomjegyzék 24 Mivel ezt új, revideált céhlevélnek tekintették, nem került be az 1730. évi összesítésbe. 102
