Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Összefoglalás
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... pülésein azonban a két nyomásos határhasználati rend mellett más határhasználati módokat is megfigyelhetünk. A Duna völgyének déli részén uralkodó volt a három nyomás. A Tápiómentén, Tápiósáp vidékén és a Gödöllői-dombság településein a községhatárok mintegy felét három nyomásban használták. A kései megülés és a számos földesúr között megosztó határ miatt Dabason valószínűleg nem feltételezhetünk kialakult határhasználatot, míg a homokhátság két kontinuus mezővárosában a nagymúltú mezei kertes határhasználat volt a jellemző. Tápiószecsőn és Szentmártonkátán a két nyomásra felosztott jobbágytelki szántók mellett a határ egy-egy darabját parlagolással hasznosították. Néhány faluban - Dunakeszi, Ocsa, Bénye, Süly - az ugarnyomás egy részébe kapásnövényt, kukoricát, dohányt ültettek. A községi elöljárók az úrbérrendezés kapcsán feltett kérdésekre adott válaszaikban több településen megemlítették, hogy náluk a zsellérek is rendelkeznek néhány pozsonyi mérő nagyságú szántófölddel. Ezeket az állításokat az 1771. évi rovásadó összeírás során a háztartásokban lévő gabona mennyiségét feljegyző adatok alátámasztják. Megfigyelhető, hogy a Duna mindkét partján számos olyan falu volt, ahol a gabonával rendelkező háztartások száma (százalékaránya) többé-ke- vésbé meghaladta a telkes jobbágy háztartások számát (százalékarányát). Néhány régióban, illetve néhány mezővárosban a különbség kicsi volt (1-6% több gabonával rendelkező). Ezen területek többsége a Duna bal partján található (Duna-part falvak, Zsámbéki medence falvai, Zsámbék mezőváros, Dél-nyugati falvak, Csepel sziget falvai és Ráckeve mezőváros.), a Duna bal partján csak a homokhátság mezővárosai és a Duna-völgy déli része, valamint a Tápiómente települései tartoznak ide. (Több felsorolt régióban a lakosság többsége német anyanyelvű.) Ezekben az esetekben a zselléreknek valószínűleg nincs földjük, a kis többletet az özvegyként összeírt telkes jobbágyok képzik. A többi régió településein a zsellérként összeírtak nagy százaléka is rendelkezik gabonával, azaz valószínűleg szántófölddel. Sajátos helyzet figyelhető meg a Budai-hegység falvaiban, ahol a lakosság többsége szintén német anyanyelvű. Tudjuk, hogy ezekben a falvakban a szántók nagy része irtás eredetű, irtani a zselléreknek is lehetőségük volt, így szántójuk, gabonájuk is lehetett. Ezt a lehetőséget szemlélteti a Pilis hegység régiója, ahol magas a zsellérség aránya, ugyanakkor ahol a gabonával rendelkező háztartások százalék- aránya 40%-kal haladta meg a telkes jobbágy háztartások százalékarányát. Az 1771. évi rovásadó összeírásban a települések háztartásaiban összeírt gabona mennyisége számos más tényező mellett a háztartások számával is összefügg. Ezen dominánsnak mondható tényező ellenére nem tűnik haszontalannak egy olyan áttekintés, amely azt vizsgálja, hogy a régiók falvaiban mekkora volt az összeírt őszi gabona összes mennyisége. A 137 vizsgált település közül mindössze hat olyan volt - öt régióban -, amelyben a 500 pm-nél kevesebb őszi gabonát írtak össze. Ezt a kevés háztartással magyarázhatjuk. Jellemzőnek tarthatjuk, hogy a Pilis hegység falvai közül négyben 1000 pm alatt, kettőben 1500 pm alatt marad az összeírt őszi gabona mennyisége. A Duna völgy északi részén, valamint a Cserhátalján csak olyan települések vannak, amelyekben 1500 pm-nél több őszi gabonát írtak össze. A megye településeinek 42%-ában 1500-3000 pm közötti gabona mennyiséget találtak az összeírok. Mintegy 105-ra tehető a 3000-5000 pm közötti, 5%-ra az 5000 pm fölötti őszi gabona mennyiséggel rendelkező települések aránya. 565
