Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Vallási viták a testületekben
Ez a céhlevél a pesti mesterektől származott, és 1699-ben kelt. A püspök - ahogy arról a későbbiekben még szó lesz - 1761-ben a régi kiváltságot megerősítette, és ő írta elő az eredetileg nem szereplő vallási kötelezettségeket. A mesterek áttérésén kívül azt is kérte, ne fogadjanak be református vagy evangélikus inast. Ha protestáns vándorló legény érkezett a városba, azt a munkaerő hiány miatt a mesterek felvehették, de neki is át kellett térni a katolikus hitre, ha nem tette meg, el kellett hagynia a várost.44 Láttuk, hogy a Helytartótanács a céhlevelek véleményezésekor a testületeken belül szintén a katolikus vallást igyekezett erősíteni. Szentendrén, Ráckevén elősegítette azt a folyamatot a szerbek részleges visszaköltözése, és katolikussá váltak a váci céhek is, miután Kollonich püspök parancsára 1712-től a város nem katolikus lakosainak jó része külső területre, Kisvácra költözött. A protestáns többségű alföldi mezővárosokban azonban nem volt ilyen egyszerű a helyzet. A kiváltságlevelek ugyanis előírták a céhtagoknak a katolikus egyház támogatását (pénzzel, gyertyával, templomi oltárok építésével stb.). Az összetartozás jelképeként a mesterséget szimbolizáló zászlót kellett készíteni, amit a templomban helyeztek el. Egy-egy településen jelentős eseménynek számító katolikus vallási szertartáson (például az úrnapi körmeneten) részt kellett venni a céh teljes közösségének. Az európai hagyományoknak megfelelően minden szakmának volt védőszentje, akit tisztelni kellett a protestáns mestereknek is. Az előírások - a kötelező házasodásra vonatkozó szabály kivételével --az 1761. évi céhreformot követően is megmaradtak, ami gyakran váltotta ki a protestánsok ellenállását. A katolikusok viszont azzal érveltek, ha a más vallásúak is élvezik a céhlevél nyújtotta előnyöket, akkor vannak ilyen kötelezettségeik is. A legnagyobb vita a kecskeméti csizmadiáknál bontakozott ki, akik - mint jeleztük - 1744-ben váltottak új céhlevelet.45 Ebből az alkalomból a többségben lévő protestánsok átadták a katolikusoknak a rájuk eső céhvagyon felét, hogy „az anya- szentegyház és Isten dicsőségére" a szükséges dolgokat beszerezzék, de ne kötelezzék őket a katolikus vallás szertartásain való részvételre. Az egyre elmérgesedő viszony miatt a protestánsok Koháry földesúrhoz fordultak, aki nem kívánt állást foglalni ebben az ügyben. Kérte, tartsák tiszteletben a Mária Terézia által kiadott céhlevelet, legyenek a mestereknek egyenlő jogaik a testületben és annak vezetőségében. Külön egyezmény született a kiváltságlevélben előírt zászló készítéséről, amihez a protestánsok anyagilag járultak hozzá. A költséget úgy teremtették elő, hogy három újonnan felvett mester nem adott ebédet ebből az alkalomból társainak, hanem azt pénzzel váltotta ki. Ez az összeg, három mesterebéd ára, azaz 90 Ft volt hozzájárulás a zászlóhoz, aminek fejében a katolikusok a további követelésekről lemondtak. Időközben a céh létszáma növekedett, és abban a katolikusok mind nagyobb arányt tettek ki. 1750-bcn 60-ból 15 (25%), 1755-ben 62-ből 17 (27%), 1760-ban 73- ból 27 (37%), 1765-ben 75-ből 31 (41%), 1770-ben 91-ból 36 (40%) volt a katolikus mesterek részesedése. 1752-ben a létszámban növekvő katolikusok panasszal fordultak ______________________________________________DÓKA KLÁH4______________________________________________ Duray Kálmán: A váci céhek. Vác. 1912. 9. p. 45 MOL C 25. No. 27.
