Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Az 1805-1813. évi céhreform
míg a később jelentkezőknek már remek készítésével kellett bizonyítani tudásukat. A kétféle elbírálás a későbbiekben egy sor konfliktus forrása lett.6' Sikertelenül kérelmezték testület létrehozását 1808-ban a péceli és rákoskeresztúri molnárok, 1811-ben a dömsödi kádárok és kovácsok, a ceglédi kovácsok és asztalosok. Új céhként Pestről kaptak kiváltságlevelet 1800-ban a kecskeméti, 1802- ben a nagykőrösi kerékgyártók, 1805-ben a ceglédi szíjgyártók stb.61 62 A helyzet végleges rendezéseként 1813-ban a Helytartótanács újabb rendeletet adott ki a céhreform tárgyában, melyhez egy igen részletes, 55 pontból álló céhlevélminta tartozott. Az anyag önálló brossúra alakjában is megjelent, és - néhány speciális területet kivéve - csak egy-két betoldás (pl. inasévek, vándorlás hossza) volt szükséges az új céhlevelek beterjesztéséhez. A Generalia Principia című brossúra a céhintézmény legfőbb funkcionális megnyilvánulásával, az autonómiával, a monopóliumokkal és a céhdemokráciával foglalkozott. A céhek autonómiáját - mint láttuk - a korábbi rendelkezések is csorbították. A Generalia Principia 30. pontja szerint a testületek kettős felügyelet alatt álltak: a városi tanács és a Helytartótanács egyaránt felügyelt tevékenységükre. A céhgyűlés bíráskodni csak 2 Ft büntetéspénzig tudott, és semmiképpen sem volt illetékes, ha céhen kívüliekről is szó volt. A céhgyűlésen lehetett - a továbbiakban is - céhmestert választani, tagsági díjakat szedni, segélyeket osztani. Itt került sor az inasok szegődte- tésére és felszabadítására, a mesterjog megadásával kapcsolatos lépések megtételére. A vidéki mestereknek részt kellett venni a céhgyűléseken, de ez alól felmentést kaphattak, ha túl messze laktak az illető várostól. Új volt a pontokban a korábbiakhoz képest, hogy all. pont értelmében felmentést lehetett kérni a vándorlás alól, azonban e kérdésben csak a Helytartótanács volt illetékes. A céhmonopóliumot az új rendelkezések kevéssé sértették. Biztosították a városban élő mesterek jogát a munkavállalásra, legények fogadására, termékeik értékesítésére. Kizárták ebből az idegen céheket, a más városokban élő mestereket, a mesterjoggal nem rendelkező kontárokat. Utóbbi ellen egyre nehezebb volt védekezni. Az 1805. évi céhszabályzat megengedte a zsidó kézműveseknek, hogy saját vallású legények segítségével - a szabad királyi és bányavárosok kivételével mindenütt - űzzék mesterségüket. Az 1813. évi Generalia Principia ezt a rendelkezést nem tartalmazza, azonban a céhes mestereknek a mezővárosokban számolni kellett az új konkurensek megjelenésével. Az 1813-as rendelkezések tilalmazták a zárt mesterszámot. Kivételt csak a még ekkor is árszabás alá tartozó iparosok (molnár, pék, mészáros, valamint borbély, patikus) tartoztak, ahol a céhek és a városi tanács is hivatkozhattak a lakosság ellátása érdekében a mesterek létbiztonságára. A mesterjogot azonban venni, eladni, örökölni nem lehetett. Új volt a pontok között az is, hogy az idős, beteg supplikánsoknak a Helytartótanács felmentést adhatott a remeklés alól. E rendelkezés arra is alkalmat adott, hogy a céhek akarata ellenére a Helytartótanács remeklés nélkül számukra nem kívánatos új mestereket a céhekbe felvetessen. ______________________________________________DÓKA KLÁRA______________________________________________ 61 PML IV. 78. No. 28. 62 Eperjessy, 1965. 278-283. p. 116
