Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye népességi és nemzetiségi viszonyai (1701-1840)
PEST-PILIS-SOLT MEGYE NÉPESSÉGI ÉS NEMZETISÉGI VISZONYAI (1701-1840) sen igaz, ha a zselléreket a polgárok, parasztok, örökösök együttes számához viszonyítjuk: az országos átlag itt csak 71,36% volt, a megyei mutató tehát 22,26%- kal magasabb az országos átlagnál.65 A kecskeméti járásban igen sok nemes élt. Már nemcsak Nagykőrösön és Kecskeméten telepedtek le, hanem ők alkották az újra települt Aporka, Újkécske, valamint Alsódabas, Tápiószele lakosságának nagy részét, és viszonylag sokan voltak Irsán, Izsákon, Taksonyban is. A puszták közül Nyáregyházán, Törteién található nemesi lakosság. A zsellérek száma több, mint kétszerese volt a polgárok-parasztok-örökösök összegének a nemesek által lakott községekben, valamint a két nagy városban, Kecskeméten és Nagykőrösön. Utóbbiakban a magas zsellérszám abból adódott, hogy a nem vagy nemcsak mezőgazdaságból élő iparosok és kereskedők is ebbe a kategóriába kerültek. Meg kell jegyezni, hogy a két városban igen sok férfi lakost az „egyéb” kategóriába soroltak, mivel hovatartozásukat nem tudták megállapítani. Kecskeméten 1028-at, Nagykőrösön 478-at, de nagy számban volt ilyen népesség Abonyban (134) és Cegléden (278) is. A váci járásban a nemesek száma 1/3 részét sem tette ki a kecskeméti járásénak. 20-nál több nemes csak Hévízgyörkön, Galgahévízen, Gombán, Pécelen, Vácott és Vasad pusztán élt. A zsellérek aránya a polgárok-parasztok-örökösek össz- létszámához képest 67% volt, tehát alacsonyabb, mint a kecskeméti járásban, de a korábbi időszakhoz viszonyítva így is emelkedett. Különösen a viszonylag kisebb településeken volt magas: Domonyban, Gombán, Maglódon, Vácrátóton haladta meg a polgárok-parasztok-örökösök kétszeresét. Be nem sorolható, bizonytalan kategóriájú férfi lakos nagyobb számban Monoron (103) és Vácott (214) élt. A püisi járásban fele annyi nemes sem volt, mint a váciban. Legtöbbet Bián (42 fő), Óbudán (22 fő), Ráckevén (34 fő), Szentendrén (20 fő) írták össze. A leginkább iparosodott Óbudán és Szentendrén parsztok nem éltek, a zsellérek száma viszont - köztük az iparosokkal és kereskedőkkel együtt - igen magasra emelkedett. Az egész járásban a parasztok-polgárok-örökösök összességénél 6%-kal több volt a zsellér. Igen sokan laktak Visegrádon, Solymáron, Pilisszentkereszten, Iz- bégen, Nagytétényben, Budaörsön, akik a szőlőművelésben tulajdonosként vagy napszámosként megélhetést találhattak. A bizonytalan társadalmi kategóriájú „egyéb” csoportba soroltak Budakeszin (89 fő), Óbudán (117 fő), Ráckevén (80 fő), Szentendrén (168 fő) voltak nagyobb számban. Bár a solti járásban a 18. század közepétől nem szerveződtek új települések, a lakosság száma 1785-re mégis jelentősen megnövekedett. Nemesek ebben a járásban is csak kis számban éltek: Dusnokon 20, Fajszon 26, Kalocsán 12, Kiskőrösön 16, Tasson 44 fő stb. A polgárok-parasztok-örökösök együttes száma a férfiak között 8912 volt, akikhez képest 75%-ot tett ki a zselléreké. A járási átlagnál lényegesen több zsellér élt Dunapatajon, Fajszon, Hartán, kevesebb Úszódon, Sükösdön, Miskén, Hajóson, Ersekcsanádon, Dömsödön stb. E járásban is voltak olyanok, akiket nem lehetett az említett kategóriákba besorolni (Kalocsán 140, Kiskőrösön 174, Dunapatajon 189, Solton 131 fő stb.).66 66 Acsádi 1957. 23&-237. p. 66 Dányi-Dávid 1960. 118-123. p. 303
