Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok a 18. századi Magyarországon
KAPRONCZA Y KAROL Y 1739. május 16-án észlelték és csak 1740. április 9-én szűnt meg. Összesen 8697 halálos áldozatot regisztráltak, a legtöbb halott 1739 októberében volt, 3493 ember hunyt el. A város tanácsa a lakosság ellenállása miatt nem tudta a betegeket a kijelölt kórházba vitetni, kisebb kórházakban (kijelölt épületekben) ápolták a betegeket, illetve többségük az otthonában maradt.19 20 21 A ragályos házak jelölésére járványcédulákat ragasztottak a házak kapujára: az ún. kurtacédula a gyanúsakat, a hosszú cédula a tényleges fertőzötteket jelentette. Az előbbi 21, az utóbbi 40 napos elzárást jelentett. Ebben az időben Buzinkai György (7-1768) töltötte be Debrecen város főorvosi tisztségét, aki a lakosság felvilágosítására Rövid oktatás című munkáját terjesztette. Az 1739-1740. évi pestisjárvány olyan súlyos volt, hogy a Helytartótanács, illetve ennek egészségügyi bizottsága a Bánság, Erdély és Moldva, valamint Lengyelország felé teljes határzárlatot rendelt el, 1738. május 17-én fertőtlenítő rendeletet adott ki, amely teljes füstölést írt elő.2H Ennek lényege az volt, hogy az izzó parázsra kénport, fenyőmagot, tölgymagot, dohányt kellett szórni, amivel a lakásokban és az utcán kellett füstölni. Elrendelték az ecetes lemosást, minden tárgyat - amivel a beteg érintkezett - ezzel kellett letisztítani, kezeket, arcot ebben kellett mosni, a ragályfogó (terjesztő tárgy) eszköznek a prémeket, bőröket, posztókat, gyapjúkat és a pénzt tartották. Erről részletesen majd a járványok tapasztalatai alapján megfogalmazott 1770. évi Generale Normativum in re Sanitatis címet viselt rendeletgyűjtemény szólt/1 A más országokból átvett gyakorlatot alkalmazták a veszteglőházak kialakításában: itt pestisorvos, járványszolgák, pap, a fertőtlenítést végző purgátorok tartózkodtak, és természetesen az egészet felügyelő katonák. Az ide bekerült személy minden személyes tárgyát fertőtlenítették majd halála után elégették, illetve kereskedők esetén szállítmányát külön raktározták. Ennek sorsa is bizonytalan volt, hiszen, ha járvány sújtotta területről érkezett, akkor megsemmisítették vagy csak a nem romlandó árukat, engedték tovább, természetesen fertőtlenítve. A veszteglőállomások valóban hasznosak voltak, példa erre a tömösi veszteglő, ahol 1755 októberében - a legszigorúbb intézkedések ellenére - az itt tartózkodó 22 személyből 11 meghalt. Lényegében innen fertőződött meg Brassó városa, ahová a Helytartótanács Chenot Adám (1721-1789) bécsi orvost rendelte ki, de azon már nem tudott segíteni, hogy 6670 megbetegedettből ne haljon meg 4303 személy.22 A francia származású Chenot Ádám 1746-ban került Bécsbe, innen 1755-ben Erdélybe, de a pestisjárvány sikeres elfojtása után Erély járványorvosává, majd 1773-ban Erdély főorvosává nevezték ki. 19 Győry Tibor: Adatok az 1738. évi pestis történetéhez. Term. tűd. Közi. 1900. 32, 370, 347-351. 20 Bruckner Győző: Oklevélgyűjtemény a Lengyelországnak elzálogosított szepesi városok levéltáraiból. 5. Morskovski lublói kapitány 1739. január 23-án óvrendszabályokat küld a XIII városnak a pestis elhárítása céljából. Közi. Szepes Várni. Múltjából 1914. 6, 3, 144-145. 21 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. IV. köt. Bp. 1944. A pestissel foglalkozó pontok: 269-284, 288-295, 299-303, 310, 319, 321-322, 331, 101-132. oldalakon. Ezen adatsoroknak latin és német nyelvű iratai megtalálhatók Linzbauer Xavér Ferenc: Codex sanitario-medicinalis Hungáriáé. Tom. II. Buda. 1853. kötetében a járványok c. fejezetben 194-301 oldalakon. " Lásd 13. sz. jegyzetet 18
