Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok
KAPRONCZAYKAROL Y Nyolcadszor: ha történik pediglen ezen felül megírt N. Vármegye rendelései ellen engedetlenség a lakosok részéről, szükséges lészen őket az helység felgyújtásával fenyegetni és megijeszteni, mondván, hogy az volna a N. Vármegye végezése, hogy az helyiség inkább felgyújtassék, mintsem általuk többről több veszedelme és költsége a vármegyének az ő engedelmetlensége miatt okoztassék. Kilencedszer: tartozik az ekspositus borbély naponként arrul, hogy hány és micsoda személy gugában vagy más nyavalyában hal meg, az lineán levő commissári- usnak tudtára adni, hogy ő is az iránt viceispán űmak relátiót tudhasson tenni. Tizedszer: tudva lévén a N. Vármegyénél az, hogy az ilyentén ekspositus borbélynak már teljes experientiája vagyon azért, valamint fölül elül számlábakon kívül is jónak és szükségesnek ítél, mindazokat az ő serény vigyázására és dexteritá- sára bízottnak értse lenni, aminthogy az egészségesekhez is, egy borbély állíttatni szükséges légyen, ordinárius viceispán uramat köletik nékiek tudósítani. Tizenegyedszer: minekutána pediglen Isten segítségével a helységnek lakosai megtisztulnak az mirigytűi, az ekspositus borbély az contumációt különös helyen fog tartozni, kiállítani s nem másképpen nékie a N. Vármegye által csinálandó új ruhájában Pestre hazajönni.” A 18. században Pest-Pilis-Solt vármegyét legsúlyosabban érintő járvány a pestis volt (1709 -1712), amely már a Rákóczi-szabadságharc alatt is több hullámban pusztította a vármegye lakosságát. Az ország vesztessége 300 ezer lélek volt, amelynek közel 15%-a Pest és Pest-Pilis-Solt vármegyére esett. Különösen heves Kecskeméten, Cegléden, Pándon, Nagykőrösön, Ocsán és Vácon volt. Kecskemétre Hódmezővásárhely felől hurcolták be a járványt, bár ennek nagyságát az 1737-1742 között dúló epidémia múlta felül. A város vesztesége meghaladta az ötezret, míg Nagykőrösön - ahová Kecskemét felől érte el a várost a járvány - 1070 halottról adtak jelentést 1742-ben.134 A Rákóczi-szabadságharc idején is a Duna-Tisza köze volt a pestis által legjobban veszélyeztetett terület, elsősorban Pest-Pilis-Solt vármegye vidékei, hiszen a volt hódoltsági terület - a táj agrár és tájkultúra szempontjából - még az ország legelhanyagoltabb tájának minősült. A pestis a 17. század végétől jelen volt a Kárpát medencében, hol itt, hol ott ütötte fel a fejét, amit a korabeli gyakorlatnak megfelelően karanténnal igyekeztek lokalizálni és a járványt leküzdeni. Az is tény, hogy a kelet felöl - a Török Birodalom, a Balkán és a román fejedelemségek - újult erővel támadott, „közvetítői” a kereskedők, a határmenti lakosság - például a nyájakat legeltető pásztorok - voltak. Az 1700-as évek elején ilyen hosszantartó járványra, az előző évszázadokhoz képest, nem volt példa, ami a szabadságharc által uralt területek centrumát sújtotta a legjobban. Bánkúti Imre munkájában idézi Sőtér Tamás kapitánynak Károlyi Sándorhoz írott levelét Kecskemétről (1709. április 22.): „Lelei Mihály nevű, idevaló kálvinista embernek leánya szolgálatra ment Vásárhelyre, kinek is ottan a férjhezmenetelre szerencséje lévén, megnevezett attya látogatására ment innét hír nélkül. És visszatérvén valamely kötés kendert hozott, amellyet hátárúi letett házánál. Cselédgyei, két fia és leánya, fog- dosták, azonnal megbetegedtek, egymás után kihaltak." Állítólag ezzel tört ki a pestis ’4 Magyary-Kossa Gyula: im. IV. köt. 317-324. pont. 80
