Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye népességi és nemzetiségi viszonyai (1701-1840)
PEST-PILIS-SOLT MEGYE NÉPESSÉGI ÉS NEMZETISÉGI VISZONYAI (1701-1840) vonatkozásban csak a német Hajós és Nádudvar volt kivétel. A német rovására nőtt a magyarul tudó katolikusok száma a pilisi járásban is, ahol még mindig a német nyelv volt az általános. A magyaron kívül itt találkozunk a szertartásokon a szlovák, szerb és horvát (illír) nyelvek használatával.76 A kecskeméti és váci járásban a „hivatalos” magyar nyelv mellett említi a váci schematismus a németet és a szlovákot is. A magyart a szertartást végző papok a szószéken és a hivatalos érintkezésben használták, a lakossággal való személyes kontaktusnál (például a gyóntatószékben) viszont szükség volt a többi nyelvek ismeretére is. Ezekben az esetekben sajátos többnyelvűséggel állunk szemben. A lakosság érti, és nyilván hivatalos ügyeinél használja is a magyart, de a napi érintkezésben megjelenik, sőt nyilván döntő szerepet kap a második, harmadik nyelv is. Például Alsónémedin, Bugyin magyar és szlovák, Nagykőrösön, Dunakeszin magyar és német, Mogyoródon, Monoron, Rákoscsabán, Üllőn, Irsán, Vác- hartyánban, Örkényben a magyar, német, szlovák stb.77 78 * * * Dolgozatunkban Pest-Pilis-Solt megye 177 mezővárosáról és falujáról valamint lakott pusztáiról igyekeztünk átfogó képet adni közel 150 éves intervallumban. Bár a terület a török kiűzése után az ország „közepe” volt, amelynek fejlődését Pest és Buda gyors növekedése, fővárossá válása gazdaságilag befolyásolta, mégis megőrizte a 18. század elején kialakult sokszínűségét etnikai és ezzel összefüggően felekezeti tekintetben. A megye síkvidéki és dombvidéki területei egyaránt alkalmasak voltak a hasznosításra, változatos gazdálkodás megszervezésére, és így eltartották az egyre növekvő lakosságot. Az újra be nem népesült puszták még a 19. század közepén is a fejlődés tartalékait jelentették. Az eltérő fejlődésű Pest és Buda kivételével jelentősebb városai gyakorlatilag nagyranőtt falvak voltak, amelyek nem vonzották magukhoz szűkebb és tágabb környezetük lakosságát, sőt inkább kirajzás volt a puszták, szállások, tanyák felé. A megye nagyobb birtokosai általában nem voltak intoleránsak a települések lakóval - saját jobbágyaikkal - szemben, sem nemzetiségi, sem felekezeti szempontból. Különösen vonatkozik ez a török korban és az azt követő háborúkban elpusztult területekre, ahol a földet művelni szándékozók mielőbbi beköltöztetése, majd megtartásuk volt a cél. A 17. század végéig helyben maradók, illetve a különböző területekről beköltözők megőrizték nyelvi és vallási identitásukat még akkor is, ha a későbbi évtizedekben tőlük különböző népesség is megjelent településeiken. A megye lakosságáról alkotott kép ebben a keretben rendkívül vázlatos, de maguk a rendelkezésre álló összeírások és egyéb statisztikák sem adnak mindig lehetőséget másfél évszázdon keresztül valamennyi település fejlődésének folyamatos végigkísérésére. A további kutatás az áttekintő képet nyilván módosítani fogja. 77 Schematismus ... Vaciensis 1840. 78 Források: PML Összeírások CP I. 5. (1828-as összeírás) és Nagy 1828. 248-252. p., Fényes 1843. 352-390. p. A falvakat külön nem jelöltük. Zárójel: az adott település része lett. 311
